Nyaki ér (Carotis) elzáródása. Vizsgálatai. Komoly veszélyek csökkentése. Válasz olvasóimnak 73. rész



Kedves Olvasó írta        

Tisztelt Zsoldos Úr! A tanácsát szeretném kérni. 50 éves nő vagyok, mindkét oldalon a nyaki ereimben több nagyméretű echodús, és echoszegény plaque van. Sajnos ezt valószínűleg örököltem, mert az életvitelem ezt nem indokolja. Halolaj és búzacsíra olaj kapszulát szedek, erről szeretném a véleményét kérni. Tud-e ajánlani olyan étrend kiegészítőt, amivel megállíthatnám legalább a plaquok növekedését. Válaszát előre is köszönöm:


Válasz

Nyaki erekről



A nyaki verőerek (carotisok) szűkülete az érelmeszesedésben szenvedő betegeknél az egyik leggyakoribb terület, amelynek megoldására műtéti beavatkozást alkalmaznak. A műtét hosszabb távú sikeressége azonban számos tényezőtől függ, ezek között az egyik legjelentősebb az újbóli szűkület kialakulása az érintett érszakaszon. 


A két elülső nyaki verőér megbetegedésének tünetei a következők:

a test féloldali zsibbadása; féloldali (például jobb kéz-, jobb láb-) bénulás; féloldali látászavar; beszédzavar; a féloldali szájzug elmaradás; eszméletvesztés.

A hangsúly tehát a test egyik felét (jobb vagy bal) érintő panaszokon van.


Az érszűkület érintheti a nyaki vagy agyi ütőereket is. Ebben az esetben a tünetek között szerepel például a koncentrációzavar, feledékenység, fülzúgás, szédülés, látás- vagy mozgászavar, féloldali zsibbadás


Itt említem, hogy a plakknak két változatát ismerjük, nevezetese:

  1. soft plakk ( lágy plakk ):zsír szerű  (atheromas) lerakódásnak felelhet meg
  2. hard plakk ( kemény plakk ): kalcium tartalmú


Karotisz szűkület


A vér áramlási sebessége

Ahol az érpálya átmérője csökken ott a vér áramlási sebessége nő

A különböző erekben a vér áramlási sebessége nagyon eltérő. Az aortában ez az érték 30-50 cm/mp, a kapillárisokban sokkal lassabb az áramlás, így az érték 0,05 cm/mp. A vénákban a keringés sebessége ismét növekszik (15 cm/mp),

A véráramlás közvetlen mérésére és a diagnózis igazolására ultrahang- (UH) vizsgálatokat  végeznek, melyek az érfalakat echodús csíkként, az erek üregét echomentes sávként jelenítik meg. Mérhető az ér átmérője, a szűkületek, meszesedések, thrombusok jól kimutathatók. A már említett Doppler UH: az áramló vért jeleníti meg, az áramlási sebesség mérését is lehetővé teszi, a színkódolt (color) Doppler-eljárás az áramlás irányát eltérő színekkel jelzi.

.


A nyaki ultrahang (UH) fontos diagnosztikus eszköz, de a
CT-angiográfiát nem váltja ki, hiszen nem ad pontos információt a karotisz csontos csatornán belüli állapotáról vagy a koponyán belüli érszűkületekről.

Szűkület esetén felmerül a nyaki ütőér műtéte is az első két hét során, ha a beteg az akut szélütés után tünetmentessé javul, vagy csak enyhe tünetei maradtak. Hasznos tehát, ha már a felvételkor látjuk, van-e karotisz interna vagy externa szűkület, illetve mennyire kiterjedtek az eltérések.

A beteg sorsát meghatározza, ha szélütés kapcsán nemcsak a parenchimát (agyi állományt) vizualizáló CT/MRI, hanem CT/MR-angiográfia és nyaki UH is készül. 

http://www.matud.iif.hu/2014/08/12.htm



Mágneses Rezonancia Vizsgálat (MR), mely megfelelő technikával kontrasztanyag nélkül is jó felbontóképességgel ábrázolja az ereket, az áramlás irányának meghatározására is alkalmas. Sugárterhelés nélkül hosszú érszakaszok (például a teljes aorta) ábrázolhatók, bármely síkban vagy 3D rekonstrukcióban. 


Nyomás az érben

Az érben lévő nyomás az érfalra is kihat, a fali feszülés az éren belül a vérnyomástól és az ér sugarától függ, az összefüggést a Laplace-féle egyenlet fejezi ki:




ahol T (tensio) az érfalra nehezedő nyomás, p az éren belüli nyomás, r az ér sugara. Az aortában és az artériákban az érfali nyomás nagy a magas vérnyomás és a viszonylag tágas átmérő miatt.

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_Sebeszet/ch04s10.html


Gyógyszeres kezelés

A gyógyszeres kezelés elsődlegesen a rizikófaktorok csökkentésén alapul: a koleszterinszint- és a vérnyomás csökkentése a végső cél, de mindezekhez a gyógyszeres beavatkozáson túl természetesen életmód-váltásra is szükség van: a dohányzás elhagyása mellett a rendszeres testmozgás, a rostban gazdag és zsírszegény táplálkozás, valamint a testsúly-csökkentés elengedhetetlen az állapot rosszabbodásának elkerüléséhez. Ha azonban a szűkület mértéke meghaladja az 70%-ot (ez ultrahang-vizsgálattal megállapítható), műtétes megoldás jön szóba a súlyosabb szövődmények megelőzése céljából.

Az Aszpirint vagy Klopidogrelt általában azért adják, mert ezek segítenek megelőzni a vérrögképződést, és csökkentik a szívroham vagy az agyvérzés kockázatát. Úgy módosítják a vérlemezkéket, hogy ne tudjanak az erek falához tapadni



Műtéti eljárások

Az eljárások két fő csoportra oszthatók:

A carotis-endarterectomia (plakk-eltávolítás) és a carotisstentelés összehasonlításával megállapították, hogy endarterectomia után szignifikánsan gyakrabban fordult elő a 70%-ot meghaladó ismételt szűkület, mint stentbeültetés után


Sajnos a stentbeültetett csoportban gyakrabban észleltek műtét után neurológiai komplikációkat, főként átmeneti agyi vérellátási zavart (TIA).


Magyarázat:  TIA

A TIA tünetei rendszerint váratlanul lépnek fel. Nem térnek el az isémiás stroke  tüneteitől, azonban átmenetiek és reverzibilisek. Rendszerint 2-30 percig tartanak, és időtartama ritkán haladja meg az 1-2 órát. A definíció szerint a tünetek nem állnak fenn 24 óránál tovább. Mivel az érintett terület vérellátása viszonylag hamar rendeződik, nincs tartósan fennmaradó károsodás. Az átmeneti vérellátási zavar azonban sok esetben ismétlődik. Egy napon belül többször is felléphet, de korlátozódhat 2-3 eseményre több év leforgása alatt.


Amennyiben a fő nyaki verőér (artéria karotisz interna) keresztmetszetének több mint 70%-os szűkülete mellett a beteg a megelőző 6 hónapban szélütésszerű tüneteket tapasztalt, egy műtét (endarterektómia) végezhető a szélütés kockázatának csökkentésére. Kisebb fokú szűkület esetén műtét végzendő halmozott TIÁ-k esetén megelőzendő az ér későbbi elzáródását, vagy a szélütéseket. Az endarterektómia során az érből eltávolítják a zsíros felrakódásokat (aterómákat) és az alvadékokat (trombusok). A műtét során a szélütés kockázata 2-6% (mivel a műtét során ateromák vagy alvadékok szakadhatnak le az érfalról, majd a vérárammal valamelyik érbe jutva annak elzáródását okozzák). A panaszmentes és csak enyhe szűkülettel rendelkező betegekben a műtét kockázata a megelőzésben nagyobb, mint a gyógyszeres kezelésé. A műtéttel kezeltekben a kockázat a több éves követés során azonban alacsonyabb, mint a csak gyógyszert alkalmazó kezelésnél.


Egy közelmúltban megjelent metaanalízis szerint (Lancet 2004;363:1491-502.) olyan 75  évesnél fiatalabb betegeken, akiknél az ultrahangvizsgálat 70%-os vagy annál súlyosabb tünetmentes carotisszûkületet igazolt, a gyorsan elvégzett carotisendarterectomia az ötéves sztrok rizikót 12%-ról 6%-ra mérsékelte

A szűkült szakasz radiológiai, katéteres tágítása (PTA) is szóba jöhet radiológus-érsebész közös véleményezése alapján.


Carotis szűkület súlyossága 

A. carotis szûkülete súlyosságának megítélésére vagy DSA-vizsgálatot (angiográfiás)  kell végezni, vagy legalább két, azonos eredményt adó nem invazív módszert kell alkalmazni (ultrahangvizsgálat, MRA, CTA).

Mivel az endovascularis beavatkozás egyik legnagyobb veszélye az eszköz felvezetése során kialakuló embolisatio, ezért kiemelkedő jelentőségű a plakk felszínének ultrahangvizsgálata (mobilis-e a plakk? a plakk felszíne fokozott emboliaveszélyre utal-e? szubklinikus microembolisatio?) Az ultrahangvizsgálatot lehetőleg stroke-központban végezzék, illetve a nyaki ultrahangvizsgálat területén tapasztalattal rendelkező szakember végezze. A stenosis súlyosságának meghatározására a NASCET-módszer alkalmazása javasolt

Carotisstenosis gyanúja esetén a beteget még az angiográfia előtt vizsgálja meg stroke-kezelésben jártas neurológus


Ha a neurológus nem rendelkezik a döntéshez szükséges adatokkal, akkor javaslatot tesz ezek beszerzésé- re, illetve a hiányzó vizsgálatok elvégzésére. A vélemény dokumentálására űrlap használatát javasoljuk . Az invazív kezelés technikájának kiválasztása a beavatkozást végző szakember felelőssége. Amennyiben a stroke-kezelésben jártas neurológus javaslatával a carotis rekonstrukciót végző szakember szakmai szempontból nem ért egyet, elvárt, hogy rögzítse eltérő véleményének írásos szakmai indoklását a beteg dokumentációjában.


 A 70 %-os nyaki verőérszűkület műtéti szükségességét érsebésznek kell elbírálnia. A nyaki érszűkület különböző súlyosságú agyi keringészavart okozhat, amelynek különböző súlyosságú következményei lehetnek. Legsúlyosabb esetben végzetes lehet, járhat bénulással, vagy enyhébb tünetekkel. Ideggyógyászati vizsgálat, vélemény is szükséges. A nyaki érszűkület kezelésében fontos: vérnyomás rendezése, sztatin szedése (vérnyomáscsökkentőt, koleszterincsökkentőt szed)és ASA 100 mg szedése, amennyiben nincs rá allergia, gyomorfekély vagy más kizáró ok.


Vizsgálata

A technika fejlődése lehetővé tette a kontrasztanyag használatát mellőző, sugárterheléssel nem járó MR-angiográfia megjelenését és elterjedését. Ezzel a módszerrel szintén ábrázolhatóak az artériák és a vénák, valamint a bennük levő -kóros vagy megfelelő- áramlás. Elsősorban az agyi erek pontosabb vizsgálatára használják ezt az eljárást.
Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/adattar/1365/diagnosztikai-modszerek--angiografia


A CT-angiográfia, DSA vagy MRA időpontja, részletes leírása, különös tekintettel a NASCET-vizsgálat szerint mért stenosisra, annak lokalizációjára, nyaki helyzetére és a többi ér állapotára:

http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_kiemelt_cikk/hir/
1772_a_nyaki_veroer_szukulet_miatt_vegzett_mutetek_kimenetele



Magyarázat  Érfestés

Az angiográfia (DSA)  elvégzését többfajta probléma is indokolhatja. Érszűkületek, keringési elégtelenségek, vénás rendellenességek, baleseti vérzés esetén egyaránt indokolt lehet a vizsgálat elvégzése. Daganatokat tápláló erek fellelésére is ideális módszer, valamint a nyirokérrendszer is vizsgálható általa. Az esetek nagy részében az érfestés során mód van a diagnózis felállítása mellett terápiás beavatkozásra is. Alkalmazható minden olyan esetben, ahol szükséges az érrendszer állapotának felderítése.

Az érfestés az úgynevezett invazív érvizsgáló módszerek közé tartozik, avagy az érrendszerbe való behatolással jár.


A vizsgálat nem fájdalmas, csak kellemetlen. Mindig érzéstelenítőt kap a páciens, mert a katéter tűje az átlagosnál nagyobb méretű. Azoknak az ereknek a környékén, ahol a kontrasztanyag áthalad, forróságot érezhet a beteg. A vizsgálatot kísérheti émelygés, hányinger, fémes szájíz. Az érfestés végeztével a katétert kihúzzák, a szúrás helyére erős nyomókötést tesznek, amit általában 24 órán át ott is tartanak. Néhány órán át fekve kell maradni. Az érfestést többnyire akkor alkalmazzák, ha egy művi beavatkozás szükségessége valószínűsíthető. Az érfestések 60-70 százaléka műtéttel együtt jár. Ilyen műtét például a sztentbeültetés egy-egy beszűkült ér kitágítására, a ballonos értágítás, a vérrögoldás speciális oldóanyagok által.

http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_kiemelt_cikk/hir/
1772_a_nyaki_veroer_szukulet_miatt_vegzett_mutetek_kimenetele

http://radiologia.blog.hu/2010/01/18/angiografia_dsa_betegtajekoztato


A vizsgálat során az artériákba fecskendezett kontrasztanyag jó röntgenárnyékot ad, az egyébként röntgen által nem kimutatható erek állapotáról. Mivel a véráramlás az erekből a kontrasztanyagot gyorsan elsodorja, ezért azt közvetlenül a vizsgálandó érbe kell eljuttatni. Ez katéter bevezetésével lehetséges. A katétert általában a comb verőerébe vezetik be, majd innen tolják a vizsgálandó érterülethez. Olykor máshol hatolnak be az érrendszerbe, terület specifikusan.


A carotis-szûkület esetén, az agyi vérellátás megfelelő lehet, a 70-75%-os szűkületek esetében tünetmentes esetekben is a sebészi megoldás ajánlott. Sok esetben a szövődmények elkerülése céljából kerülik az angiographia elvégzését.

A legújabb technikák csaknem 100%-os pontossággal megadják a szűkület mértékét (duplex és transcranialis Doppler-ultrahangvizsgálat, MR-angiographia  vagy  komputertomográfiás angiographia). Jelentős szűkület esetén a műtét eldöntése a carotislaesio hemodinamikai tulajdonságain és a beteg egyéni rizikó statusának figyelembevételén alapul és nem kell feltétlenül csak a gyógyszeres kezeléshez ragaszkodni tünetmentes esetekben sem.

Orosz István dr. http://www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/oh/2000/38/729.htm


MR vizsgálat A vizsgálathoz intravénás kontrasztanyag adása válhat szükségessé. Ez a kontrasztanyag nem tartalmaz jódot, teljesen más, mint a röntgenvizsgálatnál használt anyagok. Allergiás reakciót igen ritkán okoz. Ez az anyag a felvételek kontrasztosságának

A véráramlás közvetlen mérésére és a diagnózis igazolására ultrahang- (UH-) vizsgálatokat  végeznek, melyek az érfalakat echodús csíkként, az erek üregét echomentes sávként jelenítik meg. Mérhető az ér átmérője, a szűkületek, meszesedések, thrombusok jól kimutathatók. A már említett Doppler UH: az áramló vért jeleníti meg, az áramlási sebesség mérését is lehetővé teszi, a színkódolt (color) Doppler-eljárás az áramlás irányát eltérő színekkel jelzi.


Alternatív, nem gyógyszeres kezelések 

Fokhagyma

Ahhoz, hogy a fokhagyma gyógyhatása érvényesülhessen, naponta  legalább 2-3 gerezdet kell elfogyasztani.

Napi 4-5 gerezdnél álljunk meg!.

 Legjobb nyersen, de fogyaszthatjuk ételekbe főzve is, bár így nem olyan erőteljes gyógyító hatása.

Hő hatására a fokhagyma biológiailag aktív vegyületei lebomlanak.

 

A fokhagyma fogyasztása1.

Egy napra számítsunk:3 fokhagyma gerezdet+1negyed citrom levét +1teáskanál mézet + bő 2dl vizet és az egészet turmixszoljuk.

Fogyasztás előtt rázzuk fel !

A kúrát : Natúr vagy Tinktúra ;3 hétig kell folytatni, naponta enni/inni, majd 8 nap szünetet kell hagyni és újra 3 hetes időtartamban megismételni.

E kétszeri kúra egész évre védettséget ad. És  általános javulás áll be.

Ezt az olcsó ártalom mentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos  évente megismételni.

 

Negyven év felett akkor is tanácsos végigcsinálni, ha egyébként nincs semmi baj, betegség.

Fontos !

Aki vérhígító gyógyszert szed,  a fokhagyma felerősítheti a gyógyszer hatását.

 

Elkerülhetjük a gyomorégést /aki hajlamos/, ha a nyersen összezúzott  fokhagymát elkeverjük natúr joghurtban és így fogyasztjuk.

http://idorosta.blog.hu/2011/07/19/http_blog_hu_admin_blogs_192713


FOKHAGYMA-TINKTÚRA

Az alábbi tinktúra védi az ereket a meszesedéstől, csökkenti a vérnyomást és természetes antibiotikumként is alkalmazható.

Elkészítése: 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Közben naponta egyszer óvatosan összerázzuk, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék tömény fokhagymakivonat.

Adagolása: mindig evés előtt kell meginni, kevés folyadékban, gyümölcslében vagy vízben elkeverve:

http://balaicza.hu/fokhagyma-tinktura/

 

  Reggel Délben Este
1. nap: 1 csepp 2 csepp 3 csepp
2. nap: 4 csepp 5 csepp 6 csepp
3. nap: 7 csepp 8 csepp 9 csepp
4. nap: 10 csepp 11 csepp 12 csepp
5. nap: 13 csepp 14 csepp 15 csepp
6. nap: 15 csepp 14 csepp 13 csepp
7. nap: 12 csepp 11 csepp 10 csepp
8. nap: 9 csepp 8 csepp 7 csepp
9. nap: 6 csepp 5 csepp 4 csepp
10. nap: 3 csepp 2 csepp 1 csepp
11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem fogy.

 

Ezt a kúrát megelőzésként 1-2 évente 1-2x érdemes vagy lehet megismételni.

Akut fertőzések idején naponta 4-6x 10-15 cseppet javasolt bevenni.



Nyaki ér (karotisz) plakk mentesítése

A verőerek és az aorták tisztán tartása nagyon lényeges. Erre külsőleg alkalmazható módszer a következő: 

2,5 dl almaecetet öntsenek egy félliteres befőttes üvegbe. Tisztítsanak meg 6-10 cikk fokhagymát, vágják félbe, és tegyék bele az almaecetbe. Így kb. félig lesz fokhagymával az almaecet. Zárják le az üveget, hagyják benne a fokhagymát, amíg csak használják az oldatot.

Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük, és beledörzsöljük az érbe.

Mártsuk bele az ujjunkat és kenjük be kétszer-háromszor a két nyaki ütőeret, gerincet, csigolyákat. Mikor megszáradt, mossuk le, majd kenjük be krémmel (pl. babakrém vagy körömvirágkrém), hogy a bőr megnyugodjon és ne legyen piros. Legalább 4-6 hétig minden nap lehet ismételni. Kitartóan kell végezni.

Aki hajlamos a meszesedésre, hetente 1 alkalommal ismételje meg azután is, ha már a kitisztultak a verőerek.

Forrás: Szabó Gyuri bácsi a Bükkszentkereszti fűvesember


Ér tisztítása fokhagymával

Hozzávalók: 30 gerezd nagyobb méretű vegyszer nélküli fokhagyma, 5 db egész bio citrom 

Elkészítés

A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, aprítjuk. A citromot alapos mosás után héjával együtt apróra vágjuk, majd mixerben összedaráljuk a fokhagymával.

1.liter vizet felforralunk, majd a mixerben lévő összedarált masszához öntjük és összekeverjük. Műanyag szitán átszűrjük  fémmel ne érintkezzen  lecsöpögtethetjük.

Üvegbe töltjük és hűtőben tároljuk. A napi egy kupica „likőr” főétkezés előtt vagy után fogyasztható.


Már 3 heti alkalmazása után érezhető az egész test regenerálódása. A meszesedés és ennek mellékhatásai csökkennek, és akár el is múlnak.

Egy 3 hetes kúra után tartsunk 8 napi szünetet, majd a kúrát megismételhetjük. Ezután általános eredmény áll be, és védettséget ad a meszesedés ellen 1 évre. Utána ismételhető.

A citrom segítségével a fokhagyma kellemetlen szagát nem fogjuk érezni.

http://www.gyogymod.eoldal.hu/cikkek/szivkoszoru-es-agyi-erek-tisztitasa/



Karotisz tisztítása  fokhagymával 

 Ha az érszűkület a nyaki vagy agyi ütőereket érinti, a következő keverékkel javaslunk külső kezelést, segít meszesedés esetén. Egy fej fokhagymát kell fél centis darabokra vágni, betenni egy befőttes üvegbe, leönteni annyi almaecettel. amennyi ellepi, és lezárni az üveget, benne hagyni a fokhagymát, amíg csak az oldatot használjuk. Akár azonnal is alkalmazható. Este kell belemártani az ujjakat és bekenni kétszer-háromszor a két nyaki ütőeret. Amikor megszáradt, lemosni, mert az ecet csípheti a bőrt. Ha nagyon irritáló az ecet, a kezelés előtt vékonyan be lehet kenni a bőrt semleges hatású krémmel.


Beszerezhető étrend kiegészítő



Allimax

Az Allimax az egyetlen, amely 100%-ban tartalmazza a fokhagyma legfontosabb egészségre jótékony összetevőjét, az allicint (képlet)   E nélkül a növény antibakteriális, egészségvédő tulajdonságai nem érvényesülnek



Mivel az allicin egy nagyon gyorsan lebomló instabil vegyület, ezért a fokhagyma készítmények többségéből pont a legfontosabb összetevő - az allicin - hiányzik, amely a fokhagyma jótékony hatásaiért felel.

Peter Josling kémikusnak sikerült stabilizálni az allicint. Majd Norman Bennett és munkatársai segítségével létrehoztak egy olyan fokhagyma készítményt, amely stabil allicint tartalmaz a neve Allicinmax!

Minden AlliMax kapszula 180 mg AlliSURE® port tartalmaz. Az AlliSURE® tartalmazza azt a stabilizált allicin kivonatot, amely a fokhagyma legfontosabb aktív alkotó eleme.

Bioaktív hatása bizonyított!

Ár: 3 .658 Ft   30 kapszula


AlliMax kapszula

Fél kapszula

tartalmaz

1db kapszula

tartalmaz

10db kapszula

tartalmaz

Allisure®/allicin

90mg/27mcg

180mg/54mcg

1800mg/0,54mg

 

OÉTI:12581/2013

Származási hely: Egyesült Királyság
Gyártó: Allicin International Limited, Rye,

http://www.omega3wellness.hu/vmchk/webaruhaz-omega-3-termekek-vitaminok/allimax-30-db-os-fokhagyma-kapszula/flypage.tpl.html


Beszerzés

http://omega3wellness.hu/referencia-boltok-es-vasarlas


A halolaj táplálék-kiegészítő rendszeres szedésével megszüntethető a kialakulásban lévő érelmeszesedés vagy érelzáródás


Fehér fagyöngy

A fagyöngy remek gyógyfű érelmeszesedés ellen és jó vérkeringés javító szer is egyben. A fagyöngytea rendszeres fogyasztása csökkenti a érszűkület, érelmeszesedés valamint az egyéb keringéssel összefüggő betegségek kialakulását.



A koleszterin ugyanis csak oda rakódik le, ahol sérülés van, tehát nem lehet oki tényező. Persze az érsérülés kialakulását követően a koleszterin már könnyebben megtapad, főleg ha maga a koleszterin is károsodott (oxidált) formában van jelen. Ezzel nem azt szeretnénk sugallni, hogy nem kell a koleszterinszintünkre odafigyelni, pusztán azt, hogy önmagában nem elég. 


Zab

Egy tál zabkását adtak. Kiderült, hogy ez utóbbi komoly védelmet nyújt a zsír káros hatásai ellen. Megakadályozta az erekben a véráram lelassulását, ami a zsíros ételek hatására általában bekövetkezik. Úgy tapasztalták, hogy a zabkásában lévő oldható rostok lassították a zsír és koleszterin felszívódását és véráramba kerülését.


Lizin és Prolin  szedésének szükségessége

Az ér falának stabilitását a sejtek közötti kötőszöveti rostok adják. Ezek a rostok fehérjékből épülnek fel, melyek alapvető építőkövei az aminosavak. Az aminosavak 30%-a lizin és prolin. Ezek a fehérjék hosszú, csavart és redőzött formájú láncokat alkotnak, amelyek egymással is összekapcsolódnak (ezt úgy képzelhetjük el, mint egy drótkötél hálót). Az így felépülő dróthálók az említett aminosavak révén kapcsolódnak egymáshoz (OH) hidakkal. Ez azért fontos, mert kialakulásukhoz C-vitaminra van szükség. fontos a C-vitamin pótlása.


Az érelmeszesedés megelőzése

Ismét a fokhagyma

A probléma sikeres kezeléséhez csökkentenünk kell a károsító hatásokat (antioxidánsok, lúgosító étrend) és támogatni a kötőszövet felépülését (lizin, prolin, C vitamin). Ezt követően a vérzsírok eltéréseit kell megcélozni, ám ezek néha már a fentiek hatására is rendeződnek,.
A fokhagymában és a vöröshagymában található kénvegyületek védenek az érelmeszesedés ellen. Kimutatták, hogy a rendszeres fokhagymafogyasztás gátolja a plakk-képződést, ráadásul az artériák falában már meglévő pakkok kiterjedését is képes csökkenteni. A szakemberek azt javasolják, hogy minden nap tanácsos egy fél gerezd fokhagymát elfogyasztani


Likopin

A kutatók úgy vélik, hogy a kizárólag a paradicsomban előforduló likopin megakadályozhatja az érelmeszesedést, mivel gátolja a káros LDL-koleszterin oxidációját, valamint érfalra történő lerakódását. Tíz európai országra kiterjedő, ezer középkorú férfin végzett vizsgálat szerint azoknál, akiknél a legmagasabb volt a táplálékkal bevitt likopin mennyisége, felére csökkent a szívinfarktus kockázata.

 

Érelmeszesedés kezelése

A legjobb kezelés természetesen a megelőzés volna, ám arról is vannak adatok, hogy megfelelő táplálkozási szokások kialakítása és étrend-kiegészítők alkalmazása mellett a folyamat visszafordítható.





Életmódtanácsok érelmeszesedés ellen 

Az alábbi életmódbeli változtatásokat érdemes megfontolni, ha csökkenteni szeretnénk az érelmeszesedés és egyéb érrendszeri betegségek kockázatát.

Dr. Gulyás Tamás  a Vitaminsziget.com orvos szakértője


Karotisz tünetei

Általános panasz


Ha tünetmentese zajlott le az artéria carotis elzáródása, akkor volt idő arra, hogy megnyíljanak olyan elkerülő utak, melyek megfelelően biztosítják az agy adott területeinek vérellátását.

Elzáródás esetén műtétet nem végeznek, mert a beavatkozás kimenetele jelenleg még igen rossz. Nagyfokú szűkületek esetén érdemes műtétet végezni, de csak bizonyos esetekben.

Alternatív gyógymódok a helyzeten már nem fognak változtatni. Arra kell ügyelni, hogy a másik oldali éren ne alakuljon ki szűkület. Ehhez vérrögképződést gátló gyógyszer és vérzsír csökkentő szedését szoktuk javasolni. Kérje ideggyógyásza véleményét a teráppiát illetően.

http://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/neurologia/46877


A 70 %-os nyaki verőérszűkület műtéti szükségességét érsebésznek kell elbírálnia. A nyaki érszűkület különböző súlyosságú agyi keringészavart okozhat, amelynek különböző súlyosságú következményei lehetnek. Legsúlyosabb esetben végzetes lehet, járhat bénulással, vagy enyhébb tünetekkel. Ideggyógyászati vizsgálat, vélemény is szükséges. A nyaki érszűkület kezelésében fontos: vérnyomás rendezése, koleszterin csökkentő szedése és Aspirin  100 mg szedése, amennyiben nincs rá allergia, gyomorfekély vagy más kizáró ok. Dohányozni tilos. Rendszeres orvosi ellenőrzés szükséges.

http://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/sziv_es_errendszer/116989