Étrend kiegészítők vásárlási szempontjai


Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt szerezzen, utána pedig a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét." Dr. Joel D Wallach.


Általános tudni valók az étrend kiegészítőkről

2-10%-a szívódik fel és a fele ennek is kiürül.

Forrás: „Amit a korszerű táplálék kiegészítőkről tudni érdemes” California Fitness, 1997


A jó étrend kiegészítő jellemzői 

Az étrend-kiegészítők használatának legfontosabb szempontja hasonlít az orvostudományban alkalmazott azon alapelvhez, amit még az ókori bölcsek fogalmaztak meg:” nem ártani”.

A jó étrend-kiegészítő fő ismérvei a következők:

Legalább ilyen fontos alapelv, hogy tudjuk, mire akarjuk használni és mit várunk tőle. Statisztikai felmérések szerint a lakosság nem e szerint az elvek szerint választ étrend-kiegészítőt, hanem a reklámra és a hirdetésekre figyel leginkább és a médiákban legtöbbet szereplő készítményeket igényli.

Az étrend kiegészítő nevében szerepel, hogy valamit kiegészít Nagyon fontos, hogy nem pótol, illetve nem helyettesíti az egészséges táplálkozást, a napi rendszeres fizikai aktivitást és a stressz-helyzetek megfelelő kezelését sem.

Hiába akar valaki fogyasztószert vagy nyugtatót szedni, ha össze-vissza eszik mindent, nem sportol és este még alkohollal, kávéval vagy cigarettával mérgezi szervezetét


 

Azok számára, akik a tudományos megfogalmazást kedvelik a következő történetet érdemes megjegyezni

Arizonában, pár évvel korábban zárult le egy kísérletsorozat. 6 kísérleti személy, 3 pár, két éven át egy úgynevezett mesterséges világban élt, ahol semmilyen szennyeződés nem érte őket. A kísérlet befejeztével Los Angeles-ből érkezett orvosok vizsgálták meg a személyeket. Az eredményeket számítógépre vitték. A számítógépi feldolgozás szerint  a várható élettartamnak 160 évet adott ki, feltéve, hogy a személyek továbbra is ilyen körülmények között élnek tovább.


Étrend kiegészítők minőségtanusítása


 

A Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete kiemelt feladatának tekinti, hogy Magyarországon a kiváló minőségű és megbízható (tanúsított) étrend-kiegészítő készítmények, gyártása és forgalmazása valósuljon meg, illetve ehhez kapcsolódóan fontosnak tartja, hogy felhívja a fogyasztók és a termékek ajánlásával értékesítésével foglalkozó szakemberek figyelmét ezekre a termékekre



HACCP

A HACCP mozaikszó, a tevékenység angol szavainak kezdőbetűiből állították össze: Hazard Analysis and Critical Control Points (veszélyelemzés és kritikus ellenőrzőpontok). A HACCP rendszer célja az élelmiszer-biztonság elérése.



Ma Magyarországon minden vállalatnak, amelynek tevékenysége hatással van az élelmiszer-biztonságra, legyen az élelmiszer lánc bármely részén, rendelkezni kell HACCP rendszerrel. A HACCP rendszer önmagában nem tanúsítható, de az ISO 22000 élelmiszerbiztonság irányítási rendszer más irányítási rendszerekhez hasonlóan már igen, így a vevők számára objektív bizonyítékot jelent arra, hogy termék, szolgáltatás biztonságos.




Az ISO 22000 előnyei


GMP rendszer

GMP (Good Manufacturing Practice) jelentése: Helyes gyártási  gyakorlat. Az alapelveit az USA Élelmiszer  és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) dolgozta ki.  Ez a rendszer magában foglalja mindazon előállítási műveleteket , amelyekkel a megfelelő egészségügyi biztonságú termék előállítható.

A GMP előírásrendszer tartalmazza a szükséges eljárásokat, berendezéseket, eszközöket . Meghatározza a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, higiéniai, egészségügyi  előírásokat  A GMP célja  hogy a gyártási folyamatot úgy szervezzék és ellenőrizzék, hogy teljes biztonsággal  kizárják a véletlen szerepét.

A GMP a gyógyszer/étrend kiegészítő gyártás területén alkalmazott rendszer amellyel a gyártó biztosítja, hogy termékei teljesítik  az előírt követelményeket, valamint igazolja hogy az előállított gyógyszerek/étrend kiegészítők  nem veszélyeztetik  a betegeket a gyártás vagy ellenőrzés hiányosságai miatt

http://www.mekisz.hu/bukfurdo2010/MegbizhatoMinoseg.pdf


A NOW gyártású étrend kiegészítőkre vonatkozó GMP


NOW® does not allow the use of irradiated ingredients.

NOW® conducts independent inspections of many of our ingredient suppliers to make sure our raw materials meet our standards.

NOW®s pioneering labs have established industry-wide standards for testing raw

materials.

NOW® is one of the few manufacturers to perform extensive finished product testing. Our investment in in-house laboratory capacity allows us to do this.

We use the technology to ensure product freshness such as Ageless® Oxygen Absorbers, gas flushing, desiccants and product-specific packaging that helps protect against light and heat.

NOW® has designated certain manufacturing facilities as allergen-free so we can produce allergy-friendly food products safely.


 

NOW® uses non-active excipients in our products sparingly. And we hold our non-active ingredients to the same standards as our active ingredients


Néhány példa az étrend kiegészítők minőségének tanúsítására


Az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a terméknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni.

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1169/2011/EU RENDELETE

(2011. október 25.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról



A Life Extension gyártású étrend kiegészítőkre

vonatkozó példa

Life Extension has announced it is GMP registered by NSF International. NSF Internationals Good Manufacturing Practices (GMP) registration program enables manufacturers to become independently registered by NSF International to meet GMP requirements and represents the highest quality manufacturing and commercial conduct

All of the products formulated by Life Extension are produced in accordance with Good Manufacturing Practice (or GMP)


Szerves Magnézium + B6-vitamin BioCo

Idézet a doboz feliratából

A készítmény kizárólag szerves kötésű magnéziumot tartalmaz magnézium citrát formában, amely jó hasznosulással rendelkezik.

A „BioCo” bejegyzett cégnevet és nem ökológiai tanúsítást jelent

A BioCo Magyarország Kft ISO 22000:2005 szabvány és Jó Gyártási Gyakorlat (GMP) irányelvek szerint tanúsított élelmiszerbiztonsági rendszert működtet.”

OÉTI notifikációs szám: 14653/2014

„Tanúsított minőség MÉKISZ  „Tanúsított Minőség” védjeggyel ellátott termékek  minősége és megbízhatósága az azonos vagy hasonló termékek kínálatában a megszokottnál lényegesen jobban garantált!


OXYTARM

A tájékoztatóban olvasható


Az OxyGen világszabadalom alapján magnéziumhoz kötött oxigént juttatnak be az emésztő rendszerbe egy olyan egyedülálló kristályszerkezetben, amely a gyémántban látható oxigén zárványokhoz hasonló. Ezt az erős kristályszerkezetet az emésztő savak csak a vastagbélben

tudják feltörni. Az így felszabaduló oxigén, magnézium és bioflavonoidok fellazítják az akár több éves lerakódásokat a vastagbél faláról. Ily módon az ártalmas baktériumok, gombák és vírusok sem kapnak tovább táptalajt és elpusztulnak, illetve a laktobacilusok elpusztítják őket Az oxigén gazdag környezet mindent megtisztít és fertőtlenít a vastagbélben. Ezáltal javul a tápanyagok felszívódása és az egész szervezet működése.”


Best Selling Brands



http://www.iherb.com/doctor-s-best    http://www.iherb.com/Now-Foods



-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-



               Lee Swanson (foto)  Talks About Swanson Health Products Europe


For over 45 years, our family-focused company has provided Americans with affordable natural healthcare alternatives. Now I am proud to present our brand to the

 

European marketplace through Swanson Health Products Europe (http://swansoneurope.com/). No matter which cornerof the world you call home, I absolutely guarantee you the best products available at the best prices possible.

 

Lee Swanson (foto)

President, Swanson Health Products

 

Swanson has been awarded an "A" rating from the National Nutritional Foods Association Good Manufacturing Practices (GMP) certification program, a designation achieved by only the most diligent and upstanding nutritional supplement companies in the United States.

 

Swanson Health Products Europe mission is to provides

·  High-quality products manufactured under GMP-certified conditions

·  The lowest possible prices

·  Industry-leading customer service and support


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-


Life Extension-minőség

Olyan gyártók termékeit kell vásárolni, akik figyelemreméltó (több évtizedes) múlttal rendelkeznek a magas minőségű termékek gyártásában.



 




Főbb kutatási eredményeik

2013  Az agy kognitív és vérkeringés funkcióinak javítása, az agysejtek védelme a gyulladástól, az oxidációtól és sérülésektől   

Life Extension formulated a series of supplements containing the polyphenol gastrodin to support both cognitive function, circulatory function, and promote normal defensive and regenerative mechanisms in the brain. This innovative compound acts as a broad-spectrum “brain shield,” protecting brain cells from oxidant, inflammatory, and excitatory damage.


2014 A speciális  protein kináz növekvő enzimaktivitás újra éleszti az öregedő sejteket elősegíti a mitokondriumok működését  és hozzájárul az egészséges vérzsír és vércukor szint biztosításához 

Life Extension created a specialized formula that supports adenosine monophosphate-activated protein kinase (AMPK) activation. Found in every cell, the AMPK enzyme serves as the bodys master regulating switch. Studies show that increased AMPK activity revitalizes aging cells, promotes mitochondrial production, and even supports healthy lipid and blood glucose levels already within normal range.


2015 Prosztata funkció javítása, a vizelési problémák enyhítése koncentrált virágpor extrakt segítségével  

Life Extension introduced a formula containing concentrated pollen extracts specifically selected for their ability to promote prostate support, healthy urination patterns, and prostate function

http://drmineral.hu/spl/548805/LifeExtension-Foundation

http://www.lifeextension.com/welcome


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

 




Physician-founded in 1990, Doctors Best is a science-based nutritional supplement company, offering more than 200 products, most made with branded ingredients that are

thoroughly researched, manufactured to the highest quality standards, and rigorously tested every step of the wayfrom raw materials to finished product. We use only cGMP certified manufacturing facilities. Doctors Best is committed to transparency through education and communication and strives to be crystal clear in what we offer, why and how we offer it.


In order to give you access to the latest research surrounding the products we make, the Doctors Best team has created scientific fact sheets loaded with detailed information that will answer your most pressing questions


Manufacturing

Of course the integrity of the ingredients and the effectiveness of the product depend on the quality of manufacturing procedures. We choose our manufacturing facilities with careonly certified cGMP facilities pass our rigorous requirementsand we personally monitor every product throughout the production cycle to ensure it meets the highest quality standards. 

We then not only verify the quality of the raw materials used, but we test the finished product as well added assurance that youll never find substitutes in Doctors Best.

 

Minőség szempontjából megbízható alapanyag beszállítóik


2014 Best of Supplements award winners
A legjobb étrend kiegészítő győztesek 2014-ben többek között


NOW foods


Brain & Memory


With ingredients that sound like they were pulled from a chemistry book, NOW Foods RememBRAIN unlocks the formula to brain health with Alpha-GPC, a bioavailable form of brain-nourishing choline; phosphatidylserine, a phospholipid found in high concentrations in the brain; methylcobalamin, the most bioavailable form of vitamin B12; and Memorzine, a patented form huperzine A (shown to support cognitive function).

http://www.iherb.com/Now-Foods-RememBrain-60-Veggie-

 

Womens Health

Doctors Best Best EstroG-100 features a patented, clinically proven blend of three herbal extracts that has been shown to help alleviate symptoms associated with menopause, including hot flashes, night sweats, nervous irritability, dizzy spells, vaginal dryness, numbness and tingling, occasional emotional discontent, and occasional fatigue and sleeplessness.

http://www.swansonvitamins.com/doctors-best-best-estrog-100-containing-estrog-100-514-






Life Extension

Vision


Life Extension MacuGuard offers triple eye protection with ingredients that have been shown to promote healthy eyesight: lutein, zeaxanthin, and natural astaxanthin, which has been shown to defend against free radical-induced DNA damage. MacuGuard features proprietary, high-quality forms of each nutrient for optimal absorption.

http://www.iherb.com/Life-Extension-MacuGuard-Ocular-Support-with-Astaxanthin-60-

http://www.betternutrition.com/best-supplement-awards-2014/ Swear




Az étrend kiegészítő szabályozott  minőségtanúsítása

1996. évi LVII. Törvény III. Fejezet
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma

8. § (1) Tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. E törvény alkalmazásában fogyasztó: a megrendelő, a vevő és a felhasználó.

(2) A fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha

aaz áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak


49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet

2. §  (3) A minőségtanúsítás a terméknek a vásárló számára lényeges tulajdonságait, főbb minőségi, műszaki és egyéb jellemzőit, minőségi osztályát tartalmazza


Példa a hibás tanúsításra

Ismert a különbség  a Rh gyökér és az Rh extrakt között  A termék címkén is ennek megfelelően kell a terméket azonosítani  (ábra)  vagyis a terméket ajánló szövegben a „root” terméket nem szabad a „extract”  termékkel azonosítani. Erre ugyanis a forgalmazó helytelen tanúsítására konkrét példa volt.


A szabályozás szerint a termékek címkéjén fel kell tüntetni, hogy milyen ásványi anyagból és milyen vitaminból mennyi található a készítményekben, de azt, hogy valóban annyi van-e bennünk, kizárólag laboratóriumi vizsgálattal lehet megállapítani.

Számos olyan étrend-kiegészítő készítmény kapható a kereskedelmi forgalomban, amelyek különböző élő mikroorganizmusokat (Bifidobaktérium, Lactobacillus acidophilus,stb.) tartalmaznak. Ezek elfogyasztva az emberi bélrendszerbe kerülnek, ahol optimális feltételek mellett, hozzájárulhatnak a bélrendszer megfelelő működéséhez, például egy nagyobb antibiotikum kúra után.


"Doppelherz aktív folsavval B6 + B12 + C + E vitaminnal étrend-kiegészítő tabletta" C és B6 - vitamintartalma jelentősen kevesebb volt (C-vitamin: 127,0 mg/tabletta, B6-vitamin: 4,5 mg/tabletta), mint a magyar nyelvű címkén feltüntetett érték (címke szerint: C-vitamin: 300 mg/tabletta, B6-vitamin: 6,0 mg/tabletta).

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az eredeti német nyelvű címkén szereplő értékeknek a mért értékek megfeleltek, a magyar nyelvű tájékoztató volt hibás.





http://www.nfh.hu/sites/default/files/%C3%A9trendkieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91k.pdf


A „TEVA Lactiv Kid élőflórát tartalmazó étrend-kiegészítő szuszpenzió, fekete cseresznye íz” megnevezésű termékben lévő baktériumok közül több baktérium ampullánkénti mennyisége nem érte el a címkén szereplő értékeket.


A „BELLY-FIT® étrend-kiegészítő. Erjesztett, zöld és puer teában pácolt, édesgyökérrel és élőflórával dúsított, japán aszalt szilva” termékben még kimutatható mennyiségben sem volt jelen sem a Lactobacillus acidophilus, sem pedig Bifidobaktérium, míg a termékcímkén együttes számuk 10 milliárd mennyiségnek volt feltüntetve. Ezek a jelölések megtéveszthetik a vásárlókat, ezért a hatósági eljárások jelenleg folyamatban vannak.


A Pharma Nord étrend kiegészítők és gyógynövény-készítmények egyik legnagyobb gyártója Európában.

A cég olyan tudományosan megalapozott étrend kiegészítőket, gyógynövény-kivonatokat és gyógyszereket fejleszt, gyárt és forgalmaz, amelyeknek optimális a biológiai hasznosulása,  biztonságosak és dokumentáltak.

 

A Pharma Nord kutatási adatbázisa több mint 8000 tudományos vizsgálatot tartalmaz - köztük nagy számmal saját készítményeivel folytatott vizsgálatokat. Az adatbázis a teljes termékfejlesztés

A Pharma Nord az étrend kiegészítőket és gyógyszereket Dániában gyártja, a szigorú dán előírásokat betartva. Mivel ezeket a  jogszabályokat nagy becsben tartják a külföldi piacok, a Pharma Nord úgy döntött, hogy a megnövekedett keresletnek eleget téve a dán termelő létesítményeit bővíti ki ahelyett, hogy a termelés egyes részeit más országokba telepítené át.


A Pharma Nord termékei jól ismert márkává váltak számos

országban az olyan jól felismerhető arculati elemeknek köszönhetően, mint pl. a minőséget tanúsító jel, az arany mozsár, a kis ablak a dobozon, amellyel a termék megtekinthető, az exkluzív, aranyperemes dobozok, valamint az egységes bio-koncepció. A fogyasztók, a kereskedők és az egészségügyi szakemberek a fenti jellemzőket az alapos kutatással, a magas szintű biológiai hasznosulással és a biztonsággal társítják. Ezek az előnyök biztosítják a Pharma Nord termékek életképességét egy olyan piacon, amelyet a trendek alakulása gyakran befolyásol. Valójában ez az, ami arra késztette a nemzetközi Superbrand Tanácsot, hogy jelölje a Pharma Nord-ot a  "Superbrand 2007" keretében a Business-to-consumer (vállalat és fogyasztó közötti) piacon. Kutatási eredményeiket évenként könyv alakban ismertetik (foto)

http://www.usp.org/dietary-supplements/overview


A PharmaNord egyes termékének hibás a minőségtanúsítása

A Versenytanács szerint - a Pharma Nord állításával ellentétben - a kifogásolt piaci közlések, mint reklámok egészében és részleteiben is azt a hamis látszatot kelti, mintha a termékek gyógyhatásúak lennének. Terápiás gyógyhatás azonban egyik terméktől sem várható, mert az élelmiszerfunkcióból következően az összetevők maximált mennyisége olyan csekély, hogy bármiféle terápiás hatás kiváltására alkalmatlanok.

A Versenytanács ezt a körülményt mutatta be az étrend-kiegészítők összetevőinek és határértékeinek, valamint a Pharma Nord készítmények összetevőit is bemutató táblázatok közlésével, amelyekből levonható, hogy a készítményeknek gyógyhatása nincs, csak azt a különleges táplálkozási igényt tudják kielégíteni, amelyre engedélyük szól.


Nem állítható, hogy az életkor előrehaladtával csökkenő Q10 szint az oka az idős emberek elfáradásának, a szervezet legyengülésének, valamint a betegségekkel szembeni csökkent védekezőképességnek

A Bio-Quinone Q10 jótékony hatásáról szóló fejezet tehát túlzó, tudományos eredményekkel nem alátámasztott állításokat tartalmaz.


A szakszerűtlen alkalmazás mellett komoly problémát jelent, hogy ezek a készítmények a piacra kerülést megelőzően nem esnek át hatósági minőségellenőrzésen. A hatósági kontroll hiánya visszaélésekre, hamisított termékek forgalmazására ad lehetőséget, amelynek következményei a fogyasztókat sújtják

Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai Intézetében dolgozó egyetem adjunktusa


A minőségtanúsítás vizsgálata

Az étrend-kiegészítőtermékek dobozán vagy a benne lévő tájékoztatón az FDA (Food and Drug Administration)  jelzését Amerikában feltüntetik. Ezt az engedélyező jelet azonban csak akkor kapja meg a termék, ha az étrendkiegészítő  és egy adott betegség közötti kedvező kapcsolatot a terméket gyártó tudományos bizonyítékokkal alá tudja támasztani  A bizonyítékok alapján az FDA  evidencia-kategóriába sorolja a terméket  (erős, közepes, gyenge)  és ez határozza meg  a dobozon (címkén) feltüntethető  és az egészségre vonatkozó állításokat. Nézzünk erre néhány példát, Íme


1./ teljes őrlésű zab-készítmény abban az esetben rendelkezik koleszterin csökkentő hatással, ha a β-glükán mennyisége eléri a 3 g/nap értéket (evidencia mértéke nagyon erős)


2./ az elfogyasztott szója készítmény akkor csökkenti a koleszterin-szintet, ha  az elfogyasztott szójafehérje napi mennyisége eléri a 25 grammot (nagyon erős)


3./ a zsíros halak Omega-3 zsírsav tartalmuk miatt csökkentik a szívbetegségek előfordulási kockázatát, ha hetente legalább 2 alkalommal fogyasztjuk  (erős evidencia fok).


4./  a proantocianidineket tartalmazó áfonya italok csökkentik a húgyúti  infekciók gyakoriságát (közepes evidencia)


5./ az izo-tiocianátokat és indolokat  tartalmazó  káposztafélék csökkentik  bizonyos rákos megbetegedések előfordulási kockázatát (gyenge evidencia fok) 


Az utóbbi évtizedben elvégzett epidemiológiai, hatástani és klinikai vizsgálatok eredményei alapján a táplálkozással foglalkozó szakemberek az esszenciális zsírsavakat, vitaminokat, polifenol vegyületeket, gomba  poliszacharidokat,  karotinoidokat, fitoszterolokat tartalmazó étrendnek  az alábbi kedvező hatásuk van:



Gyártói felelősség, bejelentési kötelezettség 

Mivel az étrend-kiegészítők élelmiszereknek minősülnek, nem olyan szigorú a szabályozásuk, mint például a gyógyszereknek, így forgalmazásukkor az úgynevezett gyártói felelősség érvényesül. Ez azt jelenti, hogy nem kell őket engedélyeztetni, csak regisztrálni (némely EU-s országban még ez is hiányzik), A hatóság nem ellenőrzi laboratóriumban a tartalmukat. Az ok többek között az Európai Uniónak az áruk szabad áramlásáról szóló alapelve, hogy minél könnyebben lehessen piacra tenni ilyen termékeket.


Az étrend-kiegészítők forgalmazását az OÉTI-nek (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) kell bejelenteni, ezzel egyidőben a forgalmazás már meg is kezdhető. Ha az OÉTI a körülbelül egyoldalas adatlap alapján valamilyen problémát észlel például lényeges adat hiányzik, vagy olyan összetevőt tartalmaz a termék leírása, amit nem szabadna , értesíti a tisztiorvosi hivatalt, amely vizsgálatot indít. Ha beigazolódik a gyanú, betiltják a szert. A baj csak az, hogy a bejelentés és a betiltás közötti idő alatt a szer a boltok polcán van, akár heteken, hónapokon keresztül. .

Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének adjunktusa.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/04/problemas-etrend-kiegeszitok-szigoritast-surget-a-szakma.html


„Alapvető probléma a kifogásolt étrend-kiegészítőkkel, hogy komoly gyógyhatást ígérnek, miközben nem rendelkeznek ilyen képességgel. Mint ahogy az is elfogadhatatlan, sőt büntetendő, ha egészségre veszélyes hatóanyagokat, növényeket tartalmaznak. Sajnos az sem ritka, hogy a hivatalos kereskedelmi engedélyezést a forgalmazók nem várják ki az új termékeknél” - http://magyarhirlap.hu/cikk/28484/Bovul_az_etrendkiegeszitok_piaca#sthash.0leGr5Jo.dpuf



Az étrend kiegészítők hatékonysága a biológiai aktivitásuktól nagy mértékben függ 



Fermentáció

A fermentációt régóta használja az emberiség, hiszen nagyjából Kr. e. 7000 körül már rutinszerűen alkalmazták. A fermentáció tulajdonképpen nem más, mint amikor valamilyen nyers táplálékot enzimek és esetleg megfelelő mikroorganizmusok segítségével alakítanak át más, kémiailag egyszerűbb vegyületté vagy vegyületekké.



Fermentáció folyamata

Indulásképpen adott valamilyen táplálék és valamilyen benne található, vagy hozzáadott enzim, esetleg baktérium- és/vagy gombakultúra. Valójában a táplálék feldolgozása az enzimek feladata, de mivel a mikroorganizmusok is az általuk termelt enzimekkel dolgozzák fel a tápanyagokat, ezért sok esetben még laboratóriumi körülmények között is egyszerűbb őket hozzáadni a nyers alapanyaghoz, de van, hogy már természettől fogva jelen vannak abban.

A fermentáláshoz szükséges gombák és baktériumok természetes formában megtalálhatók a káposztában, ezért mindössze némi tiszta vízre és jó minőségű sóra, pl. Himalája sóra van szükségünk a fermentációs folyamat elindításához. A káposzta a sós vízben pácolódik, 3-6 hét elteltével pedig a baktériumok aktiválódnak és a káposztában található cukrokat tejsavvá alakítják. 

Mivel a fermentált ételek enzimekben gazdagok, segítik az emésztést, jobb a felszívódásuk, s értékes tápanyagokban gazdagabbak, mint a nem fermentált ételek. A fermentált ételek fontos szerepet játszanak az acetilkolin termelődésében, ami erősíti a beleket és segíti a bélmozgást

Megjegyzés Az acetil-kolin, röviden ACh 

Elsőként felfedezett neurotranszmitter molekula. Mind a perifériás, mind a központi idegrendszerben ingerületátvivő anyagként működik, sok fajban, köztük az emberben is. 


A fermentált ételeket különösen az alábbi betegségekben érdemes nagyobb mennyiségben fogyasztani:

-    bélbetegségek
-    allergia
-    Candida-fertőzés
-    gombás fertőzések
-    meggyengült immunrendszer


A fermentáció után, a sok vegyi folyamat eredményeképpen a legtöbb fermentált termékben olyan vitaminok és egyéb, a szervezet tökéletes működéséhez nagyban hozzájáruló anyag is keletkezik, amely bizonyos területen segíti az egész szervezet, vagy egyes szervek munkáját.

http://www.biofamilia.hu/fermentalt-termekek-.html?mkod=321&modul=termek


A hozzánk sokkal közelebb álló gorillákban, csimpánzokban a fermentációs folyamat színhelye a vastagbél, csakúgy, mint nálunk, csak hogy a gorilla vastagbél rendszere három és félszer olyan hosszú, mint a mienk, így az elfogyasztott rostokból képesek energia igényük 60%-át biztosítani (az embernél ez maximum 5%).  A fermentált élelmiszerek sokkal könnyebben emészthetőek, sokkal jobban hasznosulnak: ezért is tévedés azt gondolni, hogy a joghurt fogyókúrás étel, éppen ellenkezőleg, a hízókúra, a roborálás nélkülözhetetlen eleme.

Forrás: Dr Tihanyi László Miért fogyasszunk rendszeresen fermentált ételeket?

https://drtihanyi.com/egeszseges-eletmod/egeszseges-taplalkozas/miert-fogyasszunk-rendszeresen-fermentalt-eteleket


Fermentált tápanyagok

Igen sok fermentált étel vesz körül minket, csak a legnépszerűbbeket kiemelve: sajt, kefir, joghurt, sör, bor, savanyú káposzta, ecet, kombucha, stb. A fermentáció révén olyan egészséges vitaminokhoz, aminosavakhoz, ásványi sókhoz jutunk hozzá, amit a nyers termékből emésztőrendszerünk nem lenne képes felszabadítani.

Előny:


A LiveNaturals termékek közül a következők tartalmaznak fermentált vitaminokat:

LiveNaturals C-vitamin kapszula

LiveNaturals D-vitamin kapszula

LiveNaturals CoQ10 kapszula

LiveNaturals Immunex kapszula

Post navigation

http://livenaturals.hu/a-fermentalt-keszitmenyek-elonyei/




Activated C Food Complex - Whole-Food Complexed Vitamin-C for Immune Support (New Chapter), 30 db, 90 db, 180 db

A termékben a C-vitamin komplex kettős fermentációs technológiával készült. A C-vitamin antioxidáns hatása révén hozzájárul a szervezetben zajló káros oxidatív folyamatok gátlásához

https://drtihanyi.com/egeszseges-eletmod/egeszseges-taplalkozas/miert-fogyasszunk-rendszeresen-fermentalt-eteleket

 


Garden of Life, Vitamin Code E-Vitamin, nyers, fermentált  kapszula

A fermentációt végző enzimek

RAW Probiotic & Enzyme Blend (proteáz, fitáz, béta-glükanáz, alfa-galaktozidáz, hemicelluláz, celluláz).


A fermentációs alaptermékek

Raw Organic Fruit & Vegetable Blend (eper, cseresznye, fekete szeder, áfonya, málna, cékla, sárgarépa, spenót, brokkoli, paradicsom, kelkáposzta, vöröskáposzta, petrezselyem, kelbimbó, zöld kaliforniai paprika, uborka, zeller, fokhagyma, gyömbér, újhagyma, karfiol, spárga),




Mikro tápanyagok

A mikrotápanyagok olyan létfontosságú tápanyagok, melyekre a legtöbb élő szervezetnek szüksége van a különféle fiziológiai folyamatokhoz. Ezeket a tápanyagokat a szervezetünk nem képes előállítani. A "mikro" görög kifejezés, jelentése: kicsi, és azon tápanyagokat jelzi, melyekből kis mennyiségben van szüksége a szervezetünknek.

A modern kor legnagyobb egészségügyi problémája az ún. „B típusú” alultápláltság, a létfontosságú mikro tápanyagok krónikus hiánya, amely évek, évtizedek alatt alá ássa egészségünket és krónikus degeneratív betegségek kialakulásához vezethet. A krónikus mikro tápanyag-hiány manapság sajnos már gyermekkorban jelentkezhet, melynek következményei az egyén későbbi életére és egészségi állapotára nézve lesújtóak. Az anya szervezetében keringő mikro tápanyagok már a terhesség alatt megalapozzák a születendő gyermek egészségét és fogékonyságát egyes betegségek kifejlődésére. Nem túlzás azt mondani, hogy a terhes és szoptató anya szervezetének állapota alapvető hatással van a felnövekvő nemzedék egészségi állapotára.

Összességében a mikro tápanyagok olyan alapvető összetevők, amelyek a test összes funkciójának működését támogatják. A teljesség igénye nélkül a vitaminok és az ásványi anyagok egyaránt nélkülözhetetlenek az agy, a szív, a vese, a máj, a tüdő, a központi idegrendszer megfelelő működéséért, a csontok, ízületek, ínszalagok egészsége szempontjából szintén nem elhanyagolhatóak.


Ahhoz, hogy kellő mennyiségben hozzájussunk ezekhez az anyagokhoz, meg kell változtatni a táplálkozási szokást.


Szintetikus, izolált vitaminok és ásványi anyagok helyett egy bio zöldség- és  gyümölcskivonatok, valamint szupertáplálékok közegében fermentált, biotranszformált  vitaminok, nyomelemek és egyéb növényi hatóanyagok teljes spektrumát kínálja. Mivel  a hatóanyagok táplálék-kötésben vannak, azonnal képesek csillapítani a szervezet  mikro tápanyag „éhségét” és támogatni az élettani folyamatokat

http://bionom.hu/biobolt/etrend-es-taplalek-kiegeszitok/hatoanyag-szerint/perfect-prenatal-new-chapter.html

 

 

A mikrotápanyagok segíthetnek enyhíteni a szívritmuszavart

Csak az Egyesült Államokban 2,7 millió embert fenyeget a súlyos agyvérzés és más, a szívritmuszavar (aritmia) által kiváltott egészségügyi probléma. A szívritmuszavar leggyakoribb formája a pitvarfibrilláció, ami évente 80.000 amerikai állampolgár halálát okozza. Az előrejelzések szerint 2050-re több mint 12 millió embert érint majd ez az állapot. A pitvar fibrilláció kezelése hatalmas anyagi terhet ró a betegre és az egészségügyi rendszerekre

 

A mikrotápanyagok (vitaminok és más sejttápanyagok) a szívsejtek anyagcseréjében kulcsfontosságú bioenergia-hordozók, így egy hiányállapot kimondottan erősen hat a szív „elektromos” sejtjeire, melyeknek nagy mennyiségű energiára van szükségük, hogy elektromos impulzust hozhassanak létre a szívveréshez. A sejten belüli optimális bioenergia-termelés függ bizonyos mikrotápanyagoktól, például a C-vitamintól, a lizintől, a Q10- koenzimtől, a karnitintől, a B-vitaminoktól stb

 

Vizsgálatok során a mikrotápanyagokat szedő résztvevők mintegy 23%-a az aritmiás epizódok csökkenését tapasztalta. Továbbá, ez a szám hat hónap elteltével csaknem megduplázódott (43%). A mikrotápanyagokat fogyasztók csoportjából egyesek jelentős visszaesést tapasztaltak az aritmiás epizódok gyakoriságában. Ezen felül figyelemreméltó javulás történt az életminőségükben, amint azt a kitöltött speciális kérdőívek is igazolják

http://www4hu.dr-rath-foundation.org/research_ news/index.html

http://www4hu.dr-rath- foundation.org/research_news/pdf/T%C3%A9ny_02%202014_

 

Esszenciális mikrotápanyagok

C-vitamin

A C-vitamin kulcsfontosságú tápanyag a véredények stabilitása, a szív és más szerveink működése szempontjából. C-vitamin nélkül szervezetünk skorbutban szó szerint összeomlik és felbomlik. A C-vitamin felelős a kollagén, az elasztin és más kötőszöveti molekulák optimális termeléséért és működéséért, melyek a véredények és egész testünk stabilitását adják.

A C-vitamin fontos a sebek gyors gyógyulásához mindenütt a testben, köztük az erek belső falain millió számra keletkező sebek és sérülések gyógyulásához. Testünkben a legfontosabb antioxidáns. A C-vitamin optimális mennyisége hatékonyan védi a szív- és érrendszert és a szervezetet a biológiai égés ellen.

A C-vitamin egy kofaktor számos biológiai katalizátor (enzim) számára, melyek jelentősen javítják a koleszterin, a trigliceridek és más rizikófaktorok anyagcseréjét. Ez segít csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Fontos energiamolekula, melyre szükség van a sejten belüli energiahordozók újbóli feltöltéséhez.

 

E-vitamin

Az E-vitamin a legfontosabb zsírban oldódó antioxidáns vitamin. Különösen a sejthártyákat védi a szív- és érrendszerünkben. Az E-vitamin megvéd a szabad gyökök támadásától és az oxidatív károsodásoktól.

Az E-vitamint a kis sűrűségű lipoproteinek (LDL) és más koleszterin- és zsírszállító részecskék szállítják. Optimális mennyiségű E-vitamin fogyasztása megvédi ezeket zsírrészecskéket az oxidálódástól (biológiai égés) és az erek belső falait a károsodástól. Kimutatták, hogy az E-vitamin a vérlemezkéket kevésbé ragadóssá teszi, és ezáltal vérhígító hatású, és csökkenti a vérrögök képződésének kockázatát.

 

Béta-karotin

A béta-karotin az A-vitamin provitaminja, egy másik zsírban oldódó antioxidáns vitamin. Az E-vitaminhoz hasonlóan a véráramon keresztül elsősorban a lipoprotein részecskék szállítják el a sejtek millióihoz. Szintén az E-vitaminhoz hasonlóan védi ezeket a zsírrészecskéket az oxidálódástól és a szív- és érrendszert a károsodástól.

Klinikai tanulmányok gyorsan növekvő számban dokumentálják, hogy a béta-karotin a szív- és érrendszeri betegségek elleni védőanyag. Az E-vitaminhoz hasonlóan a béta-karotinról is kimutatták, hogy csökkenti a vérrögképződés kockázatát.

 

B1 vitamin, tiamin

A tiamin egy pirofoszfát nevű fontos biokatalizátor kofaktoraként szolgál. Ez a katalizátor sejtjeinkben a foszfátanyagcsere során jön létre, és kulcsfontosságú energiaforrás a szív- és érrendszerben és más sejtekben zajló milliónyi reakció optimalizálásához.

 

B2 vitamin (riboflavin)

A riboflavin kofaktor a flavin-adenin dinukleotid (FAD) számára. Ez az egyik legfontosabb sejtenergia-hordozó molekula a sejtek kicsiny energiaközpontjaiban (erőműveiben).

 

B3 vitamin (niacin, niacinamid)

A niacin egy fontos tápanyag, nélkülözhetetlen, mint a nikotinamid-adenin dinukleotid (NAD) kofaktora és az energiahordozó molekulákhoz kapcsolódik. Ezek az energiahordozó molekulák testünk egyik legfontosabb energiaszállító rendszerét képezik.

Ezek a hordozómolekulák a szív- és érrendszer és a test sejtjeinek energiaközpontjaiban jönnek létre és töltődnek fel újra (a C-vitamin által). A sejt élete, és általában az élet ezek nélkül az energiahordozók nélkül nem lenne lehetséges.

 

B5 vitamin (pantotenát)

A pantotenát az A-koenzim kofaktora, központi üzemanyag-molekula a szív és a véredények sejtjeinek és minden más sejtnek az anyagcseréjében. A szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjét minden egyes sejten belül egyetlen molekula, az A-acetilkoenzim vezérli. Ez a molekula, mint kulcsmolekula, segít sejtenergiává átalakítani az összes táplálékot.

Ezt a fontos molekulát valójában, részben B5 vitamin alkotja, ezért nyilvánvaló a jelentősége e vitamin pótlásának. És ismét: a sejt élete B5 vitamin nélkül nem lehetséges.

 

B6 vitamin (piridoxin)

A B6 vitamin a piridoxálfoszfát kofaktora, az aminosavak és fehérjék anyagcseréjének jelentős kofaktora a szív- és érrendszerben és más sejtekben. A B6 vitamin a vörösvérsejtek termeléséhez szükséges, melyek elszállítják az oxigént a szív- és érrendszer sejtjeihez és más sejtekhez. A B6 vitamin nélkülözhetetlen a kollagén rostok szerkezetéhez és működéséhez is.

 

B12 vitamin

A B12 vitamin szervezetünk sejtjeiben a zsírsavak és bizonyos aminosavak megfelelő anyagcseréjéhez szükségesek. B12 vitaminra szükség van a vörösvérsejtek termeléséhez is. A B12 vitamin súlyos hiánya vészes vérszegénységet okozhat, amelyre a vörösvérsejtek elégtelen termelése jellemző.

 

Folsav
A folsav nagyon fontos tápanyag a vörösvérsejtek termeléséhez és az oxigénellátáshoz. Az utóbbi három vitamin jó példa arra, hogy ezek a bioenergia-molekulák szinergiában dolgoznak együtt, mint egy zenekar tagjai. Ha nem megfelelő a sejtek oxigénellátása, akkor működésük gyengülhet, függetlenül attól, hogy más vitaminokból milyen nagy mennyiség áll rendelkezésre. Ezért fontos, hogy kiegészítse étrendjét, amennyire csak lehetséges a megfelelő esszenciális tápanyagokkal, megfelelő mennyiségben.

 

Biotin

A biotin a szénhidrátok, zsírok és fehérjék anyagcseréjéhez szükséges.

 

D-vitamin

A D-vitamin nélkülözhetetlen a szervezet optimális kalcium- és foszfátanyagcseréjéhez. A csontok és a fogak növekedéséhez és stabilitásához szükséges. Századokig a D-vitamin hiánya gyakori volt a gyermekeknél, növekedésben való visszamaradottságot és torzulásokat okozva. Így sok országban a tejet D-vitaminnal dúsítják. A D-vitamin az artériafalak optimális kalcium anyagcseréjéhez is nélkülözhetetlen, beleértve a kalcium eltávolítását az érelmeszesedéses lerakódásokból.

 

Kalcium

A kalcium fontos az izomsejtek megfelelő összehúzódásához, beleértve a szívizomsejtek millióit. Az idegi impulzusok vezetéséhez is szükséges, és ennek következtében az optimális szívveréshez is.

A kalcium lényeges a csontok és fogak keménységéhez és stabilitásához is. A szív- és érrendszer sejtjei és más sejtek közötti megfelelő biológiai kommunikációhoz és sok más biológiai működéshez is fontos.

 

Magnézium

A magnézium természetes kalcium antagonista, és jótékony hatása van a szív- és érrendszerre az előírt kalcium antagonista gyógyszerekhez hasonlóan, de a magnéziumot a természet maga állítja elő. Klinikai tanulmányok mutatják, hogy a magnézium különösen fontos segítség a megemelkedett vérnyomás normalizálásában; emellett a szabálytalan szívverés normalizálásában is képes segíteni.

 

Nyomelemek

A cink, mangán, réz, szelén, króm és molibdén nyomelemek szintén fontos esszenciális tápanyagok. A nyomelemek legtöbbje fém és a sejtek anyagcseréjében a sok ezer biokémiai reakcióban katalizátorként van szükség rájuk. Azonban nagyon kis mennyiségben szükségesek – a milligramm tizedrészénél kisebb mennyiségben.

 

Aminosavak

Az aminosavak a fehérjék építőelemei. A testünkben lévő legtöbb aminosav a szokásos táplálékból és a fehérjék emésztéséből származik. Sok aminosavat képes a szervezetünk előállítani, amikor szükség van rájuk; ezeket „nem esszenciális” aminosavaknak nevezzük. Azokat az aminosavakat, melyeket testünk nem képes előállítani „esszenciális” aminosavaknak nevezzük. Fontos megérteni azt, hogy – még ha a testünk képes is termelni bizonyos aminosavakat – az előállított mennyiség kevés lehet a megfelelő egészség fenntartásához. Egy jó példa erre a prolin aminosav.

 

Prolin

A prolin aminosav a kollagén és elasztin fehérjék stabilitását biztosító egyik fő építőelem. A kollagén molekula építőelemeinek több mint 10%-a kizárólag prolinból áll. Könnyű megérteni mennyire fontos a véredényeink és általában a testünk optimális stabilitásához, hogy étrendünk optimális mennyiségben tartalmazzon prolint.

A prolinnak nagyon jelentős szerepe van az érelmeszesedéses lerakódási folyamat visszafordításában. A koleszterint szállító zsír gömböcskék (lipoproteinek) az erek belső falához tapadnak biológiai ragasztóanyaggal. A prolin egy félelmetes „teflon”-anyag, amely képes semlegesíteni ezeknek a zsírcseppeknek a ragadósságát. A terápiás hatás kettős. Először, a prolin segít megelőzni a további érelmeszesedéses lerakódások képződését és másodszor, segít leoldani és a véráramba bocsájtani az érfalra már lerakódott zsír gömböcskéket.

Amikor sok zsír gömböcske oldódik le az artériafalakon lévő plakkokból, a lerakódás mérete csökken és ez a szív- és érrendszeri betegség visszafordulásához vezet. A prolint a testünk képes szintetizálni, de az előállított mennyiség gyakran nem megfelelő, különösen azoknál a pácienseknél, akiknél nagy a szív- és érrendszeri betegség kockázata.

 

Lizin

A prolinnal ellentétben a lizin egy esszenciális aminosav, ami azt jelenti, hogy a test nem képes szintetizálni. Ezért kritikus ennek az aminosavnak a naponkénti pótlása.

A lizin a prolinhoz hasonlóan a kollagén és más stabilizáló molekulák fontos építőeleme, és bevitele segít stabilizálni az érfalakat és más szerveket a testben. A lizin, a prolin és a C-vitamin együttes bevitele különösen fontos a kötőszövet optimális tartóssága szempontjából.

A kollagén molekulák optimális megerősítéséhez a lizin és prolin építőelemek biokémiailag módosított formájára van szükség: hidroxil-lizin és hidroxi-prolin. A C-vitamin a leghatékonyabb biokatalizátor a hidroxilációs reakció végrehajtásához, és ezáltal biztosítja a kötőszövet optimális megerősítését.

A lizin egy másik „teflon”-anyag, amely képes leoldani a lerakódott zsír gömböcskéket a plakkokból. A lizin egyúttal a karnitin aminosav előfutára is. A lizin karnitinná való átalakulása megköveteli a C-vitamin, mint biokatalizátor jelenlétét. Ez a másik ok, amiért létfontosságú a lizint C-vitaminnal kombinálni.

 

Arginin

Az arginin sok szerepet betölt az emberi testben. A szív- és érrendszerrel összefüggésben az egyik feladata különösen jelentős. Az argininból képes lehasadni egy kis molekula, nevezetesen a nitrogénmonoxid. A korábbi arginin molekula ezen kis része erőteljes szerepet tölt be a szív- és érrendszer egészségében. A nitrogénmonoxid ellazítja az érfalakat és segít normalizálni a magas vérnyomást. Továbbá a nitrogénmonoxid segít csökkenteni a vérlemezkék tapadását és az érelzáródás ellen hat.

 

Karnitin

A karnitin nagyon jelentős esszenciális tápanyag. A zsír energiává történő átalakításához szükséges.

A karnitin ingajáratként funkcionál minden egyes sejten belül a sejt üzeme és az energiatároló között. Be és kiszállítja az energia molekulákat a sejt erőművéből.

Ez a mechanizmus különösen fontos minden izomsejt számára, köztük a szívizomsejtek számára is. A szívizom folytonos pumpálása miatt a karnitin az egyik legkritikusabb „sejtüzemanyag”. Így nem meglepő, hogy sok klinikai tanulmány dokumentálta, mennyire értékes a karnitin pótlása a pumpáló működés és a szív teljesítményének javításában.

A kanitin a szív elektromos sejtjei számára is hasznos, és kimutatták, hogy pótlása segít normalizálni a szívritmuszavar különböző formáit.

 

Cisztein

A cisztein egy másik fontos aminosav, mely jelentős feladatokat lát el a testben. A szív- és érrendszerre különösen jótékony hatással van ennek az aminosavnak a pótlása, mert a cisztein a glutation – a testünkben termelt egyik legfontosabb antioxidáns – építőeleme. Egyéb szerepe mellett a glutation védi az erek belső falait a szabad gyököktől és másfajta károsodásoktól.

http://www.dr-rath-egeszsegszovetseg.org/research/essential_micronutrients.htm

 



Perfect Prenatal
fermentált kismama vitamin
egészséges várandósság, magzatfejlődés
(New Chapter)

http://bionom.hu/biobolt/etrend-es-taplalek-kiegeszitok/hatoanyag-szerint/perfect-prenatal-new-chapter.html






LiveNaturals C-vitamin kapszula

 

http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/20979/livenaturals_cvitamin_kapszula/ http://livenaturals.hu/portfolio/whole-food-c/

 

A fermentációs eljárás során (biotranszformáció során) az izolált vitamin molekulából és a hozzáadott organikus növényi összetevőkből teljes értékű táplálék keletkezik. Az izolált vitaminok és ásványi anyagok biokémiailag transzformálódnak, átalakulnak. A fermentáció végtermékeként létrejött vitaminok ún. pre- illetve probiotikus vitaminok, amelyek élő közegbe ágyazott hatóanyag komplexumok, teljes értékű táplálékok, ebben a teljes formájukban sokkal természetközelibbek.

Olyan készítmények tehát, amiket táplálék-azonos mivoltuk miatt a szervezetünk könnyen azonosít, felhasznál és megemészt, így elérhető a hatóanyagok sokkal optimálisabb hasznosulása.

Beszerzés

Rendelését telefonon keresztül is leadhatja munkanapokon 8 és 17 óra között a

+36 (1) 510 0124 telefonszámon!

A rendelés során kérjük hivatkozzon az alábbi termékazonosítóra: 20979.

Ára: 8272 Ft

Szállítás: 8 eFt felett ingyenes

 

A LiveNaturals termékek közül a következők tartalmaznak fermentált vitaminokat:

LiveNaturals C-vitamin kapszula

LiveNaturals D-vitamin kapszula

LiveNaturals COQ10 kapszula

LiveNaturals Immunex kapszula

http://livenaturals.hu/a-fermentalt-keszitmenyek-elonyei/

 

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

 

New Chapter Activated C Food Complex kapszula 60db

A termékben található C-vitamin és gyógynövénykivonatok kettős fermentációs eljáráson estek át.

Hatóanyag tartalom a napi adagban: C-vitamin 250 mg (RDA 417%). Ajánlott napi adag: napi 1 tabletta.

Gyártja és kizárólagosan forgalmazza: Organic Mission Enterprises Ltd., UK, London

 

Beszerzés

Telefon: 06 (70) 639-3928

Átvevőpont: 1024 Budapest, Retek utca 19.. szám alatt, a Széll Kálmán tér (a volt Moszkva tér) közelében.