Életminőséget javító fekete áfonya (Blueberry)



Eredete

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) az Észak- Amerikai kontinensen, az USA és Kanada dús fenyőerdeiben honos. Az Amerikába bevándorló korai telepesen ismerkedtek meg vele az őshonos indiánok révén, akiknek ez volt az egyik legfontosabb élelmiszerük.

Hazánkban a nyugati országrészen fordul elő, az erdélyi és a szlovákiai Kárpátokban tömegesen terem.


A déli féltekén beleértve a dél-amerikai országokat (Chile, Argentína és Uruguay), valamint Dél-Afrikát, Új-Zélandot és Ausztráliát szintén egyre nagyobb mennyiségben termesztik ezt a gyümölcsöt, a friss áfonya gyakorlatilag egész évben rendelkezésre áll szinte bárhol a világon (friss vagy fagyasztott változatban).



Jellemzői

Mintegy 50 különböző fajtát tartanak számon világszerte. A leghíresebb termesztett fajtái a „Highbrush”, a „Rabbiteye”. és a „Lowbush”. Ez utóbbi fajta áll legközelebb az ősi vad fajhoz, mind ízében, mind méretében. A vad fajták bokra

1 m-nél nem nő nagyobbra, míg a termesztett fajták a 3 m-es magasságot is elérhetik.

 

A fekete áfonya színe a termesztés helyétől és a fajtától függően a hamvas halványkéktől az egészen feketéig változhat. A nemesített áfonya fajták bogyói elérhetik a 2-2,5 cm-t is, a vadon előforduló fajták bogyói 5-6 mm-esek. A nyersen tárolást rosszul bírja, sérülékeny, romlandó.

Napjainkban az amerikai kontinens második legfontosabb bogyós gyümölcse a szamóca után. Frissen nyersen fogyasztják, vagy muffinok, piték, sütemények, kompótok, lekvárok, jamek és különböző alkoholos- és alkoholmentes üdítőitalok alapanyaga. Fanyar íze kiválóan illik a vadhúsokhoz, így a modern konyha népszerű kiegészítője is egyben. A fagyasztott, majd felolvasztott gyümölcs a fagyás során lebomló csersavak miatt kevésbé fanyar ízű, mint a friss.

Az áfonya szezonja júliustól szeptemberig tart, a piacokon ekkor juthatunk hozzá a legfrissebben és a legolcsóbban


A növény leírása

Magyarországon a Sopron környéki és Vas megyei erdőkben, fordul elő. Az erdélyi havasok jellegzetes gyümölcse.

Savanyú talajú tölgyesek és bükkösök lakója, de behúzódik az ültetett fenyvesek szélére is

3060 cm növésű, gazdagon elágazó félcserje. A levelek tojásdadok, kihegyezettek, finoman fűrészesek,

Áprilistól júniusig nyílik. Gazdagon elágazó. akár ezer négyzetméteres kolóniák is hajthatnak egyetlen tőről. A faiskolákban nemesített változata nagyobb bogyókat terem. A humuszban gazdag, savanyú kémhatású, vízzel közepesen ellátott talajt szereti. A kert félárnyékos részeinek szép dísze is lehet.

Gyümölcssavakat, cukrot, pektint, cseranyagot, vitaminokat, flavonoidokat (főleg antociánokat), sok vasat, A, D és C-vitamint tartalmaz

Termését és levelét a népi gyógyászat is felhasználja


A vadon élő fajok termésének tápértéke nagyobb a kiskertekben termesztettekénél. Az áfonyák festékanyagai az antioxidánsok, amelyeknek védő hatásuk van olyan betegségekkel szemben, mint a rák valamint a szív-és érrendszeri betegségek. Az áfonya gyümölcssavakat, cukrot, pektint és számos vitamint tartalmaz. Kiemelkedõen magas a kálium tartalma, van benne továbbá kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor. Tudományosan is elfogadott szer látószervünk különféle betegségeire. A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga.


Fekete áfonya termesztése

http://www.edenkert.hu/gyumolcs/bogyosok/fekete-afonya-vaccinium-myrtillus-ultetese/3048/

Az áfonya őshazája Kanada, viszont Magyarország klímája, talaja nem igazán ennek a gyümölcsnek való.

Igen, 4,4-5-től 5,5 pH-ig, tehát ezt a talaj savanyúságot kedvelik. Ennek ellenére ezek a kultúr áfonyák már 5,5-6 pH talajokban művelhetők, legalább is nálunk. De aki áfonyával akar foglalkozni, annak savanyítani kell a talajt. Esővizet kellene fognunk, hogy ne csak vízzel öntözzünk.

házi kertben, vagy hobby kertben elsősorban a Blue janest, a Top7-et és a Heidit érdemes, mert hiszen ezek durván egy kilónyit teremnek bokrokként. Még az összes többi ennek csak a felét.


Szüretelés
A fekete áfonya begyűjtésének csúcsidőszaka júliusban van, viszont egészen addig terem gyümölcsöt, míg be nem áll az első fagy.

http://www.edenkert.hu/gyumolcs/bogyosok/fekete-afonya-termesztese-szuretelese/3794/


A leveleket nyáron szedik, árnyékban szárítják. A bogyókat ősszel gyűjtik be, és frissen dolgozzák fel gyógyszeripari vagy élelmiszeripari termékké. Az étkezésre készült fekete áfonyát aszalással szárítják, így hosszan, jól tárolhatók zárt edényben, száraz helyen.

http://napidoktor.hu/blog/termeszetesen/fuben-faban/fekete-afonyat-a-testnek/



A fekete áfonya gondozása


Fekete áfonya fajái és mérete:

A legtöbb áfonyabokor három év után kevés termést hoz, a hatodik évben viszont már teljes termésre számíthatunk.


Fekete áfonya cserje rendelése

Bluecrop...................3.990 Ft...............55-100 cm...magas növésű  180 cm

Bluejay  ....................3.990 Ft...............55-100 cm...magas növésű  180 cm

Blueray ....................3.990 Ft................55-100 cm...közepes növésű  140 cm

Réka     ....................3.990 Ft................55-100 cm...magas növésű  180 cm


A rendelés menete:

Írja meg kérését ( rendelendő mennyiség stb.) a info@afonyakert.hu email címre! Kérjük, adja meg pontos rendelését fajta-és méret szerint, valamint adja meg a pontos postázási címet email-ben!Ezt követően küldjuk a számlaszámot és az átutalandó összeg kalkulációját. Az átutalást kérjük, erősítse meg e -mail-ben! A jóváírást követő 2 munkanapon belül postázzuk a megrendelést.

http://www.feketeafonya.hupont.hu/5/afonya-to-es-gyumolcs-elorendeles-eladas
http://www.feketeafonya.hupont.hu/5/afonya-to-es-gyumolcs-elorendeles-eladas#ixzz3Z9xaWtFn

 

 

Tulajdonságai

Sajnálatos módon a civilizált világban egyre több és több "szabadgyök támadásnak" vagyunk kitéve (élelmiszerekben és kozmetikai termékekben található adalékanyagok, tartósítók, képernyősugárzás, levegő- és környezetszennyezés, dohányzás, stressz, túlzott gyógyszerfogyasztás).

Ma már a szervezetben lévő és a táplálékkal a szervezetünkbe jutó antioxidáns mennyiség nem elégséges. Egészségünk megőrzése érdekében tehát rendkívül fontos a megfelelő mennyiségű antioxidáns.


A fekete áfonya levele, akár nyersen fogyasztva enyhe vércukorszint-csökkentő hatása miatt, jó a cukorbetegségre. Vigyázzunk, mert a levelek túlzott fogyasztása a fekete áfonya esetében mérgezést, a vörösnél pedig gyomorirritációt okozhat. Az áfonya kivonatos formában a gyógyszertárakban beszerezhető.


Az áfonya tárolása

Szakértők szerint az egyébként meglehetősen sérülékeny antocián antioxidánsok a hipermarketekben kapható fagyasztott áfonyában sem veszítenek jótékony hatásukból a fagyasztás hatására. Ezen antioxidánsok közé tartozik számos különböző típusú antocián, például azok, amelyek az áfonyaszemek (és más gyümölcsök) ragyogóan kék, lila vagy vörös árnyalatáért felelnek. Miután a kísérletekben az áfonyát -17 °C-os hőmérsékleten lefagyasztották és 3-6 hónapig tárolták, a kutatók nem észleltek jelentős csökkentést az áfonya antioxidáns hatásában és az antociánok koncentrációjában. Ez  jó hír mindannyiunknak, akik egész évben előszeretettel vásárolnak és fogyasztanak áfonyát, és jó hír azoknak is, akik csak fagyasztott formában tudnak hozzájutni ezen egészséges gyümölcshöz.


Fontos

Egy közelmúltban készült tanulmány közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt.

Results from this study showed that blueberry fruit grown from organic culture yielded significantly higher sugars (fructose and glucose), malic acid, total phenolics, total anthocyanins, and antioxidant activity (ORAC) than fruit from the conventional culture. In organically cultured fruit,

Wang SY1, Chen CT, Sciarappa W, Wang CY, Camp MJ.

Fruit quality, antioxidant capacity, and flavonoid content of organically and conventionally grown blueberries

J Agric Food Chem. 2008 Jul 23;56(14):5788-94



Az áfonya és a növényvédő szerek

Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz hasonlóan Magyarországon is a bogyós gyümölcsök (többek között az eper, szamóca, áfonya) számítanak az egyik legszennyezettebb növényfajtának. Ezért ha el szeretnénk kerülni a növényvédő szerekhez köthető egészségügyi kockázatokat, akkor olyan áfonyát vásároljunk, amelyről biztosan tudjuk, hogy nem permetezett. Így nemcsak jelentősen csökkentjük a növényvédő szerek bejutásának esélyét a szervezetünkbe, de maximalizáljuk az adott gyümölcs tápértékét is.

Ezt támasztja alá egy közelmúltban készült tanulmány, amely közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus teljes antioxidáns hatását. A kutatók látványos különbségeket találtak az organikusan termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen magasabb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és ezáltal a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt.



A Bio áfonya előnyösebb

Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt.


ORAC-érték vs  Σ(fenolok+anthocianinok) 

There was a significant correlation between the ORAC values and total phenolics and total anthocyanins. These results indicate that even though there were variations in phytonutrient content among individual farms within each cultural system, significant differences between two cultivation practices were evident.

Különbség van hatásában az egyedi farmonon termesztett és az üzemszerűen termesztett fekete áfonya kedvező alkotó elemeinek  között Az organikus termesztésűeknak nagyobb a cukor tartalma (fruktóz+glukóz) valamint a fenol, anthocianin és antioxidáns aktivitás (ORAC)  tekintetében

319 mg/100g  szemben a kovencionális termesztésűvel,  aminek értéke 131 mg/100 g


Results from this study showed that blueberry fruit grown from organic culture yielded significantly higher sugars (fructose and glucose), malic acid, total phenolics, total anthocyanins, and antioxidant activity (ORAC) than fruit from the conventional culture. In organically cultured fruit, the average values for the ORAC, total anthocyanins, and total phenolic content were 46.14 micromol of Trolox (TE)/g of fresh weight (fwt), 131.2 mg/100 g of fwt, and 319.3 mg/100 g of fwt, respectively. In conventionally cultured fruit, the average values for the ORAC, total anthocyanin, and total phenol content were 30.8 micromol of TE/g of fwt, 82.4 mg/100 g of fwt, and 190.3 mg/100 g of fwt, respectively.

J Agric Food Chem. 2008 Jul 23;56(14):5788-94. doi: 10.1021/jf703775r. Epub 2008 Jul 1.

Fruit quality, antioxidant capacity, and flavonoid content of organically and conventionally grown blueberries.

Wang SY1, Chen CT, Sciarappa W, Wang CY, Camp MJ.


A Nescastle-i egyetemen dolgozó nemzetközi kutatócsoport most arra jutott, hogy “statisztikailag fontos” különbségek vannak a különböző módon termelt élelmiszerek között. Az egészséges élethet fontos antioxidáns vegyületek aránya “lényegesen magasabb” (19 és 69% közötti arányban), az organikus élelmiszerekben


Fontos tanácsok az áfonya fogyasztására


Az áfonyában lévő vitaminok és ásványi anyagok

Mint már említettük, az áfonya fitonutriensek egész tárházát vonultatja fel, és jelentős mennyiségű antioxidánsokat tartalmaz antocianidinek formájában (malvidin, delfinidin, pelargonidin, cianidin és peonidin). Ezek a rendkívül hatékony antioxidáns vegyületek felelnek a gyümölcsök és zöldségek kék, lila és piros színeiért. Ezeken kívül az áfonya az alábbi jótékony hatású vegyületeket tartalmazza:

Az áfonya természetes forrása a csontok egészségéért felelős K-vitaminnak, a szabad gyökök káros hatásait csökkentő C-vitaminnak, illetve a mangánnak.

The heart-healthy mineral potassium contributes to lowering blood pressure and improving cardiovascular health.

Az áfonya rendszeres fogyasztásával a szervezetünk egészséges élelmi rostokhoz juthat, amelyek az emésztést és a bélrendszer hatékony működését segítik elő

http://dietless.hu/afonya/


Blackberries have an unusual compound known as xylitol which is a sugar substitute that does not cause cavities or raise blood sugar. It is more slowly absorbed by the body which is helpful for diabetics.

http://juicing.about.com/od/Juice-Recipes/fl/Blackberry-Juice-Recipes-and-Benefits.htm


Az áfonya Oxálsav tartalma


Az áfonya akkor a legfinomabb, és akkor nyerhetjük ki belőle a legtöbb tápanyagot, ha frissen fogyasztjuk el, és nem sütjük bele más ételekbe (például süteményekbe). Ez azért van így, mert az áfonyában lévő vitaminok, antioxidánsok és enzimek magas hőmérsékleten (175 °C felett) hő hatására sérülnek



Anthoflavonok  tulajdonságai

 

 

The antioxidants anthocyanins help protect the body from the growth of cancer cells by defending the skin from damage caused by the sun. Recent research has shown that high amounts of certain phytochemicals in blackberries have other anti-carcinogenic effects, particularly in decreasing the growth of some tumors. The folate content in blackberries is high, and has been shown to play a key role in reducing the risk of Alzheimers.


Az áfonya hatása a szív- és érrendszerre

Az áfonya antioxidáns védelme különösen jól dokumentált a keringési rendszer tekintetében. Többször megismételt vizsgálatok eredményei szerint az áfonya rendszeres fogyasztása (a vizsgálatok résztvevői napi 15-20 dkg áfonyát fogyasztottak 1-3 hónapon keresztül) kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, növeli a HDL koleszterint, és csökkenti a trigliceridek szintjét a vérben. Védi az érfal sejtjeit.


Az áfonya vérnyomásra gyakorolt hatása.

Az egyes vizsgálatokban résztvevő különböző korú férfiak és nők körében a rendszeres áfonyafogyasztás bizonyítottan csökkentette a szisztolés és diasztolés vérnyomást.

Az áfonya csökkenti pl. a szív- és érrendszeri betegségek előfordulását, az infarktus bekövetkeztének, ill. végzetes kimenetelének esélyét. Javítják a vérkeringést, a sejtek oxigénellátottságát, ezzel támogatják a szív és érrendszert.- fokozzák a szellemi és testi erőnlétet, erősítik az immunrendszert

The high content of antioxidants in blackberries (ellagic acid, gallic acid, and rutin) help lower the effects of carcinogens and the risk of heart disease and high cholesterol.


Fekete áfonya segít megelőzni a magas vérnyomás kialakulását és csökkenti az oxidatív stresszt

Blueberry extract may help keep blood pressure in check, according to an animal-based study published in Nutrition Research in 2009. In tests on rats, researchers discovered that blueberry extract helped prevent the development of high blood pressure. In addition, blueberry extract appeared to reduce oxidative stress (a major contributor to heart disease


Shaughnessy KS, Boswall IA, Scanlan AP, Gottschall-Pass KT, Sweeney MI. "Diets containing blueberry extract lower blood pressure in spontaneously hypertensive stroke-prone rats." Nutr Res. 2009 Feb;29(2):130-8.


Hatása  a vérerekre

 A feketeáfonya flavonoidjai a kutatások szerint a kapillárisok erősítése mellett, amely megelőzi a vérerek törékenységét (aranyér, zúzódások, szivárgás), csökkentik a kalcium lerakódását a vérerekben. Ezzel az atherosclerosist, vagyis a vérerek meszesedését gátolja.

 Ismert a feketeáfonya „vérhígító hatása”, azaz meggátolja a vérlemezek összecsapódását, a vérrögképződést, ezzel a feketeáfonya tevékenyen hozzájárul a szívműködés hatékonyságához és segíti a szív- és érrendszeri rendellenességek gyógyítását.

 

A feketeáfonya antocianidjainak a kapilláris ereket erősítő hatása annyira elismert Európa-szerte, hogy sok klinikán feketeáfonyát adnak a betegnek operáció előtt és után is, hogy megelőzzék a bevérzéseket

A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen emelkedett, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez.

 

Magyarázat Macula

A fejlett társadalmakban az időskori látásromlás egyik vezető oka napjainkban az úgynevezett szemfenéki meszesedés, orvosi kifejezéssel makula-degeneráció. Köznyelvi elnevezése valójában helytelen, hiszen egyáltalán nem a szemfenéki erek meszesedése okozza.

 

A macula - vagy sárgafolt - az éleslátás helye, ez az ideghártya-terület felelős a kép észlelésekor az éles látásért, és ez az a terület, amely olvasóképességünket is biztosítja. A degeneráció elfajulást, e betegségnél az éleslátás helyén az ideghártya sejtjeinek pusztulását jelenti.
A makula-degeneráció kimondottan az
idős kor betegsége, s gyógyítása ma még egyáltalán nem, vagy csak részben lehetséges

 

 

Tudjuk, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de talán a legizgalmasabb kutatási eredmény mégis az, hogy az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait.

 

Fekete áfonya elősegíti a csonttömeg növekedését

Állat kísérlet során fagyasztva szárított áfonya port kaptak az ételükbe aminek a hatására a csonttömeg növekedés jelentős volt.

Blueberries can stimulate bone growth

Research published in 2010 found that the polyphenols in blueberries increased bone production in lab animals. Polyphenols are responsible for giving blue, purple and red fruits their color. In this study, animals that received food containing freeze-dried blueberry powder had significantly more bone mass than animals that did not receive the blueberry powder. The team of researchers conducted a follow up project and determined that polyphenols were responsible for the bone-building effect. The study was published in the Journal of Bone and Mineral Research.


Antioxidáns védelem

Ami viszont meglepő az az, hogy az áfonya rendszeres fogyasztása nem elszigetelten hat, hanem a szervezet teljes területén végzi áldásos tevékenységét. Így nem csak a kardiovaszkuláris rendszer, hanem a szervezetünk egésze képes profitálni az áfonya rendszeres fogyasztásából.

Például kutatók bizonyították, hogy a megerőltető edzéseket követő izomsérülések mértéke csökkenthető az áfonya rendszeres fogyasztásával. Sőt, az idegrendszer oxidatív stressztől való védelmére is van bizonyíték. Ezen antioxidáns alapú védelmi mechanizmusokat ráadásul nemcsak veszélyeztetett betegeknél észlelték, hanem fiatal és egészséges személyeknél is.

A kutatók szerint az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukorszabályozó rendszerére is kedvező hatással van, és a gyümölcs rendszeres fogyasztása védi az emésztőrendszert (elsősorban a vastagbelet) a rák kialakulásának kockázatától.


ORAC

Fontos megemlíteni az áfonya ORAC értékét. Az ORAC (Oxygen Radical Absorbance Capacity) egy nemzetközileg elfogadott, hitelesített és szabadalmaztatott szabványrendszer, amelyet amerikai kutatók vezettek be a kilencvenes évek második felében, és amely az egyes élelmiszerek antioxidáns és fitonutriens kapacitását jelöli (vagyis az élelmiszerek káros szabad-gyököket hatástalanító képességet hasonlítja össze). Az áfonya évek óta a legmagasabb ORAC értékű. .


Szem bajok ellen

Javítja a szem érrendszerének működését, s ezzel a látást (pl.diabeteses és öregkori         látáscsökkenés esetén).

Diabeteses Rethinopatia

Felismerték, hogy a diabeteses rethinopatia megelőzésében nagy szerepet játszhat a fekete áfonya. Számos klinikai kísérlet támogatja a használatát. Dupla vaktesztes kísérletben 14 diabeteses és/vagy hipertenzív rethinopátiában szenvedő betegnek adtak naponta áfonya kivonatot, amelyben 115 mg antocianidin vagy placebo volt, egy hónapon keresztül.

Jelentős javulás volt tapasztalható szemtükrözéses vizsgálatok eredményeiben 11 résztvevőnél, aki fekete áfonyát kapott és 12 páciensnél mutatott javulást az érrendszer kontrasztanyagos röntgenvizsgálata

http://www.feketeafonya.hupont.hu/6/fekete-afonya-hatoanyagai#ixzz3Z9uBtA8U


A kutatók gyakran vizsgálják az egyedülálló fitonutriens antioxidánsokat tartalmazó ételeket többek között az áfonyát , mivel azok képesek megvédeni a retinát az oxigénkárosodástól.

Laboratóriumi állatokon végzett előzetes vizsgálatok szerint az áfonyában található rendkívül erős antioxidáns, az antocián segít a retina szabad gyökök elleni védelmében, sőt érdekes módon a napfény által okozott károsodás ellen is véd.

Fontos megjegyezni, hogy a közeljövőben a rákkutatáshoz hasonlóan a kutatók remélhetőleg az emberi szem egészsége és a többek között az áfonyában található antioxidánsok közti szoros kapcsolatot is vizsgálni fogják majd

 A feketeáfonya antocianinjai hatására mérhető javulást állapítottak meg a betegek látásában és a szem mikrokeringésében. A mért javulás mindkét területen kb. 80%-os volt.

  

Az 1960-as évek végén kutatások igazolták, hogy a feketeáfonya növeli a szemben egyes enzimek aktivitását, melyek az energiatermelést fokozzák. A feketeáfonya szintén csökkentette azt az időt, amely a szemnek a sötétséghez való alkalmazkodásához szükséges éles fény után.

http://www.naturalpatika.hu/mithasznal/gyogynovenytar/feketeafonya.html 

 


Látás javítása


A fekete áfonyának a látásra gyakorolt hatását a II. Világháborúban az angol pilóták fedezték fel. Észrevették, hogy amikor áfonya-lekváros kenyeret kaptak ellátmányul, sokkal jobban láttak sötétben, nem kellett úgy hunyorogniuk a légielhárítás fényszóróitól, azok nem vakítottak annyira. Az áfonyalekvár a mai képernyőt bámuló emberek szemének is nagy hasznára lehet, valamint a cukorbetegek retináját is védi. E hatáshoz nagy dózisban van szükség e hatóanyagokra, ezért gyógyszertárban koncentráltan, kapszulákban is kapható.

http://www.feketeafonya.hupont.hu/6/fekete-afonya-hatoanyagai#ixzz3Z9trRXLr

Az áfonyafélék vegyületei neuroprotektív hatással bírnak, így védik a retina idegsejtjeit. Segítik a rodopszin (a retina fényelnyelő pigmentje) regenerációját, ezáltal javítják a szürkületi látásfunkciót.


Glaukóma

A fekete áfonya kivonat fogyasztása jelentős védelmet nyújt a glaukóma fejlődése ellen köszönhetően a kollagént erősítő és antioxidáns hatásának. Az öregedő szemszövet sérülékenysége és gyengülése okozhatja a szem belső nyomásának növekedését és a periférikus látás elvesztését glaukóma esetén. Egy tanulmány szerint 8 glaukómás beteg kapott 200 mg fekete áfonya antocianidint és a javulást elektroretinographon szemléltették. Ennek a kísérletnek alapján valószínűsíthető, hogy a hatásmechanizmus a kollagén rostok stabilizációja és erősítésében keresendő.


Szürkehályog

A fekete áfonya antocianidin terápiás lehetőséget nyújt a szürke hályog terápiás kezelésében is. Patkányokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy magas antocianidin bevitele esetén lassította a hályog fejlődését. A klinikai kísérlet, amelyikben fekete áfonya kivonatot (180 mg 25%-os antocianidin tartalommal, kétszer naponta) és E-vitamint adtak, bizonyították, hogy 50 esetben 48-nál lassította a hályog képződését azoknál, akiknél öregkori szürke hályog alakult ki.


Különösen hatékony lehetnek a makula degenerációban (szemfenéki meszesedés), szürkehályogban, diabéteszes retinopátiában és farkasvakságban szenvedő egyének esetén.


A fekete áfonya kivonat hosszútávú alkalmazása teljes mértékben gátolta a szemlencse és retina károsodásainak kialakulását. Ezzel szemben a kontrollcsoport 70%-ánál alakult ki szürkehályog vagy makula degeneráció.

Zöldhályog betegségben szenvedőknél a fekete áfonya és tengerparti fenyőkéreg együttes használata sejtszinten csökkentette a csarnokvíz termelődést, 24% szemnyomás érték csökkenést értek el, valamint javította a vérerek szerkezetét és állapotát, mellyel a csarnokvíz szemből való megfelelő elvezetését biztosítják.


Agy védelme, kognitív funkciók

Az áfonya rendkívül gazdag olyan polifenolokban, melyek képesek átlépni a vér-agy gáton, és jótékony védő hatásukat az agyban is kifejteni.

A kognitív képességekre gyakorolt serkentő hatása kimutatható, és egyúttal véd az öregedéssel összefüggő memória romlás és agyi funkciók romlása ellen.

Kimutatták, hogy az áfonya nem csak javítja a kognitív funkciókat Alzheimer-kórban tesztelt állatokon, de csökkenti az amyloid plakkot felgyülemlését, és fokozza azoknak az immunrendszer általi lebontását az agyban. (Az amyloid plakkok lerakódása egyértelműen megtalálható Alzheimer kórban szenvedő páciensek agyában.)

Wang Y, Chang CF, Chou J, et al. Dietary supplementation with blueberries, spinach, or spirulina reduces ischemic brain damage.

Exp Neurol. 2005 May;193(1):75-84

Regular consumption of blueberries not only helps promote brain health, but also aids the body to process fats, proteins, and carbohydrates


Patkány kísérletek eredményei szerint az ishemiás agy terület 50%-kal volt kisebb a kontroll csoporthoz viszonyítva fekete áfonya adagolás hatására

When blood flow is interrupted to the brain (ischemia), significant and permanent damage often results. In rats fed blueberries, the size of the area of the brains damaged by ischemia was 50 percent less than the control group.

Andres-Lacueva C, Shukitt-Hale B, Galli RL, et al. Anthocyanins in aged blueberry-fed rats are found centrally and may enhance memory. Nutr Neurosci. 2005 Apr;8(2):111-20.



A fekete áfonya megfordít bizonyos agy öregedéssel járó folyamatokat. Tudományos körökben a legegészségesebb gyümölcsnek nyilvánították.

These findings hint that blueberries might be able to reverse certain aspects of brain aging! Scientists at the U.S. Department of Agriculture�s Human Nutrition Research Center on Aging proclaimed blueberries to be one of the world�s most healthful foods. The media responded by publishing numerous reports attributing wide-ranging benefits to blueberries.

Researchers at the U.S. Department of Agriculture tested more than 100 different kinds of food for total antioxidant capacity per serving. The study included

Blueberries, both wild and cultivated, scored highest in total antioxidant capacity per serving among all the fruits, vegetables, spices, and herbs tested.1


Nem fekete áfonyának hanem „agy-gyümölcsnek kellene elnevezni”

“When it comes to brain protection, there is nothing quite like blueberries, call the blueberry the brain berry,” says Dr. James Joseph, at the USDA Human Nutrition Research Center on Aging at Tufts University.



Blueberry Crosses Blood-Brain Barrier

A fekete áfonya aktív vegyületei átjutnak a vér/agy gáton  és ezzel javul a memória és a tanulás eredményessége

At the University of Barcelona-Spain, scientists have shown that blueberry is effective in reversing age-related deficits in neuronal signaling and behavioral parameters. What was unclear, however, is whether the active constituents in blueberry actually cross the blood-brain barrier. In a study published in the April 2005 issue of Nutritional Neuro-science, these same scientists fed blueberry to rats for 8-10 weeks. Analysis of the brains of these rats indicated that blueberry phytochemicals had indeed crossed the blood-brain barrier and were found in regions of the brain responsible for memory and learning (e.g. the cerebellum, cortex, hippocampus, and striatum) of the blueberry supplemented rats, but not the controls (that did not receive blueberry extract).These findings are the first to show that blueberry compounds cross the blood brain barrier and localize in various brain regions important for learning and memory. Most significantly, these scientists found that greater concentrations of blueberry in the brain cortex correlated with enhanced cognitive performance.  

Andres-Lacueva C, Shukitt-Hale B, Galli RL, et al. Anthocyanins in aged blueberry-fed rats are found centrally and may enhance memory. Nutr Neurosci. 2005 Apr;8(2):111-20.


Kognitív hatása

Az áfonyát érintő egyik legizgalmasabb új kutatási terület a kognitív hatásokat vizsgálja. Az egyik vizsgálatban idősebb felnőttek (átlagéletkor: 76 év) 12 héten át fogyasztottak minden nap áfonyát, és már ez elegendő volt ahhoz, hogy jelentős javulást érjenek el a kognitív funkciókat, illetve a memóriát vizsgáló teszteken.

Bár a résztvevők az áfonyát gyümölcslé formájában fogyasztották, ahhoz poharanként 30 dkg friss áfonyát használtak fel, és a fogyasztott mennyiség 2 és fél pohár volt naponta, így elmondható, hogy a résztvevők nagy mennyiségű áfonyát juttattak be a szervezetükbe. Itt hívom fel a figyelmet, hogy irodalmi adatok említése szerint az áfonya napi ajánlott mennyisége 15-20 dkg.

A tanulmány szerzői szerint az eredmények azt is sugallják, hogy az áfonya nem csak a memória fejlesztésére hasznos, de képes lassítani vagy késleltetni az öregedéssel gyakran együtt járó kognitív problémák kialakulását is.


Alzheimer betegség

A fekete áfonya extrakt védelmet nyújt az Alzheimert okozó béta-amiloid  toxikus hatása ellen

The prevention of Alzheimer's disease. For example, a 2010 study on rats (published in the Journal of Nutritional Biochemistry) found that blueberry extract helped shield the animals' brains from the toxic effects of amyloid-beta

Brewer GJ, Torricelli JR, Lindsey AL, Kunz EZ, Neuman A, Fisher DR, Joseph JA. "Age-related toxicity of amyloid-beta associated with increased pERK and pCREB in primary hippocampal neurons: reversal by blueberry extract." J Nutr Biochem. 2010 Oct;21(10):991-8.


Improving Memory

Az elöregedett agy memória deficitje javul az áfonya fogyasztásának a hatására

Studies of human populations suggest that high intakes of fruits and vegetables reduce the incidence of degenerative neurological disorders. In a study published in the journal Pharmacological Research (August 2005), blueberry extract fed to rats for 30 days resulted in improved learning on several cognitive performance tests. The researchers concluded that blueberries may be beneficial in the prevention of age-related memory deficits.

Ramirez MR, Izquierdo I, Rasseira MD, et al. Effect of lyophilized Vaccinium berries on memory, anxiety and locomotion in adult rats. Pharmacol Res. 2005 Aug 9


Feketeáfony 3 heti fogyasztásával megkezdődött az idős patkényok memóriájának javulása

A research team in England has found that blueberries can actually reverse age-related memory problems. In April 2008, scientists from the University of Reading and the Peninsula Medical School released the results of their study, in which they fed elderly rats a diet supplemented with blueberries for 12 weeks. After just three weeks on the blueberry-enhanced diet, the rats memory began improving and the improvements continued throughout the study. The research was published in Free Radical Biology and Medicine.


Fekete áfonya visszafordíthatja az agyi öregedést

Reversing Brain Aging 

The improvement was so significant that the aged rats fed blueberry were very similar to younger rats. The scientists concluded:˝These results suggest that age-related changes in temporal processing speed in the primary auditory cortex may be reversed by dietary supplementation of blueberry phytochemicals

The old rats supplemented with blueberry, however, produced as much heat shock protein as the young rats. In this study, the blueberry diet completely restored the heat shock protein response of old rats to that of young rats. This suggests that short-term blueberry intervention may result in protection against a number of neurodegenerative processes in the brain.  

Galli RI, Bielinski DF, Szprengiel A, et al. Blueberry supplemented diet reverses age-related decline in hippocampal HSP70 neuroprotection. Neurobiol Aging 2005 Apr 30; (Epub ahead of print)


In a study published in the September 1999 issue of the Journal of Neuroscience, rats supplemented with blueberry starting at the age of 6 months showed reduced age-related declines in neuronal and cognitive function.

When 19-month old rats were supplemented with blueberry, the effect was a reversal of many age-related deficits. The scientists concluded the study by stating antioxidant rich foods may be beneficial in reversing the course of neuronal and behavioral aging.5

Move forward to year 2005, and scientists at Tufts University discover a specific mechanism by which blueberries are able to reverse neurological aging. When cells are exposed to toxic stress factors such as free radicals or inflammatory inducers, a protective mechanism involves the generation of heat shock proteins.


Protecting Against Brain Ischemia 

A fekete áfonya lecsökkenti az agyi vérrellátás akadályait

When blood flow is interrupted to the brain, significant and permanent damage often results. Blueberries may significantly lessen this damage, suggests a study published in the May 2005 issue of the Journal of Experimental Neurology 

Fokozza illetve idős korban újraindítják a  nitogén-monoxid NO termelését, amely   felelős az erek tágításáért; serkentik a kollagén-szintézist. Az NO erős értágító, rövid felezési idejű, néhány másodperc alatt lebomlik a vérben.
Kulcsszerepe van a szív működésében és az érrendszerben a vérnyomás és az egyes életfontosságú szervek vérellátottságának fő szabályozójaként. Hatására az erek simaizomzata elernyed, az erekben a vérrögök képződése csökken. Fehérvérsejtekben termelődve elöli a baktériumokat, szervátültetéseknél pedig a szervkilökődés veszélyét csökkenti.

A férfiimpotencia hatásos ellenszere. Az 1998. évi orvosi és élettani Nobel-díjra érdemesített tudományos kutatómunka csupán néhány éves múltra tekint vissza, amikor először publikálták a szakirodalomban azt a meglepő kísérleti eredményt, hogy egy egyszerű gáz, a nitrogén-monoxid (NO) erőteljes, hatékony jelátvivő (messenger, mediátor, transzmitter) molekulája az élő szervezetnek


Az  NO eltávolítja a már lerakódott anyagokat az ér falairól. Ezért a fekete áfonya kapszula, ami csak természetes összetevőket tartalmaz, visszaadja az erek rugalmasságát, csökkenti a magas vérnyomást és az érelmeszesedést.


Maintaining Arterial Structure

Védi az érfal belső rétegeit (endothelium) a NO védelem biztosításával

Blueberry extracts help maintain healthy blood flow via several mechanisms including inhibition of LDL oxidation, decreased platelet aggregation, and reduced inflammation. Blueberries also help maintain healthy endothelial function by preserving nitric oxide (NO) bioavailablity.he endothelium is a thin layer of cells that lines the inner arterial wall.

Aging and poor health habits results in endothelial cells becoming dysfunctional, which leads to atherosclerosis.

A study published in the August 2005 issue of the Journal of Medicinal Food shows that blueberries function via multiple mechanisms to protect against endothelial dysfunctionThe scientists who conducted this study stated that consumption of blueberries even in late life could improve endothelial function. The conclusion of these scientists was:˝Whole wild blueberries may have implications in blood pressure regulation and could prove to have a therapeutic role in improving cardiovascular health.

Norton C, Kalea A, Harris P, et al. Wild blueberry-rich diets affect the contractile machinery of the vascular smooth muscle in the Sprague-Dawley rat. J Med Food. 2005, 8;(1):8-13.



Rákellenes hatás változó megítélése

Professor Nic Jones, of Cancer Research UK, agreed that studies showed antioxidants were ineffective for cancer prevention in healthy people and can even slightly increase the risk of the disease.


http://www.dailymail.co.uk/health/article-2259280/Superfoods-make-cancer-MORE-likely-says-pioneer-DNA-study.html#ixzz3Z5rDCZKc

http://www.dailymail.co.uk/health/article-2259280/Superfoods-make-cancer-MORE-likely-says-pioneer-DNA-study.html#ixzz3Z5ov0nSi

 


  It is widely believed that superfoods like blueberries and broccoli help fight cancer by defending against oxygen molecules called free radicals

  Dr James Watson has now said such free radicals may be key to preventing and treating cancer

  The 84-year-old Nobel laureate has said antioxidants 'may have caused more cancers than they have prevented

Free radicals not only help keep diseased cells under control, they are also pivotal in making many cancer drugs, as well as radiotherapy, effective, he believes.

http://www.dailymail.co.uk/health/article-2259280/Superfoods-make-cancer-MORE-likely-says-pioneer-DNA-study.html#ixzz3Z5qnVZaU

There has been a lot of loose talk on antioxidants and this seems to be reverse transcription. There are chemicals that damage DNA. .If they damage normal DNA they lead to cancer and damaging abnormal DNA cures cancer.Dr Watson's statement is supported by science and common sense.


A significant amount of blueberry research is now intensely focused on anticancer benefits. Breast cancer, colon cancer, esophageal cancer, and cancers of the small intestine are examples of this research


Jelentős vizsgálati eredmények a rák visszaszorítására

Patkány és egér kísérletekkel bizonyítják a tumor 60% mértékben kisebb fekete áfonya kivonat hatására. A csecsemők és a gyerekek 3%-át érintik a vizsgált tumorok, amelyeket egyébként nem lehet operálni


A cancer prevention food

The January 2009 issue of Antioxidants & Redox Signaling reported on an Ohio State University study that found blueberries shrunk the size of tumors and significantly improved survival rates in an animal research project. Mice with blood vessel tumors that were fed blueberry extract lived twice as long as mice that weren't given blueberries. In addition, the tumors in the mice fed blueberries were 60 percent smaller than the other group.

This type of tumor is the most common type affecting young children and occurs in about 3% of babies and children. The tumors usually cannot be operated on. Researchers said they plan to conduct human trials and some day use blueberries as a treatment for children with blood vessel tumors.


Blueberry Extract and Cancer

Több tanulmány eredménye szerint a fekete áfonya segített a tüdőrák ellen azzal, hogy gátolta a rákos sejtek növekedését egerekben

Some preliminary studies show that blueberry extract may help fight breast cancer. These studies include a 2010 report published in Cancer Research, in which scientists found that blueberry extract helped inhibit the growth of cancerous breast tumors in mice. In a test-tube study published in Phytotherapy Research the same year, anthocyanins extracted from blueberries appeared to slow the growth of breast cancer cells

Adams LS, Phung S, Yee N, Seeram NP, Li L, Chen S. "Blueberry phytochemicals inhibit growth and metastatic potential of MDA-MB-231 breast cancer cells through modulation of the phosphatidylinositol 3-kinase pathway." Cancer Res. 2010 May 1;70(9):3594-605


Anti-Cancer Benefits.

A feketeáfonya csökkentette az alábbi rák fajták kockázatát: tüdő, vastag és vékonybél, nyelőcső,. A kisérleteket részben humán sejtekkel, részben állatokkal végezték  A kísérletek nagyban rák ellen irányultak 

Studies with blueberries have found that breast cancer, colon cancer, esophageal cancer, and cancers of the small intestine were reduced. These studies were on human cells or laboratory animals so we are still waiting for more research, but so far research points to astounding healing powers. Good news is there is an increasing percentage of blueberry research focusing on anti-cancer benefits

http://www.care2.com/greenliving/the-amazing-healing-power-of-blueberries.html#ixzz3Z5ydSrHE



Bélrák

A patkány kísérletek eredményei szerint 57%-kal kevesebb bélrákos állat volt  a fekete áfonyában lévő pterostilbén (képlet)  hatására

A compound in blueberries has also been found to prevent colon cancer, according to a 2007 study jointly conducted by scientists at Rutgers University and the U.S. Department of Agriculture. The study's lead researcher, Bandaru Reddy, PhD., said, "This study underscores the need to include more berries in the diet, especially blueberries."

In their study, colon cancer was induced in 18 rats and nine were fed a balanced diet plus the blueberry compound pterostilbene, and nine consumed a balanced diet with no pterostilbene. After eight weeks, the group eating the blueberry extract experienced 57% fewer pre-cancerous lesions in the colon compared to the other group.







Prosztata és máj rák

A fekete áfonya  anthocianin tartalma  megállítja a rákos sejtek osztódását. A vadon termő feketeáfonya vegyületei  többszörös támadást indítanak a rákos sejtek kialakulásának valamennyi stádiumában

And in 2005, researchers from the University of Illinios reported that the antioxidants called anthocyanins in wild blueberries prevent cancer from forming and stop them from proliferating. Published in the Journal of Food Science, the study tested the effects of blueberries on prostate and liver cancer cells. The lead scientist, Mary Ann Lila, Ph.D., reported that wild blueberres have have "cancer-fighting properties at all stages: initiation, promotion and proliferation. Wild blueberry compounds offer a multi-pronged attack against cancer."

Cancer prevention is probably the most powerful of blueberries health benefits.


Tüdőrák

Faria A, Pestana D, Teixeira D, de Freitas V, Mateus N, Calhau C. "Blueberry anthocyanins and pyruvic acid adducts: anticancer properties in breast cancer cell lines." Phytother Res. 2010 Dec;24(12):1862-9. doi: 10.1002/ptr.3213.


Segít a lábakban kialakult visszértágulatok megszüntetésében

Mivel a fekete áfonyában található antiocianidinek javítják a hajszálerekben és általában az erekben a vérkeringést, a gyümölcs kivonata jó lehet azoknak, akiknek végtagjaikban rossz a vérkeringés. Jó hatása miatt a visszér és az aranyér kezelésére is alkalmazzák.

Azok az emberek, akiknél könnyen alakul ki véraláfutás, szintén hasznát vehetik a fekete áfonya hajszálértágító hatásának.

Nincs ismert mellékhatása, még azoknál sem, akik hosszú ideig szedik.

http://nepgyogyaszat.com/nepgyogyaszat-gyogyirei/fekete-afonya.html


A feketeáfonya  a gyomorfekély ellen

 A feketeáfonyának talán a legkevésbé ismert tulajdonsága  a gyomorfekély elleni hatása. Bár Európában erre is használatos, az amerikai publikációkban első sorban a vérerekre és a szemre való hatása van említve.

 Jótékony hatása lehet olyan gyomorfekélyek esetében, amelyeket stressz, a gyomor túlzott savassága okoz, vagy ha gyulladás gátló gyógyszerek, mint aszpirin idézi elő, illetve, ha a gyomor falának károsodását pl. az alkohol okozza.

 A feketeáfonya flavonoidjai erősen növelik a gyomor nyálkatermelését, amely védőréteget képez és véd a fekélyképződéstől


Help with Weight Loss

Fekete áfonya csökkenti a hasi zsírt .

Want to activate those fat burning genes? Blueberries can do that with the catechins found in them. Eating foods full of catechins will double total weight loss, according to research at Tufts University. Blueberries may even help reduce belly fat.

http://www.care2.com/greenliving/the-amazing-healing-power-of-blueberries.html


Klinikai tesztek is bizonyítják, hogy a fekete áfonya kapszula szedése semmilyen mellékhatással nem jár, így bátran fogyaszthatja bárki.


Emésztési zavarok

Emésztési zavarokkal, krónikus bélhuruttal, bélfertőzésekkel, hasmenéssel szemben, és a szájbetegségeknél is jó szolgálatot tesz.

Az amerikai indiánoknak igazuk volt az áfonya bélrendszerre és emésztésre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatban: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek


Fekete áfonya csökkenti a koleszterin szintet.

Hörcsögöknél 37%-kal csökkent a koleszterin a kontrol csoporthoz képest. Amelyek ciprofibrate-t kaptak a csökkenés mértéke 17% volt. A fekete áfonya pterostilbén tartalma a máj sejtek aktiválásával csökkentette a koleszterin szintet. Sertésekkel végzett kanadai kísérletben  az LDL 20%-kal csökkent British Journal of Nutrition in 2008.


Húgyúti fertőzés

Az alsó húgyutakat érintő fertőzés esetén a betegség megnevezése lehet húgyhólyag-gyulladás (cystitis) vagy húgyvezeték-gyulladás, a felső húgyutak fertőzése esetén vesemedence-gyulladás vagy vesegyulladás.

Általánosságban a fertőzés az alsó húgyutak felől terjed a felső húgyutakra („felszálló”), de ritkábban - elsősorban újszülöttek és csecsemők esetén - a kórokozók a véráram felől is megtámadhatják a húgyutakat.

Az alsó húgyutak fertőzésének tünetei a gyakori vizelési inger vagy vizelés, vizeléskor jelentkező égő fájdalom, bűzös vagy zavaros vizelet, míg a vesemedence és a vese gyulladásának tünetei az előzőek mellett a láz és alhasi fájdalom. Nagyon fiatal vagy idős betegek esetén a tünetek nem mindig egyértelműek.


A tőzegáfonya, de a fekete áfonya is segít megelőzni a húgyúti feertőzést


Research from Rutgers University showed that a compound in blueberries, called epicatechin, prevents the bacteria that causes urinary tract infections from attaching to the bladder wall. This research appeared in the October 2004 issue of Journal of Agricultural and Food Chemistry.

Mannavita  Tőzegáfonya 500 ml

Bio 100%-os Gyümölcslé

  2 971 ft / db


Vércukor szabályozás

http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/8110/revitol_feketeafonya_kapszula/

Az áfonya és egyéb növényi flavonoidok használata nagy mértékben csökkentette a cukorbetegség kialakulásának esélyét metabolikus szindrómában szenvedőknél.

2-es típusú cukorbetegeken végzett vizsgálatban az áfonya kivonat 37%-kal csökkentette az átlagos vércukorszintet.


Antidiabetikus hatás, a króm tartalma miatt vércukorszint csökkentő hatása van, a kapillárisok falát erősíti, javítja a látást, visszértágulat javító hatással rendelkezik, megszünteti a hasmenést (csak a szárított formája!)

A népi gyógyászatban fekete inzulinnak hívják, mert kimutatták, hogy a feketeáfonya levelében, gyümölcsérés előtt myrtillin van, ami képes a cukorbetegség tüneteit csökkenteni, illetve akár meg is szüntetni azokat.


Blueberries help remove harmful free radicals which cause certain diseases. They play a role in lowering sugar levels and thus controlling diabetes.

http://juicing.about.com/od/Juice-Away-Diseases/fl/Blueberry-Juice-Recipes-amp-Benefits.htm


A cukorbetegek szem érrendszeri elváltozásainak kezelésére jótékony hatású.

A kapcsolódó vizsgálatok a fenti betegségekkel diagnosztizált személyeknél konzisztens eredményeket mutatnak: az áfonya rendszeres fogyasztása minden esetben kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására.

Findings from laboratory research and animal-based studies indicate that blueberry extract may aid in diabetes management. In a 2009 study published in Phytomedicine, for instance, scientists found that treating diabetic mice with blueberry extract helped lower blood sugar levels.

Kedvező hatást gyakorol a vércukorszintre, akár 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személyek esetében is. A vizsgálat résztvevői, akik legalább 3 adag alacsony GI-indexű gyümölcsöt (többek között áfonyát) fogyasztottak naponta a három hónapos vizsgálati időszak során, jelentős javulást tapasztaltak a vércukorszintjük ingadozásában. A feketeáfonya javítja az inzulin rezisztenciát




Reduces Risk of Diabetes.

Akik hetenként 2-3 alkalommal folgyasztanak fekete áfonyát  azoknál a diabétesz kockázat 23%-kal  csökkent

One of the antioxidants found in blueberries, anthocyanins which give them their blue color has been found to lower risk of Type 2 diabetes. People who ate two or more servings of blueberries weekly reduced their risk of developing diabetes by 23% in one study. Blueberries are low on the Glycemic Index, so people with diabetes can easily consume them.

http://www.blueberrycouncil.org/health-professionals/health-research/#collapse-diabetes-insulin-resistance



Megjegyzés: A GI az az érték, amely egy adott élelmiszer vércukorszintre gyakorolt hatását mutatja, vagyis minél nagyobb ez az érték, annál jobban emelkedik a vércukorszintünk, és minél alacsonyabb a GI, annál kevésbé emeli meg a vércukorszintünket az adott élelmiszer elfogyasztása.


Heti 2 vagy több csészányi fekete áfonya 23%-kal csökkentette  a 2. tip. diabétesz kockázatát

The study participants who ate the most blueberries (2 or more cups a week) had a 23 percent lower risk of developing type 2 diabetes than the individuals who ate the fewest blueberries (less than one cup per month). This astounding blueberry news was reported in the February 2012 American Journal of Clinical Nutrition.



Kimutatták, hogy a feketeáfonya levelében, gyümölcsérés előtt myrtillin (képlet)  van, ami képes a cukorbetegség tüneteit csökkenteni, illetve akár meg is szüntetni azokat. Stabilizálja a vércukrot és csökkenti az inzulint

Myrtillin tends to stabilize the blood sugar, which otherwise fluctuates widely, and that it spares insulin


A fekete áfonya pterostilbén tartalma csökkentette a vércukor szintet patkányokban 56%-kal  Ezzel egyidejűleg növelte az inzulin és a hemoglobin szintet a vérben  

Similar to what has been discovered with the drug metformin, pterostilbene has been shown to lower blood glucose levels in rats by as much as 56 percent, while simultaneously raising insulin and hemoglobin levels to near normal levels.


Daganat megelőzés támogatása

A gyümölcs rendszeres fogyasztása védi az emésztőrendszert (elsősorban a vastagbelet) a rák kialakulásának kockázatától.


Az antocianinok beindítják a rákos sejtek programozott sejthalálát (apoptózis) számos rákos sejtvonalban.

Gátolják a DNS károsodását, gátolják azokat a folyamatokat, melyek a tumorsejtek kemoterápiával szembeni ellenállásához vezetnek.

Serkentik a karcinogén vegyületek és xenobiotikumok anyagcseréjét a szervezetben.

Az áfonyafélék csökkentik a mellrák kialakulásának esélyét, és állatkísérletek eredményei alapján serkentik az rákos sejtek apoptózisát. A fekete áfonya kivonat védelmet nyújt a bélrendszer rákos megbetegedéseivel szemben.

Laboratóriumi kísérletekben az áfonya fokozta a rákos sejtek önpusztító mechanizmusait száj- mell-, vastagbél- és prosztatarák esetén.


A nem kívánt sejt osztódás ellenőrzése

Controlling Undesirable Cell Division Healthy cell division involves regulated cell proliferation and normal programmed cell destruction (apoptosis). In a study published in the September 2005 issue of the Journal of Agriculture Food Chemistry, colon cancer cells that were growing and dividing abnormally were exposed to blueberry extract. The results showed that proliferation (sejtburjánzás) was impeded by 50% and factors necessary to induce apoptosis were activated. The scientists who conducted this study stated that blueberries may help reduce colon cancer risk

Yi W, Fischer J, Krewer G, et al. Phenolic compounds from blueberries can inhibit colon cancer cell proliferation and induce apoptosis. J Agric Food Chem. 2005 Sep 7;53(18):7320-9.


Az áttétek gátlása

Inhibiting Metastasis  Cancerous cells are able to grow and invade surrounding tissue by secreting enzymes that break down the surrounding matrix that would otherwise confine them. A study published in August 2005 in the Journal of Nutritional Biochemistry showed that blueberry flavonoids down-regulate these structure-degrading enzymes that enables cancerous cells to spread and invade other tissues.

Matchett MD, Mackinnon SL, Sweeney MI, et al. Inhibition of matrix metalloproteinase activity in DU145 human prostate cancer cells by flavonoids from lowbush blueberry (Vaccinium angustifolum) : possible roles for protein kinase C and mitogen-activated protein-kinase-mediated events.

Nutr Biochem. 2005 Aug 17

Az amerikai Rutgers Egyetem kutatója, Amy Howell szerint a kutatás elsősorban a szívbetegségek, a gombás fertőzések, valamint a rák, a szélütés és a vírusfertőzések területére koncentrálódott, és bár még nem ért véget, máris sokféle egészségvédő hatást mutatott ki. Eddig a következő eredményekre jutottak a kutatók:


Bár a kutatás még nem zárult le, feltételezik az áfonya további egészségvédő hatásait, amelyek még igazolásra várnak. Ezek a következők:

A kutatást az Egyesült Államok egyik kormányhivatala, a National Institutes of Health finanszírozta.

Az áfonyát, ha lehetséges, kizárólag nyersen, és ne süteményekbe sütve fogyasszuk, mivel mint minden más gyümölcs esetében, az áfonyánál is a nyers változat garantálja a legfinomabb ízt és a legmagasabb tápértéket


Vérkeringés, hajszálerek, szív és érrendszer

A feketeáfonya szívműködésre

A feketeáfonya flavonoidjai a kutatások szerint a kapillárisok erősítése mellett, amely megelőzi a vérerek törékenységét (aranyér, zúzódások, szivárgás), csökkentik a kalcium lerakódását a vérerekben. Ezzel az atherosclerosis vagyis a vérerek meszesedését gátolja. Ismert a feketeáfonya „vérhigitó hatása”, azaz meggátolja a vérlemezek aggregálódását, a vérrögképződést, ezzel a feketeáfonya tevékenyen hozzájárul a szívműködés hatékonyságához és segíti a szív- és érrendszeri rendellenességek gyógyítását. A feketeáfonya antocianidjainak a kapilláris ereket erősítő hatása annyira elismert Európa-szerte, hogy sok klinikán feketeáfonyát adnak a betegnek operáció előtt és után is, hogy megelőzzék a bevérzéseket.

http://www.feketeafonya.hupont.hu/6/fekete-afonya-hatoanyagai#ixzz3Z9uYAjxS


A fekete áfonya kivonata fokozza a vérkeringést, javítja a mikrohajszálerek falának rugalmasságát. Megakadályozza ez erek elmerevedését, a zsírszerű lerakódások kialakulását, amelyet érszűkülethez vezethetnek.

Csökkentik az erek áteresztőképességét, sérülékenységét, megakadályozzák a vérlemezkék összetapadását.

Az áfonya segítséget nyújt az aorta (szív verőér) és a miokardium (szívizom) védelmében, és megakadályozhatja a miokardiális infarktust követő szívproblémákat.

A szív- és érrendszeri betegségek elleni védelemben a fekete áfonya az angiotenzin konvertáz enzimre (ACE) gyakorolt erőteljes gátlása során fejti ki hatását. Ez az enzim hozzájárul a magas vérnyomás kialakulásához, mivel az erek összehúzódását okozza (Az áfonya a resveratrol hasonló elven csökkenti a vérnyomást).



Fekete áfonya festékanyagai

Legutóbbi kutatások alapján a feketeáfonya festékanyagai értékesebb elemekből állnak, mint a gyümölcshús. A feketeáfonya kék színét adó festékanyagban található antocianinok bioaktív tulajdonságúak, egészségmegőrző szerepet töltenek be.

 

Az antocianinok erős antioxidánsok anyagok, harcba szállnak a szabad gyökökkel. Alig fél csésze áfonyában annyi antioxidáns található, mint öt adag borsóban, brokkoliban, sárgarépában és almában.

 

Az antocianinok ilyen pozitív hatással vannak a szervezetre:

A fekete áfonya antioxidáns antocianinjai segítik a retina normál működésének fenntartását, valamint segíthetik a szem kollagén tartalmának egészséges szinten tartását.

A fekete áfonya antocianinjai a szabadgyökök káros hatásával szemben segíthetik a hajszálerek egészségét, a vénák rugalmasságának fennmaradását.

A fekete áfonya antocianinjai segíthetik a gyomor és a nyombél nyálkahártya épségének fenntartását.

 

A fekete áfonyában megtalálható vegyületek

Bioflavonok

Egy flavonoidot akkor tekintünk bioflavonnak/bioflavonoidnak, ha rendelkezik a P-faktor hatással: a vénák-kapillárisok falát tömíti, a kollagén lebomlását gátolja, így erősíti az érfalakat. Ezen alapul a Venoruton és a Detralex gyógyszer hatása. A bioflavonok erős antioxidáns hatású bírnak, így a bőrfiatalság megőrzésében, és a tumoros megbetegedések kemoprevenciójában használhatók eredményesen

A legfontosabb csoport. Rákellenes, kardiovaszkuláris, antibakteriális, antifungális és gyulladásgátló hatásuk van.

A flavonoidokat érintő kutatások. (Hozzáférés: 2014. április 6.)

Matuzalem. (Hozzáférés: 2014. április 6.)



Rutin

A P-vitamin vagy rutin tulajdonképpen a bioflavonoidok közé tartozó anyag, amely a C vitamin kísérőjeként fordul elő, megvédve a C-vitamint az oxidációtól és elősegítve a felszívódását. A bioflavonoid, ill. flavonoid kifejezés hasonló felépítésű antioxidánsok ezreit takarja. A flavonoidokat 1936-ban a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzor fedezte fel, amikor rájött, hogy segítségükkel megelőzhető a hajszálerek áteresztése vagy törékenysége, így megelőzhető a véraláfutás és az ödéma kialakulása is.

Figyelem: minden bevitt 500 mg C-vitamint célszerű kiegészíteni 100 mg bioflavonoiddal.

 

Rutascorbin

Hatóanyag: 20 mg rutozid-trihidrát, 50 mg aszkorbinsav tablettánként

Szokásos adagja: naponta 3×1 tabletta

Hatása: Mérsékli a kapilláris károsodásának mértékét. Alkalmazható mind az alsó végtagok visszeres bántalmainál, mind aranyeres panaszok esetén a tünetek enyhítésére.


Revita U

A Revita-U étrend-kiegészítő U-vitamint tartalmaz. Nem véletlenül! Ez a pici szerves molekula olyan, a vér- és nyirokkeringésben jelen lévő "idegen" anyagokat képes megkötni (például sejttörmelékek, daganatsejtekből származó mérgező anyagcseretermékek, nehézfémek), amik csak nehezen tudnak a májon keresztül kiürülni. A készítmény az U-vitaminon kívül, C-vitamint és Rutint (P-vitamin) is tartalmaz.



Antocianidinek

Nagy szerepet játszanak a növények színének kialakításában. Elsősorban bogyós gyümölcsökben találhatóak meg, s színük elsősorban a környezet pH értékétől függ. Savas környezetben vöröses, lúgosban pedig kékes színűek. Nagy mennyiségben fellelhetőek a körtében, almában, a különféle csonthéjas gyümölcsök héjában. Emellett gazdag forrásai a lila hagyma, a vörösbab, a rebarbara és a retek is.

 

A fontosabb antocianidinek szerkezete:


Antocianidin

R1

R2

R3

R4

R5

R6

R7

Cianidin

-OH

-OH

-H

-OH

-OH

-H

-OH

Rosinidin

-OCH3

-OH

-H

-OH

-OH

-H

-OCH3


Flavonoidok kutatása

A flavonoidok hatása a szervezetben elsősorban nem a már jelenlévő betegségek gyógyítására, hanem azok megelőzésére irányul. Hatásuk természetesen változó lehet, elsősorban attól függően, hogy milyen más anyagokkal együtt kerülnek a szervezetbe.

A legjobb a flavonoidokat nagyobb mennyiségben tartalmazó ételek természetes formában való fogyasztása..

Az in vitro vizsgálatok során kimutatták, hogy a flavonoidok nagyfokú biológiai és farmakológiai aktivitást mutatnak. Az in vivo vizsgálatok pedig arra mutattak rá, hogy a flavonoidok nem közvetlenül működnek antioxidánsként. A  hatás azoknak az anyagoknak köszönhető, amelyek a szervezetben a flavonoidok felszívódása során keletkeznek.

http://www.flavin7termekek.hu/tudastar/a-flavonoidokat-erint-kutatasok


Fontos flavonoid a resveratrol és a kvercetin

A héjas termésekben fordul elő leginkább, és jótékony hatásai között számon tartjuk a kardiovaszkuláris rendszer működésének javítását, a hatékony gyulladáscsökkentést is. Vizsgálatok bizonyították azt is, hogy nagy dózisban a rezveratol képes a vércukorszint csökkentésére.

 

A kvercetin is széles körben ismert, mivel remekül képes az allergiás tünetek visszaszorítására, de a vírusokkal, baktériumokkal és gombákkal szemben is igen hatékony. Emellett a vér mikrocirkulációjának serkentésében és a hajszálerek rugalmasságának növelésében is szerepet játszik


A flavonoidok előfordulnak a vörös bogyós gyümölcsökben, így például a szőlőben, feketeribizliben, feketecseresznyében, a fekteszederben és a bodzában, illetve a szilvában és a kökény termés velőjében is.



Fekete áfonya, mint kapszulázott étrend kiegészítő

http://www.meregtelenites-beltisztitas.com/blog/szebb-haj-es-bor-pattanasok/a-fekete-afonya

 

http://www.feketeafonya.hupont.hu/6/fekete-afonya-hatoanyagai#ixzz3Z9ur6cM4


Itt kell megjegyezni, hogy a kivonatnak sokkal kedvezőbb hatást tulajdonítanak, mint a kezeletlen terméknek

http://altmedicine.about.com/od/herbsupplementguide/a/Blueberry-Extract.htm


INTERHERB SÓLYOMSZEM FEKETE ÁFONYA KAPSZULA

A Sólyomszem hatóanyagai segítségével hozzájárul szemünk egészségének megőrzéséhez, antioxidáns hatásával késlelteti sejtjeink öregedését és gátolja a káros oxidatív folyamatokat. A benne található fekete áfonya, zöldt tea kivonat és a lutein táplálják szemünket és hozzásegítik a szem érrendszerét az egészséges működéshez. A béta-karotin, a C- és E-vitamin segítik az éleslátást, a szemlencse és a retina épségét. Tartalmaz még cinket, krómot és szelént, melyek szintén óvják a szem sejtjeit

Napi 1-2 kapszula Laktózérzékenyeknek nem ajánlott

OÉTI: 2851/2007



Fekete áfonya 470mg (90) (Vitaking)

Napi ajánlott mennyiség: 3 kapszula


OÉTI bejegyzési szám: 10743/2012

 


Revitol Feketeáfonya kapszula


 


A kapszulázott feketeáfonya bioboltokban kapható

OÉTI bejegyzési szám: 5623/2009





Interherb Feketeáfonya Kapszula extraktum

Beszerzés: Minden bio boltban kapható




Allos Bio Feketeáfonya lekvár

kiszerelés: 250 g


 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/25936/allos_bio_feketeafonya_lekvar



Bálint Feketeáfonya levél csepp

A fekete áfonya levele fertőtleníti a húgyutakat, termése pedig eredményesen alkalmazható különböző vastagbél-problémák kezelésében is. Leveleinek vércukorszint-csökkentő hatását régóta feltételezik, a népgyógyászat fekete inzulinként említi, ez azonban egyelőre minden kutatói törekvés ellenére sem tekinthető bizonyítottnak. Napjainkban állatokkal végzett kutatásokban leírtak már köztes eredményeket, a cukorbetegséggel járó tünetekre gyakorolt pozitív hatásokat


 


Myrtaven Feketeáfonya kapszula

http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/27696/myrtaven_feketeafonya_kapszula/




Swanson Fekete Áfonya kapszula


. Swanson Bilberry Fekete áfonya 470mg kapszula 100db

Az áfonyában lévő vegyületek antioxidáns tulajdonságúak, védik a sejteket a szabad-gyökök által okozott károsodások ellen.

100 db-os kapszula; Swanson termék a bőr, a szem, és a kötőszövetek egészségéért.


http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/9023/swanson_fekete_afonya_kapszula_100_db/



Figyelem: Aszalt fekete áfonya kapható az Áfonya Kert-nél júliustól a készlet erejéig. Az aszalt áfonya válogatott, bio-termesztés által termesztett, nagyszemű, szárított fekete áfonya.

Szeptembertől a készlet erejéig   9.800 Ft/kg

Az aszalt fekete áfonya rendelhető az alábbi honlapon:

www.afonyakert.hu

http://www.feketeafonya.hupont.hu/16/aszalt-afonya#ixzz3Z9wHHLm1



FEKETE ÁFONYA: éleslátásra, éjszakai tájékozódó képesség javítására, az erős fényhez való alkalmazkodásra, számos szemrendellenességre, többek között a cukorbajjal járó ideghártya­bántalmakra, a szürkehályogra, sárgafolt-degenerációra, visszeres és aranyeres fájdalmak eny­hítésére.

NOW BILBERRY COMPLEX. FEKETEÁFONYA KIVONAT

50 KAPSZULA/doboz

 

Amount Per Serving


Beta-Carotene (as pro-Vitamin A 6mg)

10,000 IU

Riboflavin (Vitamin B-2)

10 mg

Bilberry (Vaccinium myrtillus) (fruit)

80 mg

(Standardized to contain min. 25% anthocyanidins)

 

Fogyasztás: 1-2 kapszula/nap

Ár: 3300 Ft



BILACE fekete áfonya kapszula 45db


Svédországból származó fekete áfonya kivonata: 120 mg
 Beta-karotin: 6,6 mg
 C-vitamin: 60 mg
 E-vitamin: 8.4 mg

Hatóanyagok:

Antocianidinek (30 mg)
OÉTI szám: 4516/2009.

Ár: 3 450 Ft

http://www.apoteka.hu/Immunerosites/BILACE-fekete-afonya-kapszula-45db.html





Bilberry 1000 mg Good 'N Natural 90 Softgel

http://www.amazon.com/Bilberry-1000-Good-Natural-Softgel/dp/B0006ZIUMY


Bilberry 1000 mg (from 250 mg of 4:1 Extract) - 90 Softgel






Extra-Strength Bilberry (Standardized)

Delivers 100 mg of bilberry extract standardized to 25% anthocyanins and 450 mg of bilberry powder

Amount Per Serving

Bilberry (Vaccinium myrtillus) (fruit)

450 mg

Bilberry Extract(standardizerd to minimum 25% anthocyanins) (fruit)

100 mg

Suggested use: As a dietary supplement, take one capsule two times per day with water.

Product of Canada




Certified European Bilberry Extract

36% Anthocyanins

100 mg, 100 vegetarian capsules


The two most active constituents found in this health-promoting fruit are anthocyanins and pterostilbene. Blueberry anthocyanins are considered nature's most potent antioxidants and have demonstrated properties that extend well beyond suppressing free radicals. Pterostilbene is another blueberry constituent that helps maintain healthy lipid and glucose levels that are already within healthy ranges. Even more exciting is that through its unique biological effects, pterostilbene may help maintain healthy DNA structure.


Egy kapszulában:

Wild Blueberry 100% powder extract (whole fruit) Anthocyanins (5.25 mg)] - 350mg

VitaBlue Wild Blueberry Pterostilbene (0.1 mg), and 1% Anthocyanins (1 mg)] - 100mg

VitaBlue Wild Blueberry Total Phenolics (20 mg), and 12.5% Anthocyanins (6.25 mg)] - 50mg

http://www.lifeextensionvitamins.com/blexliex.html



Bio Feketeáfonya Nektár 750 ml (Dr. Steinberger)

Bio feketeáfonyalé, víz, bio nyers nádcukor

A Feketeáfonya Nektár alapanyaga ökológiailag ellenőrzött erdőben vadon termő gyümölcs. Különlegesen finom ízét a nektár kortyonkénti lassú fogyasztásával élvezheti. Biológiailag termesztett nyers nádcukorral édesítik.

Használat előtt felrázandó. A felbontott üveg lezárva és hűtve 5 napig tárolható

Beszerzés: Bioegészség Biobolt

1137 Budapest, Szent István körút 18.

https://www.facebook.com/Multivitamin.hu





 

YiYa Fekete áfonya bogyós gyümölcs komplex
http://www.yiya.hu/fekete-afonya-kapszula-tabletta.html


















http://www.yiya.hu/fekete-afonya-kapszula-tabletta.html

http://multivitaminbolt.com/tozegafonya-juice-craynberry-mannavita

http://www.olcso.hu/Tozegafonya_Juice_Cranberry_Vorosafonya_100_-os_Bio_500_ml_-_Mannavita-arak_2855445860.html


 

Felhasznált irodalom

 

Wiseman W, Egan JM, Slemmer JE, et al. Feeding blueberry diets inhibits angiotensin II-converting enzyme (ACE) activity in spontaneously hypertensive stroke-prone rats.

Can J Physiol Pharmacol. 2011 Jan;89(1):67-71.

 

Fursova AZ, Gesarevich OG, et al. [Dietary supplementation with bilberry extract prevents macular degeneration and cataracts in senesce-accelerated OXYS rats]. Adv

Gerontol. 2005;16:76–9.

 

Devore EE, Kang JH, Breteler MM, Grodstein F. Dietary intakes of berries and flavonoids in relation to cognitive decline.

Ann Neurol. 2012 Jul;72 (1):135-43.

 

Kristo AS, Kalea AZ, Schuschke DA, Klimis-Zacas DJ. A wild blueberry-enriched diet (Vaccinium angustifolium) improves vascular tone in the adult spontaneously hypertensive rat.

J Agric Food Chem. 2010 Nov 24;58(22):11600-5.

 

Kalea AZ, Lamari FN, Theocharis AD, et al. Wild blueberry (Vaccinium angustifolium) consumption affects the composition and structure of glycosaminoglycans in Sprague-Dawley rat aorta.

J Nutr Biochem. 2006 Feb;17(2):109-16.

 

Norton C, Kalea AZ, Harris PD, Klimis-Zacas DJ. Wild blueberry-rich diets affect the contractile machinery of the vascular smooth muscle in the Sprague-Dawley rat.

J Med Food. 2005;8(1):8-13.

 

Thomasset S, Berry DP, Cai H, et al. Pilot study of oral anthocyanins for colorectal cancer chemoprevention.

Cancer Prev Res (Phila). 2009 Jul;2 (7):625-33.

 

Zhao C, Giusti MM, Malik M, Moyer MP, Magnuson BA. Effects of commercial anthocyanin-rich extracts on colonic cancer and nontumorigenic colonic cell growth.

J Agric Food Chem. 2004 Oct 6;52(20):6122-8.

 

Seeram NP, Adams LS, Zhang Y, et al. Blackberry, black raspberry, blueberry, cranberry, red raspberry, and strawberry extracts inhibit growth and stimulate apoptosis of human cancer cells in vitro.

J Agric Food Chem. 2006 Dec 13;54(25):9329-39.

 

Vuong T, Benhaddou-Andaloussi A, Brault A, et al. Antiobesity and antidiabetic effects of biotransformed blueberry juice in KKA(y) mice.

Int J Obes (Lond). 2009 Oct;33(10):1166