Medicus curat, natura sanat

Előzzük meg a fogromlást, ha kell kezeltessük, de ne gyomláltassuk ki a szánkból

Ha már egyszer van fogunk, akkor érdemes vigyáznunk rá Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy ha valamilyen bajunk van fogainkkal, akkor az a gyors, egyszerű, különösebb orvosi munkát nem igénylő megoldás, hogy a fogorvossal kihúzassuk. A kihúzás helyett érdemes vállalni a hosszabban tartó kezelést. Ilyenre, már számos hazai magánrendelőben van lehetőség. A fog még akkor is a mienk, ha a fogkorona tönkrement és csak a gyökere maradt meg a szájunkban. Most elárulok egy csodát: Dr. Jeremy Mao valódi fogászati csodát fedezett fel! A fogak képesek maguktól visszanőni, az őssejtek alkalmazásával. Az őssejteket a pácienstől nyerik, majd beültetik és a hatására újra kinőnek a fogak. Az őssejt beültetéssel, így nincs szükség implantátumokra és olykor veszélyes beavatkozásokra. Az őssejteket a páciensből nyerik ki, így azt könnyedén befogadja az íny.
Ha a cápák elvesztenek egy fogat, akkor pár napon belül ki nő az új. Erre azért van lehetőség, mert a fogaik nem kapcsolódnak az állkapcsukhoz: ezt a fogazattípust revolver fogsornak hívják – mivel ott állnak már betárazva az új fogak, és egy tigriscápa élete során akár 10 ezer fogat is elhasznál!

Az ősembernek igen ritkán volt lukas foga, nem volt fogínysorvadása, a bölcsességfoga elfért a helyén, és nem voltak fogtorlódásai, szabálytalan fogazata sem.
Miben különbözik a ma embere, az ősembertől? Genetikailag semmiben, úgyhogy valami oka kell legyen annak, hogy ma nem így van. 
A természeti népek ételeinek jelentős részét teszik ki a nyers, kemény zöldségek, valamint nem, vagy elenyésző mértékben fogyasztanak finomított szénhidrátokat, cukrokat. Náluk, a terhes anyák általában sokkal tápanyagdúsabban táplálkoznak, és ez nem péksüteményt jelent, vagy  tönkölytésztát,  hanem húsokat, főleg belsőséget pl. májat, azonkívül tojást, halat, azaz olyasmiket növelnek meg a napi menüjükben, amikben a zsírban oldódó vitaminok jelentősebb mennyiségben vannak jelen. 

Először a fog szerkezetét ismertetjük
A mindennapi fogápolás, a féléves fogorvosi vizit mind ahhoz járul hozzá, hogy a fogainkat hosszú távon, idős korunkra megőrizzük. A holnap már késő! A fogakat és a fogínyt ma kell ápolni ahhoz, hogy holnap is szolgálhassanak minket!

A fog szerkezete

A fogak alul az állkapocs (mandibula), felül a felsőállcsont (maxilla) fogmeder nyúlványában "ülnek".A csont és a fog közötti kapcsolatot számtalan apró kis szalagocska biztosítja, ezek a fogágy ligamentumai.

Fogágy és betegségei
A fogágy mindazon szövetek együttese, amelyek a fogakat stabilan a helyükön rögzítik. 
Ide tartozik: az íny, a fogakat a csonthoz rögzítő kollagén rostok, a foggyökér cementrétege (amelybe a rostok beágyazódnak) és a fogat körülvevő csont. 

A fogmederben a fogat a gyökérhártya rostok (parodontium) rögzítik. A fogágy feladata tehát a fogak rögzítése, ugyanakkor a fogakra nehezedő rágóerőt is a fogágy közvetíti a fogmederre, vagyis a csontra. Fontos megjegyezni, hogy a fogágy rögzítő szerepe nem merev, a fog mikroszkopikus mértékben elmozdul rágás közben. Ezt a jobb oldali rajzolt metszeten jól meg lehet érteni. A gyökérhártya rostok mintegy kifeszülnek a csont (fogmeder) és a fog cementállománya között, azonban rugalmasságuknál fogva engedik is a mikroszkópikus mozgásokat. A fogágyban szalagok vannak, amelyek a foggyökér és a környező szövetek között rugalmas kapcsolatot biztosítanak. Trauma, vagy gyulladás ezt a rögzítő szalagot károsítja. A fogat támasztó szövet károsodása miatt a fog meglazul, majd kiesik. 
Az amsterdami fogászati tudományos központ (ACTA) kutatási területe a fogíny rögzítő szalagok funkciójának regenerációjának lehetősége. Egy olyan háromdimenziós modellt kísérleteztek ki, amely alapján bekövetkezhet a fogágyban elhelyezkedő szalagok regenerációja.

A fogágy több szövetből épül fel

A fogágy, azaz a csontos fal egyrészt az egyénre jellemző biológiai öregedés során valamelyest visszahúzódik, másrészt különböző gyulladásos folyamatok révén a csontfal lebomolhat a fog körül a fogíny pedig ezzel összhangban visszahúzódik a fog nyakáról A fogágy betegségről azért érdemes tudni, mert viszonylag kevés tünet jelentkezése mellett is a fogak elvesztéséhez vezet.

A fogorvosok/parodontológusok szerint a fogágy betegség gondos és alapos fogápolással – az esetek többségében – elkerülhető. Gyakran genetikai okok (a fogak és rajtuk keresztül az íny egészségtelen terhelése, ami az állkapocs alakjára, a szabályozatlan fogakkal történő, egyenetlen rágásra vezethető vissza), illetve valamilyen társult betegség (cukorbaj, anyagcserezavarok, gyomor- és májbetegségek, immungyengeség), hormonális változások, helytelen étkezési szokások (rendszertelen vagy szénhidrátokban gazdag táplálkozás) is előidézhetik.
Nem ritka, hogy az alapos rágás hiánya (a puha táplálékok fogyasztása), a rosszul pótolt fogak (rosszul beragasztott koronák) vagy rossz „állású” (lesüllyedt vagy „magas”) tömések is hozzájárulnak a baktériumok megjelenéséhez, majd elszaporodásához. Nem eléggé köztudott, hogy egyes gyógyszerek (például a szívbetegek által szedett egyes kalciumcsatorna-blokkolók, az epilepszia kezelésére szedett egyes készítmények) is hajlamosítanak fogínygyulladásra
http://tourdental.eu/hu/fogaszati-tippek/mentsd-amig-mentheto

Miért mozog a fogunk?
Tévhit, hogy az életkor előrehaladtával törvényszerűen mozogni kezdenek, majd kiesnek a fogaink Ha kilazulnak, akkor ennek oka, a többnyire évek, évtizedek alatt kialakuló krónikus fogágy betegség. Ha időben elmentünk volna fogorvoshoz, akkor a mozgó fog megmenthető, vagyis nem kell kihúzni! Vagyis rendszeres, az íny és a csont állapotára is kiterjedő fogászati szűréssel meg lehet előzni a nagyobb bajt. A mozgó fog hátterében fogágy betegség áll. Ennek meg az az oka, hogy főleg idősebb korban, évtizedek alatt a megtelepedett baktériumok a szájüregi immunválasz működészavara miatt évtizedek alatt elkezdik az ínyt és a csontot pusztítani. Először az elülső fogaink lazulnak ki, mert ezeknek csak egy gyökerük van, míg pl. az őrlők több gyökerűek, így ezek jelentős csontvesztés esetén sem feltétlenül veszítik el stabilitásukat. Ha mégis, az többnyire elkerülhetetlen fogvesztést jelent
A fog mozgathatóságának mértéke a Periotest nevű készülékkel reprodukálhatóan meghatározható. A készülék oszcillálva finom ütéseket gyakorol a fogfelszínre, majd a fog „visszatérését” detektálva számíja ki a mozgathatóság mértékét.
Periotest values may provide valuable information about quantitative metric tooth mobility in periodontally involved teeth. In future investigations, the study design can expand on various dental fields, such as implantology and traumatology.
Goellner M1, Schmitt JHolst SPetschelt AWichmann MBerthold C
Correlations between tooth mobility and the Periotest method in periodontally involved teeth.
Quintessence Int. 2013 Apr;44(4):307-16

Mi a megoldás?

Fogak sínezése a fog extrakciója helyett!
Ez azt jelenti, hogy fém-, vagy üvegszál erősítésű műanyag anyaggal, a külső szemlélő számára nem látható módon összerögzítik a fogakat, amelyek ezáltal képesek lesznek egymást stabilizálni.
A Ribbond merevítő rostok nagyőrlő fogak egybe sínezésére is alkalmasak,így elkerülhető a fogak lecsiszolása és hídba való bevonása. Megmaradnak a természetes fogai, amiket nagyon szépen tisztán lehet tartani a sínezés után is. A szalag merevíti a mozgó fogakat, így helyreáll a rágófunkció. A szalag merevíti a mozgó fogakat, így helyreáll a rágófunkció. Mindez egy alkalommal megoldható. Ez az eljárás csak a fogkő eltávolítás,  esetenként gyökérfelszín tisztítás és szájhigiénés oktatás mellett javít a kilátásokon.
A fogak szakszerű sínezéses visszaerősítése évekkel nyújthatja meg a fogak életét
http://pellionfogaszat.hu/mozgo-metszofogak-megerositese.html
http://195.56.45.137/mozgo-fogak-sinezese.html

Fogmeder (alveolus)
fogmeder (alveolus) az alsó és a felső állcsontban található benyomódás. Ebben "ülnek" a fogak gyökerei. A fogmedren kívül még a cement, a gyökérhártya, és a fogíny rögzítik a fogakat. 
Anatómiailag fogmeder alatt az üreget és az azt körülölelő tömör csontszövetet értjük. 
A tömör csontszövet jól megfigyelhető különféle röntgen-képeken, mivel sokkal inkább sugárnyelő, mint a körülötte lévő szivacsos csontszövet és a gyökérhártya. A fogmederben rögzülnek a gyökérhártya rostok, amelyek a fogakat felfüggesztik a csontban

Fogkő
Az alábbi képen látható, hogy a rendszeresen el nem távolított fogkő következtében mély tasakok alakultak ki. A fogíny elválik a gyökértől, a fogíny visszahúzódik, a csont lebontódik.  A tasakok kezelésekor nem elég a fogak felszínén lévő fogkövek eltávolítása. Ilyen esetben szükség van kürettálásra helyi érzéstelenítésben a tasakok regisztrálása után. Így megállítható a fogágybetegség és tünetmentes állapotot lehet elérni.

Étkezésink során szinte automatikusan egy vékony plakk réteg rakódik le fogaink felszínén. Ez a réteg sajnos még a legalaposabb otthoni fogápolással sem távolítható el maradéktalanul.
Amennyiben ez a lerakódás nem kerül eltávolításra, akkor ebből szépen lassan kialakul a fogkő, ami már otthoni fogápolással biztosan nem távolítható el, olyan makacsul rakódik le fogainkra. Ha a fogakról nem távolítjuk el a lepedéket, idővel a nyálból származó mészkristályok rakódnak le benne, és kialakul a fogkő. Az  íny alatti területen kialakuló fogkövet - nem látható, csak speciális eszközök segítségével tapintható a fog mellett kialakuló ínytasakban. Színe fekete, felszíne érdes, nagyon kemény. Ép fogágy esetén nem alakul ki, 

A kezeletlen fogkövek legsúlyosabb következménye a fogágy betegségek kialakulása. A fogkő a fogak felszínén keletkezik, azonban, ha az nincs időben eltávolítva, akkor leszivárog az íny felszíne alá és megtelepedik a fog gyökerein is. A káros baktériumok itt is kifejtik egészségromboló hatásukat így elindul a csontlebomlás, aminek következtében a fog tartószerkezete meggyengül, szélsőséges esetben a fog ki is eshet.
A hosszú ideje kezeletlen fogkő a káros baktériumok táptalaja. Ezeknek a baktériumoknak köszönhetően szinte észrevétlen módonkialakul a fogszuvasodás, amely a későbbiekben már csak tömésekkel kezelhető.

Fogkő eltávolítás
Nagyon fontos a fogkő eltávolítása. Ennek több hatékony módja is van.
A fogkő eltávolítás az egyik legfontosabb fogászati beavatkozás. A fogkő olyan helyen alakul ki a fogainkra rakódott lepedékből, ahol a tisztítás nehézkes vagy akadályozott, illetve ahol a szájüreg természetes tisztító mechanizmusai, mint a nyelv és a orca mozgása nem érvényesülnek.

Ultrahangos tisztítás
Az ultrahangos készülék leválasztja a fogfelszínről a lerakódott lepedéket, elszíneződéseket és fogkövet, miközben vízzel mossa, hűti a fogakat. A fogkőképződés mennyisége egyénileg eltérő, ezért az orvosaink által javasolt időközönként célszerű megismételni a kezelést.
A legkíméletesebb módszer a fogkő eltávolítására az ultrahangos fogkő eltávolítás Az ultrahangos fogkő eltávolítás során az ultrahang rezgése pattintja le a fogkövet a fog felszínéről oly módon, hogy a fog nem sérül. 
A fogkő eltávolítás után polírozás következik, így lesznek a fogak teljesen megtisztítva, valamint a fogkő eltávolítás eredményessége így lesz hosszan tartó. A fogak simára polírozott felületén kevésbé tudnak letapadni a szennyeződések és a lerakódások.

Homokfúvásos (air flow) fogkő eltávolítás.
Az ízesített tisztító por a fogfelszín károsítása nélkül távolítja el a legmakacsabb szennyeződéseket, foglepedéket. A kezelés során nagy nyomású vízsugárral történik a tisztítópor  (Ca-bikarbonát, Na-bikarbonát-oldat) fogfelszínre való fújása. Cél, hogy a nehezen hozzáférhető behúzódások és barázdák is teljes mértékben megtisztuljanak. Ez a kezelés a fogkő eltávolításának kiegészítője.
http://csorbadental-vecses.com/fogko-eltavolitas/

Polírozás
A fogak polírozása során finom sörtéjű kefével és speciális polírozó pasztával simára polírozzák a fogakat. Az így létrejött sima felületen nehezebben tapad meg a lepedék, melyből a fogkő képződik. A nehezen hozzáférhető helyeken, a fogközökben porfúvó polírozó készüléket használnak. A készülék apró szemcséjű porszemcséket fúj nagy nyomással a fog felszínre, így távolítva el az apró felrakódásokat. Ez a készülék alkalmas a dohányzás, erős teázás, kávézás okozta elszíneződések eltávolítására is.
Az íny alatti és az íny feletti felszíneket simára polírozzák gumikorong ill. különböző finomságú, speciális polírozó kefe és polír paszta felhasználásával.

Fogkő eltávolítás (depurálás) menete
A depurálás ( fogkő-eltávolítás ) alkalmával mind a fogkövet, mind a lepedéket és egyéb lerakódásokat maradéktalanul eltávolíthatjuk. A műveletet ultrahangos depurátorral végezik el.

A depurálás menete:

A fogkőképződés mennyisége egyénileg eltérő, ezért az orvosaink által javasolt időközönként célszerű megismételni a kezelést. A fogkő eltávolítás általában félévenként időszerű, így egybeesik az egyébként is szükséges féléves fogászati kontroll időpontjával. 

Kürettálás
Az íny alatti tisztítással a gyulladt szöveteket és fertőzött gyökér cementréteget is eltávolítják. Ezzel a baktériumok nagy része megsemmisül. A kürettálást helyi érzéstelenítésben végzik, vagyis fájdalommentes beavatkozás. Speciálisan kiképzett, steril Gracey kézi műszerekkel (ábra) történik, amelyek éles végükkel mechanikus úton képesek a foggyökér felszínét megtisztítani, lekerekített részükkel pedig óvatosan kiemelik a tasakból a beteg lágyrészeket, amelyek gyulladásos faktorok kibocsátásával fenntartják a szöveti reakciót. A beavatkozás lényege, hogy rövid időn belül, két nap alatt áttisztítják az összes beteg ínytasakot, megelőzve ezzel, hogy a kitisztított tasakok a szájban lévő többi tasakból újrafertőződjenek. A kezelés végén antiszeptikus gyógyszer kerül az ínytasakokba. Ez bizonyos mértékig és ideig gátolja a baktériumok újbóli betelepedését. A beavatkozás után fájdalom nem jellemző, de előfordulhat. Ilyen esetben vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók szedését javasolják

Zárt kürett
A zárt kürett ismétlése többnyire 3-4 hetente szükséges. Bizonyos esetekben a hagyományos íny alatti tisztítás is megoldja a problémát.
Nyitott kürettel a mély, hozzáférhetetlen tasakokat tisztítjuk, melyek hagyományos kürett nem kontrollálhatók. Ilyenkor nyitott kürettet, lebenyes tasakműtétet alkalmazunk. Ez a beavatkozás is helyi érzéstelenítésben és kézi műszerek segítségével történik. A különbség annyi, hogy a fog külső és belső

Az 5 mm-t nem meghaladó tasakméretet helyi érzéstelenítésben kezelünk. Speciálisan kiképzett, steril Gracey kézi műszerekkel történik, amelyek éles végükkel mechanikus úton képesek a foggyökér felszínét megtisztítani Megtisztítják a foggyökér és az íny közötti területet.  Eltávolítják a fogkövet és óvatosan kiemelik a tasakból a beteg lágyrészeket. Ezután helyileg alkalmazott gyógyszeres kezeléssel kifertőtlenítjük a tasakot. Az első kezelés után 3-4 héttel regenerálódik az íny a legtöbb esetben, bizonyos esetekben viszont meg kell ismételni a kezelést a gyógyult állapot eléréséhez.
A kezelés végén antiszeptikus gyógyszer kerül az ínytasakokba. Ez bizonyos mértékig és ideig gátolja a baktériumok újbóli betelepedését. A beavatkozás után fájdalom nem jellemző, de előfordulhat. Ilyen esetben vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók szedését javasoljuk.
A zárt kürett ismétlése többnyire 3-4 hetente szükséges. Bizonyos esetekben a hagyományos íny alatti tisztítás is megoldja a problémát.

Nyitott kürett
Nyitott kürettel a mély, hozzáférhetetlen tasakokat tisztítjuk, melyek hagyományos kürett nem kontrollálhatók. Ilyenkor nyitott kürettet, lebenyes tasakműtétet alkalmazunk. Ez a beavatkozás is helyi érzéstelenítésben és kézi műszerek segítségével történik. A különbség annyi, hogy a fog külső és belső oldalán az ínyszél lefutása mentén metszéseket ejtünk az ínyben annak érdekében, hogy feltárhassuk a defektust, jobban rálássunk az íny alatt fekvő területre, ezáltal eredményesebben tisztíthassuk. A sebet a beavatkozás végén varratokkal zárjuk, melyeket egy hét múlva eltávolítunk.

5 mm-nél mélyebb tasakok esetén az ínyszél megnyitását alkalmazzák. Az ínyt megnyitják, hogy mélyebben kitisztíthassák a gyulladt területet, majd visszavarrják a sebet. Ezután az orvos utasításai alapján sűrűbb kontrollvizsgálatokra van szükség. Az ilyenkor észlelhető ínytasak-visszahúzódás normális jelenség, a gyógyulás velejárója, ezt szükség esetén ínyplasztikával orvosolják.

Íny lemetszés
Szükséges lehet, ha a tasakfal túlzott mértékben megvastagodott egy kis műtéttel a tasakfalat eltávolítani. Ezt a műtétet nevezzük ínylemetszésnek. Ez egy viszonylag kis beavatkozás, amelyet helyi érzéstelenítésben végzünk. Az íny fog felé néző felszínét, azaz a tasakfalat az ínyszél felől óvatosan kimetsszük. A tasakot áttisztítjuk, majd az ínyt visszafektetve a fogak között rögzítjük öltésekkel. Ha az oki kezelés, azaz a gyulladás megszüntetése után az íny lefutása nem esztétikus,ínyplasztika elvégzésére is van lehetőség. Ez kis korrekciót jelent, csekély beavatkozás, az íny bámulatosan gyors gyógyulási hajlama miatt nem megterhelő. Azoknak is ajánljuk, akiknek gyógyszerszedés, vagy öröklött hajlam miatt megnagyobbodott az ínyük.

A fentiek alapján látható milyen fontos a jó szájhigéne fenntartása. Ebbe beletartozik a fogkő rendszeres eltávolítása a fogorvosnál. Ha már kialakultak tasakok ezekből a gyulladt szövetet speciális eszközökkel el kell távolítani. (zárt kürett), illetve ha a tasakok nagyon mélyek (több mint 5-6 mm) műtéti tisztítás (nyitott kürett) is szóba jön. 
Tasakok regisztrálása parodontológiai szondával:

Ezek az elváltozások nem csak fogak, de beültetett műgyökerek (implantátumok) mentén is kialakulhatnak, elhanyagolt esetekben. A terápia hasonló csak ott speciális anyagból készült eszközöket kell használ a tisztításra, hogy az implantátumok felszínét ne sértsük meg. 

Regenerativ műtétek
Vannak olyan formái a fogágy betegségnek, amelyek a csont kráterszerű pusztulásával járnak. Ilyenkor alakul ki az ún. vertikális csonttasak. Többgyökerű fogak gyökerei között is elpusztulhat a csont. A csont felszívódása következtében a foggyökér és az íny között ún. tasak alakulhat ki (nem minden esetben), amelyet a fogorvos speciális szondával (tompa végű vizsgálóeszköz) diagnosztizál. A kialakult tasak telis-tele van baktériumokkal. A baktériumok visszafordíthatatlanul elpusztítják a fogat tartó szöveteket, így a fog mozogni kezd. A mozgathatóság fokozódik, majd a fog előbb-utóbb kiesik

Lehetőség van arra, hogy az ilyen defektusokat helyreállítsuk, azaz regeneráljuk a fogágyat. Erre szolgálnak a regeneratív műtétek. A regeneráció során az elpusztult szövetek ugyanolyan típusú és funkciójú szövettel pótlódnak, mint az eredeti. Ez a műtét csak bizonyos esetekben kivitelezhető.
A regeneratív technikával sokszor olyan fogakat menthetünk meg, amelyek hagyományos íny alatti tisztítás után nem szilárdulnának meg kellőképpen, mert nincs körülöttük elég csont. Sokszor a csonthiány nem teszi lehetővé a fogbeültetést, bizonyos esetekben itt is alkalmazható a regeneratív technika. Egyes ínyt érintő problémák is orvosolhatók ilyen módszerekkel, ám a legfőbb alkalmazási terület továbbra is az előrehaladott fogágy betegség miatt meggyengült fogak megmentése.

Hogyan zajlik egy regeneratív műtét?

A műtét kb. egy-másfél órát vesz igénybe
A regeneratív műtétek nagy precizitást, odafigyelést és gyakorlatot igénylő technikák. 

Fogágy betegségek

Fogíny gyulladás
A kezdeti fogínygyulladás gyorsan és egyszerűen kezelhető, fogkő eltávolítással. Minél mélyebbre hatol a folyamat, annál kevesebb az oxigén az adott szövetrétegben, így annál inkább anaerob (oxigén jelenléte nélkül működő) baktériumok szaporodnak el a lepedékben. Az anaerob baktériumok pedig igen agresszív toxinokat termelnek, következésképpen az ínygyulladás után már a csontos fogágy pusztulása zajlik.

A lézeres kezelés a következőképpen zajlik: először a fogorvos eltávolítja a fogköveidet ultrahangos készülékkel és lepolírozza fogaidat. Ezután 0,01%-os metilénkék oldatot juttat a fogínytasakokba, így látszódni fognak a baktériumok. A kezelendő fogínyt 660 nm-es lézerfény sugárral megvilágítja, aminek hatására a metilénkékből szabadgyökök képződnek, a baktériumok sejtfala felreped, és ez pusztulásukhoz vezet. Hyaluronsavas gélt juttat a szakember a tasakokba, amely csökkenti a gyulladást, serkenti a sejtképződést, csökkenti az ínyvérzést és javítja a szövetek helyi immunitását.

A lézerkezelés egyik legnagyobb előnye, hogy segítségével megelőzhető, lassítható a további csontpusztulás. Enyhén mozgatható fogak esetén, a lézerterápia hatékony eszköz a feszesebb fogíny eléréséhez. Kiegészítő terápiaként a fogak sínezésével a fogak stabilitása növelhető. A lézerkezelés egy olyan kiegészítő fogászati kezelés tehát, melynek alkalmazásával hosszabb távon gyulladás és fertőzésmentes fogíny érhető el, megelőzve ezzel a fogak későbbi meglazulását. A saját fogak, a lézerkezelések eredményeként hosszú távon megőrizhetőek.

lézerkezelés hatékonyan, rövid idő alatt, mellékhatások nélkül pusztítja el a szájüregi baktériumok csaknem teljes skáláját, megszünteti a bakteriális fertőzéseket a mély ínytasakokban, a fogínyszövetben. A lézerterápia során lézerfényt juttatunk a mély ínytasakokba. A lézerkezelés a baktériumokat pár másodperc alatt elpusztítja, de nem károsítja a szervezet egyéb egészséges szöveteit.

A fogínygyulladás oka általában a lepedék, az abban található baktériumok, illetve az általa kialakuló fogkő ugyanis gyulladást alakíthat ki, károsítva az íny szövetét. Sokan nem tudják, de a fogkő a vele érintkező ínyben gyulladást vált ki. A hosszútávon fennálló gyulladás a fogágy pusztulását, a csont leépülését okozza, amely a fogak meglazulásához vezet. Ezért a fogkő eltávolítása különösen ajánlott rendszeres időközönként ( kb. félévente ). 
Amennyiben hosszú időn keresztül nem történik meg a fogkőeltávolítás (fogkő leszedés), a gyulladás eléri a fogágyat, és már parodontitisről, azaz fogágy-gyulladásról beszélünk.
A fogágy-gyulladás következtében a fogakat rögzítő szövetek elbomlanak, a betegség átterjedhet az állkapocs csontszövetére is. Ennek együttes következménye, hogy a fog tartószerkezete meggyengül, elbomlik, így a fogak meglazulnak, szélsőséges esetben pedig kihullnak.

Fogágy betegség miatt meggyengült fogak megmentése. „Nem kihúzni, megmenteni!”
A parodontosis a fogágy bakteriális gyulladása, amelynek során a kórokozók megtámadják a fogakat, az ínyt és a fogágyat, és hosszú távon a fogak elvesztését eredményezik.
Hagyományos íny alatti tisztítás után a fogak nem szilárdulnak meg kellőképpen, mert nincs körülöttük elég csont. Itt is alkalmazható a regeneratív technika.
A regeneratív műtét az eredeti szövetek (csont, gyökérhártya, gyökércement, kollagénrostok) létrehozását célozza. Ehhez szükséges részben a csontból és a vérből származó növekedési faktorok jelenléte, másrészt egy olyan réteg is, amely a csontkrátert megvédi az íny gyors beburjánzásától. Az erre a célra kifejlesztett membránok elzárják a fogágy defektusát az íny hámjától. Ez lehetővé teszi a csontképződést. A nem felszívódó membrán (Gore-Tex, teflon) előnye, hogy tartja az alakját, tehát teret ad a csontnak, viszont a gyógyulás után egy újabb műtéttel el kell távolítani.
A felszívódó membrán, lehet kollagén, vagy politejsav, poliglikolsav alapanyagú. Kevésbé merev, így általában csontpótló anyag kerül a membrán alá, hogy ne horpadjon be. A felszívódó membránt viszont nem szükséges második műtéttel eltávolítani. A membránok alkalmazását gyakran kombinálják olyan anyagokkal, amelyek valamilyen természetes növekedést serkentő faktort tartalmaznak. A leggyakrabban használt ilyen anyag az Emdogain, amelyet a zománcból nyerik

Az Emdogain az a protein amelyet saját szervezetünk is termel a fogak fejlődési szakaszában. Az amelogeninnek nevezett protein természetes gyártása az emberi szervezetben azonban megszűnik amikor az állcsont már elég kifejlett, így később hiába volna rá szükségünk, már nem tudjuk kihasználni előnyeit. Ezért az Emdogain gélt helyi érzéstelenítésben, steril beavatkozás során viszik fel a foggyökerek felszínére, amire a kezelés végén ráhajtják az ínyt.
Straumann Emdogain 0,3ml Ár: 50 762 forint / db
https://gelencser-dental.hu/parodontologia/emdogain

A csontpótló anyagok a csont összetételének megfelelő ásványi és szervetlen komponensekből tevődnek össze, és arra hivatottak, hogy vázat képezzenek az újonnan képződő csontnak.

Ezek az anyagok teljes mértékben beépülnek és nagyon jó minőségű csontot lehet segítségükkel képezni.
http://www.all4dent.hu/szolgaltatasok/parodontologia_kezelesek.php

Íny és tasak kezelése
Az íny- és tasakkezelés nem csak a baktériumokat pusztítja el a tasakokban, de serkenti az esetleges sebgyógyulást, valamint visszaállítja a szervezet helyi védekező reakciójának egyensúlyát. Ebből következően, ez a dentálhigiénia kezelés egyes fogászati kezelések utolsó mozzanata is lehet.

Fogíny visszahúzódás, fogínysorvadás
A fogíny tartós gyulladás esetén visszahúzódik, az ínysorvadás pedig idővel a fogak kilazulásához, fogvesztéshez vezethet. Épp ezért fontos felismerni már az ínygyulladás első jeleit is, és megkezdeni a kezelést
Íny visszahúzódás (ínysorvadás) A gyulladás és a sorvadás idővel a fogak kilazulásához, elvesztéséhez vezet.
https://femina.hu/egeszseg/inygyulladas-inysorvadas-kepek/

Kialakulásukban a legnagyobb szerepet a nem megfelelő szájhigiénia játssza. Sajnos a fogínysorvadás még manapság is népbetegségnek számít, hiszen a felnőtt lakosság körülbelül 70%-át érinti.

A fogínysorvadás oka a hosszan fennálló fogínygyulladás, ami a fogágy pusztulását jelenti és ennek következtében a fogak meglazulnak, mozogni kezdenek majd kiesnek.