A történelmi, társadalmi családi gyökerű kulturált humán viselkedés nem veszti el dominanciájátn

Z-generáció - IT-generáció„: születési évük 1996-tól
Ők beleszülettek a digitális világba, bátrak, kezdeményezőek, kevésbé kételkednek saját képességeikben, korlátaikban, praktikus szemléletűek, számukra elképzelhetetlen élni mobiltelefonok, számítógépek és más digitális és kommunikációs eszközök használata nélkül. A Z generációra használt másik fogalom a Marc Prensky által alkotott „digitális bennszülöttek” kifejezés.
A Z generáció tagjainak, mivel már egy új világban nőttek fel, teljesen megváltoztak a tanulási szokásai. Ez problémákat vet fel az oktatási rendszerben is, elsősorban a tanítási módszerek területén. A tanároknak nehéz átadniuk a tudásukat a fiataloknak, akik hozzá vannak szokva a gyors információáramláshoz és annak befogadásához. Képesek egyszerre több mindennel párhuzamosan is foglalkozni (multitasking). Egyre kevesebb időt töltenek olvasással, viszont egyre többet játszanak például számítógépes játékokkal.

Magatartás, viselkedés
A viselkedés kialakításához több tényező is hozzájárul: erkölcsi tudat, kultúra és kulturáltság, pszichikai beállítottság, családi, társadalmi, iskolai és munkahelyi szokások, követelmények. Az ember a környezetének a viselkedésén keresztül adja át a magatartását: tiszteletadás, határozottság, mértékadás, tapasztalat. Kevesen gondolják végig azt is, hogyan is kellene beszélnünk és viselkednünk egymással. Pedig tudható, ha máshonnan nem, Jézus Hegyi beszédéből: Ne tégy olyat felebarátoddal, amit nem szeretnéd, ha ő tenne veled!
A viselkedési szokásaink nem nemzeti, sokkal inkább generációs, műveltségi és neveltetési alapú. A hagyományos értelemben vett előzékenység, figyelmesség vagy udvariasság a felnövő generációk számára lassan felesleges sallang, időpocsékolás. Az unalomig emlegetett felgyorsult világ az emberek közötti érintkezési formákat is épp úgy fellazította, mint az öltözködést.

Kisgyerekként még viselkedik az ember, kamaszkorban fellázad, egyetemista korában „egyéniség” akar lenni, majd 30-35 éves korában rájön, hogy be kell illeszkednie, különben nem lesz sikeres. Az alapszabályok évtizedek óta nagyjából ugyanazok, például hogy kit engedek előre az ajtón, a buszon átadom a helyemet, köszönök, ha bemegyek valahova. Persze vannak változások; a legérdekesebb a tegezés előretörése.
A huszonévesek nem is tudnak magázódni. A tegezés az „egy bokorból való”-ságot jelenti; belül mindenki érzi, hogy ez nem teljesen van rendben! A taxis tegezi a másik taxist, a benzinkutast, de ha a pincér letegezi az étteremben, akkor felszalad az ember szemöldöke.
Szabály, hogy az e-mailre azonnal válaszolni kell, ha mást nem, azt, hogy megkaptam, és jövő héten válaszolok.
A viselkedési szabályokat azért kéne betartani, hogy normálisan tudjunk együtt élni.
A viselkedéskultúra szabályai alakulnak, a konvenciókat hallomásból vesszük át és alkalmazzuk, és egy idő után rendszerré válnak. Az online viselkedés szabályainak még ki kell alakulnia, nem lehet csakúgy leírni, törvénnyé tenni őket. Evidenciák azért vannak. Ha valakit be akarok jelölni ismerősnek a Facebookon, előtte a Messengerben illik bemutatkozni. Ha bármiféle internetes felületen, Facebookon, YouTube-on valaki „cuncimókus” álnéven kommentel, azt nem veszem komolyan. A minimum az, hogy a véleményéhez a saját nevét adja. Már ide is leszivárog a durvaság. Főleg a verbális durvaság zavar. Ezzel csak a magyar nyelv szegényedik.
https://welovebudapest.com/cikk/2020/1/20/nem-szabad-megadni-magunkat-mert-csak-egy-eletunk-van-interju-gorog-ibolyaval

A viselkedés kifinomultabb formai jegyeit, a pallérozott jó modort az emberek egy jelentősebb hányada szerencsére fontosnak tartja, de el kell fogadnunk a változásokat, azt, hogy az egykor kőbe vésettnek hitt viselkedési elvárások, lassan nem többek, mint a múlt ködös emlékei.
A harminc körüli generáció még értékeli azokat, de a fiatalabbak viszont egy lazább, megengedőbb világban hisznek, ahol a kommunikációs formák a beszédtől a viselkedésen át az sms és az e-mail műfajáig célratörők és fordulatoktól mentesek.

Az agresszivitást, dühöt azért kell valamennyire visszafognunk, mert együtt élünk másokkal. Ha az ember otthon van egyedül, megteheti, hogy káromkodik vagy az öklét a falba veri, de az utcán ke a kontroll. Veszekedni, kiabálni azért nem érdemes, mert azzal csak saját magunkat idegesítjük föl. Ha valaki szándékosan olyat csinál vagy mond, amivel nagyon megbánt, akkor kihúzom a derekamat, megemelem az állam, és azt mondom neki halkan: „ezt most hagyjuk”. Vagy: „ez most engem megbántott, most inkább itt hagylak” – és otthagyom. A lehalkított hang, egyenes derék, merev arc sokkal inkább üt, mint az emelt hang. Lehet benne indulat, de halkan. Ha nem figyel arra, amit mondok, otthagyom. A férfi udvaroljon a hölgynek, legalább eleinte. Minden férfinak kell, hogy legalább egy kört fusson; a nő adhat jelet, de a férfi kezdeményezzen. A másik, hogy elválni a legkönnyebb, de ha már belevágnak a házasságba, akkor a megtartásába fektessenek be valamennyit, ne adják fel rögtön.

Ami a vendéglátást illeti: nő is meghívhat férfit, de úgy kell telefonálnia, hogy „szeretném meghívni”. Az „ebédeljünk együtt” nem meghívás. Aki megkérdezi a másiktól, mit kér, az a meghívó fél, aztán pedig ő kéri a számlát. Gyakran kérdezik, hogy miért kell mindig a férfinak fizetni? Ma már nem kell, de első alkalommal fizessen a férfi, utána fel lehet osztani. Legalább ennyit adjunk a hagyományoknak.
Akár McDonaldsról, akár presszóról van szó, mindig a férfi lép be elsőnek, és tartja az ajtót. Jobb esetben jön egy ültető ember, de erre rá is lehet szoktatni az éttermeket: ha megállunk az ajtóban emelt fejjel, valaki csak odajön. A nő mondja meg a férfinak, mit kér, és a férfi rendeljen kettőjüknek. Amikor az ételt kihozzák, a férfi fogja meg először az evőeszközt, és a nő kezd el enni.

Öltözködés
Ha a párunkkal megyünk -, arra is érdemes ügyelni, hogy az öltözetünk összhangban legyen, ami nem összeöltözést, azonos forma- vagy színvilágot jelent, hanem az öltözet összhangját. Gyakran látni főleg nyáresti alkalmakkor csinos ruhát és magas sarkú cipőt viselő nőt, t-shirt és bermuda, valamint vászoncipő kombinációt viselő férfival. E helyett ilyenkor a hosszúnadrág, az ing, a sneakers vagy klasszikus lábbeli, és esetleg még egy könnyed nyári zakó is elvárható lenne. A fiatalabb korosztály számára már csak generációs okokból is kötelező, az idősebbeknek pedig fiatalító hatású lehet egy menő sneaker beszerzése és viselése. Magyarázat: A sneaker gumitalpú tornacipő, edzőcipő.
Az emberek manapság elfelejtettek egy nagyon fontos kulcsszót, ez pedig az elegancia. Ez nem azt jelenti, hogy drága a ruha, hanem a tartást; elég egy szoknya, blúz, sál, és máris elegáns az ember. Az elegancia a megjelenés intelligenciája. Ehhez nagyon kell tudni, hogy épp hol vagyok, és mit képviselek.
A nőkről szólva: minél inkább kirakja a mellét, combját, annál inkább arra koncentrálnak, nem hiszik el, hogy beszél angolul. Tudnom kell, magamról mit mondok el. A férfiaknál divat most a slim öltöny, ami annyira szűk, mint a túltöltött kolbász; ráncol a háta, feszül a válla, a hasán a begombolt zakó alatt háromszögben domborodik a hasa; ha ehhez még testesebb is valaki, nevetséges lesz. Az ízlést a divattal összehozni kényes kérdés, az ízlést nem lehet tanítani, de a család, barátok felhívhatják rá a figyelmet, ha valami nem áll jól.

Akiknek fontos az öltözködés, akiket ez foglalkoztat és szórakoztat, furcsának érzik a másik oldal “stílustalanságát”, ők pedig értetlenkedve figyelik a színeket merészen összepárosító, trendeket követő csoportot, akik az élet egyik legkevésbé fontos területével az öltözködéssel, a külsejükkel foglalkoznak. A két nagy csoport sosem fogja megérteni a másikat, de békében élnek együtt. Mi a helyes vagy éppen a helytelen, általánosságban egyre nehezebben megfogalmazható. Néhány komoly öltönynek, minőségi ingnek, klasszikus lábbelinek és nyakkendőnek ott kell lennie minden férfi ruhatárában, de az arányuk ma kisebb lett, több a smart casual, illetve a lazább casual darab.
Magyarázat: A smart causal jelentése: Kényelmesen elegáns stílus. Az ing, a pulóver és a szövetnadrág például beleillik a férfi smart casual stílusba. Mára a helyzet teljesen átalakult, öltönyt, inget és nyakkendőt viselő férfiakat már csak a pénzügyi, tanácsadói és jogászi szektorban, a nagy multi cégek vezetői szintjein látni, ennek helyét a zakó, pamutnadrág, farmer és nyakkendő nélkül viselt ing vette át. De a legtöbben ma már ezt is idejétmúltnak érzik, ezért a casual irányzat egyre lazább darabjait, a gumis derekú nadrágokat, pólókat és sneakers cipőket viselik.

Volt idő, amikor a viselkedés és az etikett fontosabb volt, mint maga az ember. Egy elvétett címzés, egy helytelen megszólítás, egy oda nem illő mozdulat örökre száműzhetett embereket a francia udvarból. Száz évvel ezelőtt még szinte frivolnak számított egy kivillanó női boka, elfogadhatatlan volt a férfi, aki az utcán nem viselt öltönyt, nyakkendőt és kalapot.
Huszonéves nőknek és férfiaknak csak felügyelet mellett illett találkoznia, és udvarlás előzte meg a szexet. Ezek a társadalmi szokások a városokban természetesen csak a középpolgári osztálytól felfelé voltak szokásban, a szegényebb rétegeknek erre, még ha lett is volna igényük, nem volt lehetőségük. A vidéki szokások megint mások voltak, hiszen ott gyakran még szigorúbb volt a szokásjog, az apa szava mindent eldöntött.

A két nem közötti egyenjogúság magától értendő, de a klasszikus férfi-női viselkedési helyzeteket ez bizonytalanná tette. A jó modor és az előzékenység sajnos ellaposodni látszik. Ma az a szabály, hogy nincs szabály, lazaság van, kötetlenség és könnyedség. Ahogy Oscar Wilde mondaná: “Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet.”

A terített asztal melletti viselkedést a harmincas években még tanították az iskolákban, hiszen azt tartották, hogy a polgárember arról is felismerhető, miként viselkedik az asztal mellett. Ennek fogalma manapság igen csak széles spektrumon mozog, hiszen a bisztrókon és éttermeken át a kisebb ünnepségek, netán bálok vagy nagy társasági események széles körét érinti.
Fontos, hogy minden, az asztalnál helyet foglaló ember bemutatkozzon a másiknak, az általános szabály az, hogy mindig az érkezőknek kell ezt megtenniük a már asztalnál ülök felé. A férfiak a köszönést mindig állva, a nők tetszőlegesen ülve vagy állva is fogadhatják. Továbbra is illik az étkezés megkezdésével mindenkit megvárni és a szalvétát a térdünkön elhelyezni. Ha távozunk az asztaltól, akkor ezt egy “bocsánat egy pillanatra” bejelentéssel tegyük, de soha ne emlegessük a mellékhelységet! A kenyeret mindig törjük, sosem harapjuk! Sok apró szabály van, amit ma már nem tartunk fontosnak: ha például hölgy távozik az asztaltól, a férfiaknak illik kicsit megemelkedni, a visszaérkezésekor pedig felállva megvárni, amíg ismét helyet foglal.
Figyelmesen illik vizet tölteni a partnerünknek, és ha valamiben hiánya van az asztalnál, elfogyott a bor, az üdítő, a kenyér, ezek gyors pótlásában segédkezni kell. A szalvétát csak akkor helyezzük a tányérra, vagy mellé, ha végeztünk az étkezéssel. Az evőeszközökkel való jelzést se feledjük, ha a tányérunk leszedésre kész, helyezzük a kést és a villát “fél hatos állásba”!
Az öltözködési szabályokról itt tájékozódhat:
https://deluxe.cafeblog.hu/2020/04/30/noi-dress-code-kisokos-oltozkodesi-szabalyok-es-viseletek-a-nagyestelyitol-a-sportcipoig/

Illem, illedelmesség:
a franciák ezt az espirit de conduite kifejezéssel írják körül
Az illem a társadalmi érintkezés, a jó modor, a kulturált viselkedés, az udvariasság szabályainak az összessége.
Az illem, vagy viselkedés kultúra célja az emberek közötti kapcsolatok, a társadalmi élet szabályozása. Sűrűn változik, mert minden kornak, generációnak, vallásnak, népcsoportnak,[1] sőt családnak is megvannak az illemszabályai. Az illem maga a jó modor, a kulturált viselkedés, amely eszköz, és bizonyos helyzetekben védelem.

A tiszteletadás, a jó modor, a tapintat, a kulturáltan társalgó, nem gesztikuláló és kevés mimikát használó emberre jellemző ez a tulajdonság. Aki ritkán jár társaságba, nem tud teljes mértékben viselkedni még akkor sem, ha jól ismeri az illemszabályokat. Az illem nem fölösleges úri huncutság, ahogyan a létezett szocializmus vezető káderei gondolták. Ha tartjuk magunkat az „illemhez”, és másoktól is elvárhatnánk ezt, nyugodtabban és kellemesebben dolgozhatunk, közlekedhetünk, szórakozhatunk, röviden: jobban és tovább élhetünk. Az embernek saját magát kell treníroznia, feloldania magában a rosszkedvet, fáradtságot, mert más nem fogja helyette. Ha ráteszek egy lapáttal, és még udvarias is vagyok a másikkal, akkor én magam is jobban érzem magam..

Udvariasság
„A jó modor és az igazságszeretet mellett az úriember ismérve. Az udvariasság a műveltség egyik fő tényezője, amely mindenkinek a jóakaratát meghódítja.”
(Lord Chesterfield).

Szerény viselkedés
Ez azt jelenti, hogy van mire szerénynek lenni. A szerény ember jó vitapartner, remek társalgó, értelmes, kulturált, illemtudó.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Etikett_(viselked%C3%A9skult%C3%BAra)

Szép lenne a világ, ha mindenki szerény lenne. Az emberek nem elégedetlenkednének annyit, a családtagok kevesebbet vitatkoznának. Aki szerény, az nem öntelt vagy beképzelt, és nem szívesen dicsekszik a saját képességeivel, teljesítményeivel és javaival. A szerény emberekhez kétségkívül vonzódunk. Joseph Addison angol költő szerint „nincs megnyerőbb az igazi szerénységnél”. A szerénység nem velünk született tulajdonságunk. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy kifejlesszük. Az emberiség történelmének ebben a zűrzavaros időszakában a szerénységet nagyra értékelik az igaz keresztények. Ez a tulajdonság képessé teszi őket arra, hogy békés legyen a kapcsolatuk Istennel, illetve az embertársaikkal, és a belső békének örüljenek. A szerénység másokkal is békés kapcsolatot eredményez. Például ha a szülők jó példát mutatnak abban, hogy elégedettek azzal, amijük van, és első helyre teszik a szellemi dolgokat, akkor gyermekeikben valószínűleg ugyanilyen szemléletmód alakul majd ki. Így a fiatalok is könnyebbnek találhatják, hogy elégedettek legyenek, még ha nem is kapnak meg mindent, amit szeretnének. Ez segíteni fog nekik, hogy szerényen éljenek, és hozzájárul a békésebb családi légkörhöz. A szerénység jutalma a belső béke. A szerény személyt nem hajtja becsvágy. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek személyes céljai. A szerény személyt nem emészti a becsvágy, ezért belső békének örvend, ami érzelmileg és fizikailag is javára válik. Az embertársaink iránt érzett szeretet segít, hogy leküzdjük a dicsekvésre vagy az önteltségre való hajlamot. Az önuralom pedig arra késztet, hogy megálljunk és gondolkodjunk, mielőtt szerénytelenül viselkednénk. Kérdezhetnék: vajon amikor jön el az az idő, amikor minden ember, minden család élvezi majd a szerénységből fakadó béke áldását!??

Tisztelet
A tisztelet hasonlóan elvont fogalom, akár a szeretet, a becsület, az erkölcs és a dicsőség, és valamilyen magatartásra valló érzelmi cselekedet (gesztus). Régen kijárt a tisztelet az időseknek, ma ez kevésbé érvényesül, a „mai világ, a nyugati civilizáció” felszámolja nemcsak a hit és a szellemiség, hanem a tisztelet kultúráját is. Pedig a közösségek igazi erejét mindig a szellemiségük, a hitük adja (Simicsko István kormánybiztos)

A tisztelet a magatartás egyfajta értékmérője, ami mindenkor kiemelt figyelmet érdemelt a civilizált emberek egymás közötti kapcsolatában. A humánus gondolkodású, jóravaló emberben mindig van egy "adag" a mások megbecsülésére, tiszteletadási szándékra, szemben az individualista, illetve a nihilista gondolkodású emberrel. Tiszteletadással ismerjük el a másik személy erényét, azt az értékes tulajdonságát, amely miatt tartjuk őt többre, mint magunkat. Ehhez a viszonyításhoz azonban kritikusan ismernünk kell saját értékeinket.

A tisztelet konkrét alkalmazása a tiszteletadás, a családban gyökerezik, aztán az oktatási intézményekben, majd pedig a kis- és nagybetűs életben folytatódik, válik felnőttként általános gyakorlattá. A szülői nevelés során tudja meg legelőször a gyermek, az ifjú a tisztelet fogalmát, a tiszteletadás formáit, ettől kezdve lesz előtte ismert, hogy kinek, minek mikor és miért illik (kell) tiszteletet adni.

Manapság itt tartunk! A pedagógusokat ért bántalmazások és az iskolai erőszak miatt iskolaőröket alkalmazva és kamerákat telepítve az intézményekbe, meg tudják előzni az ilyen jellegű eseményeket. Az iskolaőrök fegyvert nem, de más szankcionáló eszközt tarthatnak maguknál, amelyet csak az iskolában használhatnak. .Ez ideig miért nem volt erre szükség?

Leggyakoribb tiszteletadásra személyes érintkezéskor kerül sor: köszönéskor ("..tiszteletem..") ismeretlen személy megszólításakor, valamilyen közösség üdvözlésekor, üdvözlet küldésekor, kérés esetén és így tovább. Szimbólumnak szól tiszteletünk a Himnusz, a Szózat és a Hiszekegy elhangzásakor, a nemzeti jelképek, ereklyék, szobrok, domborművek és a kiemelten védett történelmi, illetve egyházi műemlékek előtt. A jó szándékú bírálat nem tisztességtelen, szemben a rosszindulatú véleménynyilvánítással, amely nem ritkán a közélet és a politika személyiségeit éri. Az építő jellegű kritikát, véleményt a kulturált állampolgár elfogadja, sőt tisztelettel megköszöni..

Alázatos viselkedés
Sokan az alázatot kétes értékű erénynek tarják, mivel gyakran azt értik rajta, hogy az ember állandóan megalázkodik, vagy mások előtt lebecsüli önmagát. Az alacsony önbecsülésű ember számára gyakran azt jelenti az alázat, hogy lenézően vagy agresszíven tekint önmagára. Az alázatot nem szabad összekeverni az alacsony önbecsüléssel, a félénkséggel, a kisebbségrendűség érzésével vagy önmagunk lealacsonyításával.
Alázatosnak lenni annyit tesz, mint elismerni nehézségeinket, gyengeségeinket és korlátainkat, ami nem jelenti viszont azt, hogy dicsekednünk kell vele. Az alázat azt jelenti, hogy ragaszkodunk az igazsághoz, elfogadjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek.
Az alázatosság nem önmagunk lealázásáról szól, hanem a valóságról. Az igazi alázat nem egyenlő azzal, hogy állandóan saját kicsinységünkre tekintünk, és magunkat másokhoz hasonlítjuk. Ezzel csak azt érjük el, hogy folyamatosan magunkkal foglalkozunk, és másokat csak fenyegetésként látunk. Az alázatos embereknek nem kell azt érezniük, hogy jobbak másoknál. Ugyanakkor nem kell állandóan alávetniük magukat mások akaratának, vagy hagyniuk, hogy elnyomják őket. Nekik egyszerűen alaposabb rálátásuk van a valóságra, amelyben jól érzékelik saját helyüket, anélkül, hogy azon kéne gondolkodniuk, kinek jobb, vagy rosszabb a helyzete.
Az alázatosság erényére nem azért törekszünk, hogy elérjük a tökéletességet – ami gyakran túlzott büszkeséghez vezet – hanem hogy jobban megismerjük és elfogadjuk magunkat. Ha valaki alázatos, azt a környezete mondhatja róla, de senki nem állíthatja önmagáról, hogy „én alázatos vagyok”. Ezért van az, hogy az alázatos embert alig veszik észre, mert ő nem keresi a nyilvánosságot, nem hirdeti a „szerénységét”. A modern pszichológia az alázatosság helyett inkább a hitelesség kifejezést használja. Ez utóbbi azt jelenti, hogy hűek vagyunk önmagunkhoz, és becsületesek vagyunk magunkkal és másokkal szemben.
Az alázatosság a pszichológiai és lelki érettség és a belső szabadság jele. Nem különböző viselkedésmintákat kell magunkévá tennünk, hanem szerényen, alázatosan fordulni másokhoz.
Az alázatosság megmutatkozik abban, ahogyan elfogadjuk és értékeljük önmagunkat. Az alázat azonban nem jelent beletörődést. Szent János minden erények anyjának nevezte az alázatosságot. Ez az alapja és a gyökere mindennek, mert csak akkor lehetünk erényesebbek, ha előbb felismerjük és elfogadjuk, mely területeken vagyunk gyengék, hol kell fejlődnünk. Az alázatos ember szeretne jobbá válni, és meg is tudja tenni, mert nem hazudik sem önmagának, sem másoknak. Önmagához hűen él. Nem kevély, mert hajlandó felismerni a hibáit. Nem borúlátó, mert hiszi, hogy képes megváltozni. az igazán alázatos ember örül annak, ha másokkal jó dolog történik. Nincs kisebbségi komplexusa, nincs szüksége arra, hogy magát másokhoz hasonlítgassa. Az alázatos ember szabad: nincs szüksége állandó dicséretre, elismerésre, az erényei ünneplésére, mert tudja, hogy kicsoda és hogy vannak értékei.
Az igazi alázat ezért a magabiztosság, a bátorság és a szabadság forrása. Az alázatos ember nem kunyerál elismerést, és nem bátortalanodik el, ha azt nem kapja meg, mert a boldogsága nem függ mások véleményétől. Ezzel szemben a gőgös ember nagyon érzékeny a kritikára, könnyen megsértődik és elcsügged. Chesterton úgy tartotta, hogy az alázatosság természetes alapja a humor, mert azok, akik nevetni tudnak önmagukon, mentesek a gőgtől. Az alázatos ember felismeri, ha hibát követett el. Képes bocsánatot kérni, segítséget kérni, és nyilvánosan elismerni a hibáját. Könnyű vele lenni, mert nem akarja a saját véleményét rátukmálni másokra, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy mindig igaza legyen. Nem fél a kritikától, mert nem kell a látszatot fenntartania. Az alázatos ember hálás, képes felismerni mások nagylelkűségét, és együtt érző, tudja, hogyan legyen elnéző mások gyengeségeivel szemben.
https://katolikus.ma/az-alazat-nem-az-aminek-a-legtobb-ember-gondolja/#

Tapintatos viselkedés
A tapintat jellemzői: a másokat nem sértő hangnem, Elfogadható viselkedés; barátságos modor, mások számára zavaró tolakodás nélkül. Mások magánügyeinek, személyes terének, dolgainak, érzéseinek tiszteletben tartása. Más számára nem kellemetlen viselkedés képessége, amikor tudjuk, mit lehet anélkül tenni vagy mondani, hogy megbántanánk másokat, és amivel kényes, kellemetlen helyzetben is sikerrel fenntarthatjuk a jó emberi kapcsolatokat.
A jó modorú, jó érzékű ember tapintatos, elkerül minden olyan megnyilvánulást, amellyel kínos helyzetbe hoz bárkit is, sérti az érzékenységét, megbántja. Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, és becsesebb, mint a jóság. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, és mégis nélkülözhetetlen. Örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás. A tapintat nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. A tapintat és a gyöngédség e két képesség emberfölötti. (Márai Sándor)

Fölényes viselkedés
A fölényes megnyilvánulás „a hatalom legocsmányabb megnyilvánulása”- írja Michelle Obama az Így lettem című könyvében. Ahol megjelenik a fölény, ott nincs egyenrangúság, ott felsőbb-, és alsóbbrendűség van. Ott visszaélés történik a nagyobb hatalmi, a fizikai, szellemi, vagy akár anyagi erővel. Ahol megjelenik a fölény, ott sérül az egyik fél méltósága, miközben „hízik” a másik, a fölényt alkalmazó fél egója.
Ez a viselkedés nem elfogadható! Akkor sem, ha tudjuk, hogy az erőből támadó egó is “csak” védekezik, a saját határait védi. Viszont gond az, ahogy teszi. Hogy közben a másik fél személyes határait sérti, vagy éppen sárba tiporja.
A méltóság egyetemes emberi tulajdonság, az emberiség minden egyes tagjának a megszületésével járó joga, a létezés rangja. Olyan érték amely ha sérül, akkor azt meg kell védeni! Visszavágni hasonló fölénnyel, vagy haraggal, gyűlölködéssel, csak pillanatnyi megkönnyebbülést hoz, de valódi megoldást nem.
– Ha csöndben maradsz, akkor az előbbihez hasonlóan a probléma csak mélyül, miközben belül rágod magad.
Mindkét esetben bekerülsz egy negatív érzelmi spirálba, ami, ha nem kapsz észbe, észrevétlenül ránt a mélybe. A másik fél célja viszont pontosan ez, hogy rosszul érezd magad, hogy megsemmisülj, gondolkodás- és cselekvésre képtelen állapotban, tétlenségre ítélve. Majd, ha úgy tetszik neki, akkor a „megmentő” szerepbe belebújva nagyvonalúan „segítséget” ajánl. De ebben a (hatalmi) játszmában te végig az alsóbbrendű „jelentéktelen” szerepébe leszel kényszerítve.
A fölénynek különböző verbális szintjei vannak, lehet „csupán” cinikus, gúnyos, megvető, vagy éppen fenyegető. A fölény mindenkori célja, hogy gyengítsen, jelentéktelenné tegyen, és hogy kisebb – nagyobb sebeket ejtsen. Minél gyengébb vagy, a fölényt alkalmazó még inkább érezheti, hogy „bármit tehetek, úgyis megúszom
https://www.tudatosvallalkozok.hu/tag/folenyes-viselkedes/

Melyik az elfogadható viselkedés?
A viselkedésünk MINDIG minket minősít! Ha udvariatlanul viselkedünk, akkor udvariatlanok vagyunk, ha bunkón viselkedünk, akkor bunkók vagyunk. . Vajon mi a helyes?

Nem siker az, ha ilyen kis agresszív „győzelmeink” vannak. Ezek nem győzelmek, hanem méltatlan magatartás egy emberhez méltatlan közegben. De lehet változtatni!
Mert persze nem csak úriemberek kellenek, hanem úrinők is = igazi férfiak és igazi nők… Ahogyan az egyik kommentelőnek írtam, az a véleményem: a jó modor alapja nem más, mint odafigyelés, tisztelet a másik lénynek, kimutatása annak, hogy tudom, nem csak én vagyok a világon, nem csak az számít, amit én akarok.

A férfiak sok esetben a nő viselkedése miatt bizonytalanodnak el, és ez, sajnos, nagyon is érthető. Ha a nő nem fogadja nőként a férfi előzékenységét, félreérti segítőkészségét, sértésnek veszi az udvariasságot (nehogy má’ azt higgye, nem tudom egyedül felvenni a kabátomat! Mit nyúlkálsz a csomagomhoz?!), akkor a férfi visszahúzódik, felhagy a figyelmes viselkedéssel. Megértem.
Személyes németországi példám, hogy egy hölgynek át akartam adni helyemet az autóbuszon, amire sértődötten azt válaszolta, hogy „én nem vagyok olyan öreg és roggyant, nincs szükségem a helyére”
Itt hívom fel az olvasó szíves figyelmét, hogy az Érzelmi Intelligencia (EQ) a saját és a mások érzelmeinek megfigyelési képességét jelenti, más szóval azt, hogy ezt a képességünket fel tudjuk használni a legmegfelelőbb magatartási válaszra. Számos kutatás támasztja alá, hogy érzelmi intelligenciánk (EQ) szintje sokkal nagyobb mértékben képes befolyásolni magánéleti és munkahelyi sikerességünket, mint a kognitív intelligenciánk (IQ). Az érzelmi intelligencia, az érzelmekkel való bánás képessége, azaz, az a képességünk, amivel saját és embertársaink érzelmeit felismerjük, megértjük, kezeljük, bármely életkorban fejleszthető kompetencia.

Szabályok, normák, parancsok
Viselkedésünket szabályok írják elő. Azért mondhatjuk, hogy „van világunk”, mert normáknak és szabályoknak, nem pedig ösztönszabályozásnak vagyunk alávetve. A normák és szabályok betartását nevezzük „helyes” (jó), be nem tartását pedig „helytelen”(rossz) magatartásnak. A normák és szabályok puszta létezése egyet jelent a jó és a rossz közötti különbségtétellel.
A szabályok alkalmazása nem engedi meg a manőverezést, míg a normák alkalmazásának van egy kritikus határa. A normák olyan előírások, amelyekhez sem tökéletesen alkalmazkodni, sem azokat tökéletesen megszegni nem lehet. Ha a norma kritikus határán túllépünk, akkor megszegtük a normát. Például ilyen jellegűek az úgynevezett „civilizációs” normák, illetve minden erényre vonatkozó norma. A normák és a szabályok lehetnek parancsoló erejűek. Akkor parancsoló erejű egy norma vagy egy szabály, ha egy társadalmi halmaz minden tagjának meg kell tennie valamit, vagy tartózkodnia kell valaminek a megtételétől, illetve adott módon kell viselkednie. Két fajtája létezik a parancsoló erejű normáknak és szabályoknak: az egyik típus megszegése önbüntető jellegű (például a nyelvtani szabályok megszegése), a másik típus megszegése büntetésért kiált (például a Tízparancsolat megszegése).

A „Tiszteld apádat és anyádat!”: parancsoló erejű norma. Ez a parancsolat nem szabja meg, hogyan tiszteld őket, ezért mérlegelhető, vajon ezzel vagy azzal a cselekedettel megszegjük-e vagy sem a parancsolatot. Ennek megfelelően kisebb vagy nagyobb mértékben tisztelhetjük anyánkat és apánkat. (Bár itt is létezik egy kritikus határ, amelynek átlépése azt jelenti, hogy megsértettük a parancsolatot.) A „Ne ölj!” szintén parancsoló erejű norma, és pontos megfogalmazásban így hangzana: „Ne kövess el gyilkosságot!”. Ez azonban nem valamilyen viselkedést ír elő (mint a „Tiszteld apádat és anyádat!” parancsolat esetében), inkább megtilt bizonyos cselekvést. Ez a parancsolat azonban még így sem részletezi, hogy az „emberi élet elvételének” mely formái nevezhetők gyilkosságnak. A parancsolat megszegése mindig büntetést von maga után, de egyes parancsolatok megszegését szigorúbban büntetik mások megszegésénél. Normák esetében „kisebb vagy nagyobb mértékű” megszegésük kisebb vagy nagyobb büntetéssel „torolható meg”.
(Heller Ágnes: Általános etika. 46-47.Erkölcsös viselkedés tanítható-
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexb10f.html?option=com_tanelem

Tanítható-e az erkölcs?
A nevelés és az erkölcs viszonyával foglalkozó legjelentősebb kortárs elmélet közül Oelkers Nevelésetikája a legmegfelelőbb alap az erkölcsi nevelésre. Szerinte a nevelés, mint erkölcsi kommunikáció, és mint ilyen nem azonos sem a liberális elvekkel, sem az értelemről folytatott egyezkedéssel, sem az érintkezés toleráns formájával. "A nevelésnek nem az a fő nyelvi fordulata, hogy „nem szabad", hanem az, hogy „érdemes”. A nevelés legelső, legfontosabb feladata az, hogy a világban tájékozódó fiatalt rákapassa a jóra az erkölcsi rendre, ami az emberiség közös kulturális kincse. Ennek ismeretébe, szeretetébe éppúgy be kell vezetnünk a fiatalokat, ahogyan beszélni, közlekedni, játszani megtanítjuk őket. Az iskola feladata a világra vonatkozó igaz tudás közvetítése, ebbe feltétlenül beletartoznak a helyes magatartás normái és szabályai.
Az ember vágyaiból, törekvéseiből kiindulva, és az ész segítségével felismerhetők azok az erkölcsi értékek, amelyek minden emberre érvényesek, vagy másképpen fogalmazva, amelyek minden ember „szívébe", lelkiismeretébe vannak írva.

Az erkölcsi nevelést olyan vitathatatlan értékek képezik, mint az emberi személy értéke, az individuum méltósága, az egyén szabadsága, a népek beleszólási joga. Ennek egyik legfontosabb színtere éppen az iskola. Az a kérdés, hogy közvetlen módon tanítható-e az erkölcs, lehet-e iskolai tan az erkölcstan. Tanítható-e az erkölcs? Sokan azt válaszolják, nem szükséges etikát tanítani, ugyanis éppen elegendő a példa. Piaget, Kohlberg, Goldmann és Heller Ágnes – határozottan állítja, hogy tanítható az erkölcs, azaz pedagógiai tevékenységgel is befolyásolható az erkölcsi személyiség kialakulása. Heller (1994) szerint erkölcsöt tanítani nem más, mint tartalmat adni a jót és a rosszat megkülönböztető képességünknek. Azért nem lehet erkölcsöt oktatni iskolában, mondják sokan, mert szerintük erkölcs vallás nélkül nem tanítható.
Jelenits István (piarista pap tanár, teológus) azzal érvel, hogy embernek lenni: feladat, és ennek van egyetemes mércéje. Úgy véli, hogy a nem vallási megalapozás nehezebb, de azért lehetséges. Ahhoz, hogy az iskola tárgyilagos és „semleges” maradhasson, csak az erkölcsi kérdések feltevéséig szabad eljutni, és a tanulóra bízni a választ és a választást. Ehhez azonban megfelelő muníciót kell számukra biztosítani – vélekednek mások.
Elég lenne csak áttételeken keresztül közvetíteni az erkölcsi törvényeket, az erényeket. Az erkölcstan helyzete nagyon különbözik aszerint, hogy az adott országban mennyire erős a vallásos nevelés pozíciója. Ma már csak néhány országban (Görögországban, Máltán, Horvátországban) van választás nélküli kötelező hittan. Szinte évről évre változik a kép. (Például Írországban még nemrégen kötelező volt a hittan, ma már az ír állami oktatási rendszer egyáltalán nem tartalmaz vallási oktatást, vallásórát, ehelyett Civic, Social and Political Education nevű tantárgyat tesz kötelezővé.) Jó néhány iskola ma még akkor sem vállalja szívből a lelki erőművet, az erkölcsről való diskurzust, az erkölcs tanítását, ha ez szigorú szakfelügyelet mellett kötelező, hanem megmarad inkább információ-központnak, tudásvárnak.
Tanítható-e az erkölcs? Kamarás István MTA doktora
http://nevelestudomany.elte.hu/downloads/2013/nevelestudomany_2013_4_6-20.pdf

A szokrátészi erőfeszítés: hogy az embereket meg kell tanítani a helyesre, erkölcsösre, ¡óra, minden időben kudarchoz vezetett. Az értelmes ember tudata ellenőrzése és irányítása alatt viselkedik..
Viselkedésben tapasztalható a nagyra törekvés, a kritikátlanság; a gondolkodásban az egoizmus, és a gyanakvó, paranoid felfogásmód, a feltűnő empátia-hiány mögött a bizonytalanság és a csökkent önértékelés van. Az alacsony intelligencia, illetve a tanulási zavarok növelik a magatartászavar kialakulásának valószínűségét. Az agresszív, antiszociális fiatalok szülei is agresszívek. A viselkedés tanulása, utánzása inkább magyarázza, a deviáns viselkedést, mint az öröklődés. A deviáns magatartás kialakulásában döntő szerepe van a családnak, a család hatásának a magatartászavaros fiatalra. Ez úgy valósul meg a gyakorlatban, hogy ha a család tagjai között van deviáns magatartású személy, akkor a deviáns magatartásforma példajellegű lesz, A magatartászavaros fiatal gyakran követi a deviáns viselkedésű felnőttet.
A fiatal deviáns viselkedésűvé válhat, ha a családban passzív nevelés folyik. Például amikor a nagyon elfoglalt szülők elhanyagolják gyermekeik nevelését, „csak a munkának élnek”, emiatt nem jut idejük a gyermekeikre. Ezeket a fiatalokat „az utca, baráti kör” neveli. Ilyenkor a kortárscsoportok szolgálnak példaképül a fiataloknak, és ha a kortárscsoport deviáns viselkedésű, akkor a csoporthoz csapódó magatartászavaros fiatalok is nagy valószínűséggel deviáns magatartásúak lesznek

A viselkedés kialakulása, fejlődése és változásai az ember környezetének hatásai alatt állnak. Ez nemcsak annyiban igaz, hogy az iskolába lépő gyermek már környezeti mintákat követve viselkedik nevelői örömére vagy bosszúságára, annyiból is, hogy a szűkebb (család, csoport, munkahely, státus) és a tágabb (társadalmi rendszer, történelmi kor) környezet egész életében alakítja viselkedését. Természetesen ebből a szempontból sem tehetünk egyenlőségjelet az emberek közé. Széles "skálán húzódnak azok a viselkedésformák, amelyek a környezethez való mimikritől, konform alkalmazkodástól az anarchista vagy hősi szembenállásig mutathatók ki a történelemben és az életünkben.
Gyakran találkozhatunk olyan emberekkel, akiknek a viselkedésében látszólag semmi állandóság sincs. A közvélemény csak a tünetét ítéli meg, amikor köpönyegforgatóknak, kétszínűeknek, alakoskodóknak ítéli meg őket. A mélyben ilyenkor is megtaláljuk a viselkedést irányító meggyőződésrendszernek és a magatartásnak az állandóságát. Az illetők önzően hajszolják egyéni érdekeiket, hatalmi érvényesülésüket, anyagi gyarapodásukat. Tömören azt, hogy a világ különböző javaiból nagyobbat markolhassanak annál, amennyi őket képességeik, munkájuk ellenében megilletné.
Az egészséges, sőt a beteges versengés csírái már gyerekkorban megjelennek, s végigkísérik az egész életében: munkahelyén, társaságban, a közúti forgalomban, mindenütt. Gyakran pl., nem annak örül a kisgyermek, hogy érdekes játékot kapott. Öröme azzal válik, teljessé, hogy hasonló játéka társainak még nincs.
Az emberi viselkedésnek éppen ezért mélyebb rugóit kell keresnünk, az emberi minőségnek a társadalmi környezettel való állandó kölcsönhatásban kialakuló olyan mutatóit, amilyenek: - az ember világnézete, - műveltsége, - erkölcsisége, - jelleme, - magatartása. Egyébként az öt jellemző végső soron a személyiségben egyetlen egységgé integrálódik, mindegyik feltételezi a másikat, és mindegyik a többivel kölcsönhatásban alakul. Ezért nem lehet elképzelni pl. erkölcsi neveléstől független világnézetet.
Újabban az állatlélektani kutatások eredményeivel magyarázzák egyesek az ember viselkedésének törvényszerűségeit is. Mindkettő tipikus hibája, hogy az emberben csak a természeti lényt látják, s nem veszik figyelembe, hogy az ember társadalmi lénnyé vált. Cselekvései, tevékenységei többé nem egyszerű reflexláncolatok, indítékai nem primitív szükségletek és ösztönök csupán. Minden megnyilvánulását tudatosan vagy tudata nélkül világnézeti, erkölcsi tartalmak vezetik, és minden megnyilvánulása visszahat világnézetének, erkölcsiségének további fejlődésére.
Ne külön-külön feladatnak tekintve, alakítsuk a gyermekek magatartását (környezetükhöz fűződő viszonyaik belső rendszerét), világnézetét (a világ és jelenségeinek értelmezését), műveltségűket (viselkedésükre is ható tudásukat), erkölcsiségüket (a munkához, a felelősséghez, embertársaikhoz, céljaikhoz való viszonyaikat) és jellemüket (személyiségük leglényegesebb vonásait). Ne a viselkedésüket akarjuk formálni, a viselkedés ugyanis ezeknek a külső megnyilvánulása. A viselkedés megváltoztatását csak a magatartás megváltoztatásával lehetséges elérni. Saját akarata ellenére, saját közreműködése nélkül a történelem folyamán még senkit sem sikerült megnevelni. Egyedül ilyen esetekben indokolt, hogy ne a pedagógus, hanem a közösség a maga erőforrásaival helyes viselkedésre kényszerítse a társadalmi, erkölcsi normákat nem ismerő társait.
http://acta.bibl.u-szeged.hu/26712/1/modszertani_018_003_125-132.pdf

A nevelés és önnevelés közti lényeges különbség abban ragadható meg, hogy amíg a nevelés másokon (pedagógus, szülők, nevelők) keresztül, addig az önnevelés önmagunkon keresztül valósul meg.
Önnevelés esetén az egyén maga tűzi ki az elérendő célokat, önmagára irányuló fejlesztési módozatokat választ, tevékenykedik, majd felméri és értékeli saját tevékenységét.