Makula degeneráció 50 éven felül különösen veszélyes  látásromlást okozó szembetegség 


Makula leírása, vizsgálata, tünetei. degenerációjának okai 

Jelentősége

A világon összesen 161 millió embert érint az időskori makuladegeneráció (AMD). Közülük 124 millió embernek a betegség következtében csökkent a látása, 37 millió embernél pedig vakságot okozott a makuladegeneráció. Magyarországon minden hetedik, 50 év feletti ember látása károsult a makula degeneráció miatt. Sokan már csak előrehaladott stádiumban fordulnak szemészorvoshoz, pedig az elvesztett látást visszaállítani már nem lehet


A betegség jelentőségét az adja, hogy a fejlett országokban ez a felnőttkori szerzett vakság legfontosabb oka (Ferris 1983). Hazánkban a vaksági statisztikákban vezető helyen szerepel, részaránya 22- 25% (Gottlieb 1982, Vastag 1983, Németh 2005). Kezelése nem tekinthető megoldottnak. Bár a betegek 80%-a a nem neovaszkuláris formával bír, mégis a neovaszkuláris állapotok okozzák a betegség miatti látásromlások 90%-át (Ferris 1984). A legfontosabb rizikótényező az életkor: 50 éves kortól 75 éves korig a prevalencia (előfordulási gyakoriság) megháromszorozódik (Klein 1992). Az előrehaladott formák incidenciája hasonlóan meredeken nő. A betegség fehér bőrszín esetén gyakoribb (Schachat 1995, AREDS 2005). A legfontosabb (befolyásolható!) rizikótényező a dohányzás: újabb adatok szerint a látásromlás kockázatát a dohányzás akár négyszeresen is fokozhatja, a hatás dózisfüggő, leszokás esetén az fokozatosan csökken (Thorton 2005, Khan 2005)

Az időskori makuladegeneráció a retina központi részének a makulának (sárgafolt) az elfajulását okozza. A sárgafolt az éleslátás helye, ami szükséges például az olvasáshoz és az autóvezetéshez. A betegség előrehaladtával végül teljesen megszűnik a központi látómező. Az AMD első észlelhető tünete, hogy homályos rész jelenik meg a látómező közepén és torzul a látás.

http://www.kk.pte.hu/docs/protokollok/SZEM-az_idoskori_maculadegeneracio_kezelese.pdf


Makula definció


A macula lutea (sárgafolt) az ideghártya (retina) középső részét elfoglaló kb. 6 mm átmérőjű terület, amely az éleslátás helye. A retina a szem fényérzékelő sejtjeit tartalmazó szövete. Egy tárgyról a szembe érkező képet a retina továbbítja az agy felé. A macula az a terület, amelyet a főleg olvasáskor, vagy közeli munka alkalmával használunk
A fejlett társadalmakban az időskori látásromlás egyik vezető oka napjainkban az úgynevezett szemfenéki meszesedés, orvosi kifejezéssel makula-degeneráció. Köznyelvi elnevezése valójában helytelen, hiszen egyáltalán nem a szemfenéki erek meszesedése okozza.

A macula - vagy sárgafolt - olvasóképességünket  biztosítja. A degeneráció elfajulást, e betegségnél az éleslátás helyén az ideghártya sejtjeinek pusztulását jelenti. A makula-degeneráció kimondottan az idős kor betegsége, s gyógyítása ma még egyáltalán nem, vagy csak részben lehetséges.


Életkor

Ha elmúlt már 50 éves, Ön a veszélyeztetett életkorba lépett. A betegség kialakulásának legfontosabb rizikó faktora. 50 év felett az előfordulási gyakoriság a kor előrehaladtával egyre növekszik. 55 és 64 év között a lakosság 12%-a érintett, 74 év felett az előfordulás aránya majdnem 30%.(1)

50 éves kortól 75 éves korig a prevalencia megháromszorozódik (Klein 1992))


Dohányzás

A betegség legsúlyosabb kockázati tényezője, megjelenésének esélyét akár négyszeresére is növelheti. (2., 3)

A dohányzás az újabb adatok szerint a látásromlás kockázatát akár négyszeresen is fokozhatja, a hatás dózisfüggő, leszokás esetén fokozatosan csökken (Thorton 2005, Khan 2005, Tan 2007, Klein 2008))


Genetika

50%-ban az örökletes háttér is kimutatható a betegség hátterében. (4., 5)
Az utóbbi években derült fény arra, hogy a betegségnek genetikai háttere is valószínűsíthető. A makuladegeneráció általában családi halmozódást mutat. Abban az esetben, ha mindkét szülő hordozza a kóros gént, a betegség kialakulásának kockázata akár négyszeres is lehet.

genetikus tényezők - az AMD-s emberek 60%-ánál egy vagy több családtag érintett

intenzív és hosszabban tartó UV-fénybesugárzás (déli országokban és magas hegyekben)

mikro tápanyag hiány

 

Egyéb lehetséges okok

UV-fény terhelés, magas vérnyomás betegség, elhízás, magas vérzsír szint


Referenciák  

1. Klein R et al. Ophthalmology 1992;99:93343.

2. Khan et al. Br J Ophthalmol 2006;90:7580.

3. Thornton J et al. Eye (2005) 19, 935944

4. Klein RJ et al. Science. 2005 Apr 15;308(5720):3859. 

5. Haines JL et al. Science. 2005 Apr 15;308(5720):41921.


Az időskori makuladegeneráció korai tüneteinek megjelenése esetén a látóhártya bizonyos összetételű mikrotápanyag ellátása 2530%-kal csökkentheti a betegség továbbfejlődésének kockázatát. A megoldás az AREDS2 formula

A betegség valódi oka egyik formánál sem ismert.

Genetikai eredetű is lehet de az életmódbeli jellegzetességek is hozzájárulhatnak kialakulásához  - dohányzás, állandó napfényben való munka, vitaminszegény étrend 

A makuladegenerációnak létezik száraz (non-neovaszkuláris) és nedves (neovaszkuláris) formája. A száraz forma az elterjedtebb, az AMD-s betegek 85-90 százalékánál lép fel száraz makuladegeneráció. A száraz AMD kialakulásának oka lehet a sárgafolt szövetének elöregedése és elvékonyodása, vagy pigment lerakódás a sárgafolton, vagy a két folyamat együttes megjelenése. Ezektől a hatásoktól a retinán megváltoznak egyes idegsejtek, így a szem már nem képes az éleslátásra, az apró részletek megjelenítésére. A nedves változat sokkal gyorsabb lezajlású és komolyabb látáskárosodást okoz. A nedves AMD esetében a retina alatt új, elfajult vérerek képződnek (ezt nevezik neovaszkularizációnak), amelyekből vér és egyéb folyadék szivárog. Ettől a szivárgástól elhalnak a retina sejtjei, és holtterek alakulnak ki a látómezőben. A száraz típusú makuladegeneráció idővel átalakulhat a nedves lefolyású makuladegenerációv


Elkerülhető az időskori makula degeneráció kialakulása ?

Úgy tűnik, ez a szembetegség összefüggésben van az emelkedett homocysztein (Hcy) szinttel. A megemelkedett Hcy szintet korábban főleg annak kapcsán ismerhettük, hogy ha ez a szint magas, akkor nagyobb a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának valószínűsége. A kérdés az, mitől emelkedik meg a homocysztein szintünk? Amennyiben a sejtekben nincs elegendő folsav és B12 vitamin, ez igen gyakran oka a homocysztein-szint növekedésének.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/szem_betegsegei/17322/az-idoskori-makula-degeneracionak-nem-muszaj-bekovetkeznie


Vizsgálata

A rutin szemészeti vizsgálaton kívül (látásélesség meghatározás, réslámpás vizsgálat, szemfenék vizsgálat, szemnyomás mérés) az alábbi vizsgálatok lehetnek fontosak a betegség diagnosztizálásához (l. még: Diagnosztika):



AMSLER- RÁCS

Hogyan használja a rácsot?

Használja az olvasáshoz szükséges szemüvegét vagy kontaktlencséjét!

Tartsa a rácsot kb. 30 cm távolságra a szemétől!

Takarja el az egyik szemét és szabad szemével fókuszáljon a fekete pontra!

Ismételje meg a vizsgálatot a másik szemével is!

Figyelmeztető jelek




Ezt látja a makula beteg

 


http://makuladegeneracio-amd.hu/




http://www.webbeteg.hu/cikkek/szem_betegsegei/1299/makula-degeneratio-sargafolt-sorvadas



Száraz és nedves degeneráció

A makuladegenerációnak létezik száraz (non-neovaszkuláris) és nedves (neovaszkuláris) formája.


1./ A száraz forma az elterjedtebb, az AMD-s betegek 85-90%-ánál lép fel száraz makuladegeneráció. A száraz AMD kialakulásának oka lehet a sárgafolt szövetének elöregedése és elvékonyodása, vagy pigment lerakódás a sárgafolton, vagy a két folyamat együttes megjelenése. Ezektől a hatásoktól a retinán megváltoznak egyes idegsejtek, így a szem már nem képes az éleslátásra, az apró részletek megjelenítésére. A száraz típusú makuladegeneráció idővel átalakulhat a nedves lefolyású makuladegenerációvá


2./ A nedves változat sokkal gyorsabb lezajlású és komolyabb látáskárosodást okoz. A nedves AMD esetében a retina alatt új, elfajult vérerek képződnek (ezt nevezik neovaszkularizációnak), amelyekből vér és egyéb folyadék szivárog. Ettől a szivárgástól elhalnak a retina sejtjei, és holtterek alakulnak ki a látómezőben.  A nedves típusú az egy kicsit rosszabb talán, mint a száraz típusú macula-degeneráció, de azt egy kicsit jobban tudjuk kezelni ilyen szembe adott injekciókkal. Meggyógyítani nem tudják és megakadályozni sem, hogy kialakuljon.



A betegek látását időskori makula degenerációban legtöbbször a betegség érújdonképződéses („nedves”) formája rontja meg (Ferris 1984). Az érújdonképződés (CNV) megjelenése a látás gyors romlását okozza. Ez minden esetben heggel, leggyakrabban durva hegesedéssel gyógyul. A hegesedési folyamat legtöbb esetben az érújdonképződés kialakulása utáni első két évben lezárul, a látásromlás az első évben a leggyorsabb. Két év után egy irriverzibilis látásromlást okozó heg alakul ki, melyet a retina kiterjedt károsodása jellemez (Sarks 1976). A retina leválását legtöbbször az is érújdonképződés váltja ki. A látómező közepe homályosul el, a perifériális látás kisebb mértékben károsodik. Az állapot ezután általában stabil:


Műtétek

Az előbb említett módszerekkel a meglévő látás legjobb esetben stabilizálható, de nem javítható

A macula elforgatásának jelenleg két módszere van elterjedőben: a korlátozott elforgatás (de Juan módszere), és a 360 fokos retinotomiával kivitelezhető elforgatás, amelyet Machemer és Steinhorst dolgozott ki 1993-ban. Mindkét módszernek van létjogosultsága, indikációs területe. A macula új helyén optimális esetben visszanyeri működőképességét, a beteg olvasóképességét, a műtéttel kialakuló több-kevesebb cyclotropiát szükség esetén izom-műtétekkel lehet korrigálni. 

Ilyenkor az elforgatott szögnek megfelelően később szemizom műtétre is szükség van, hogy a kép újra egyenes legyen. A gyakorlatban a mérsékelt eredmények miatt ritkán alkalmazzák.



Lézerkezelések 
A lézerkezelésekről általában: A lézerkezelést megelőzően minden alkalommal ki kell tágítania beteg pupilláját. Egy érzéstelenítő szemcsepp használatát követően, egy kis kontaktlencsét helyezünk a szem felszínére, amely azt a célt szolgálja, hogy a kezelni kívánt területet pontosabban, nagyobb felbontásban láthassuk. A kezelés során egy vagy több fény felvillanást fog a beteg érzékelni.

A lézerkezelések egyike sem szokott kifejezett fájdalommal járni, de néhány beteg beszámolt kellemetlen szúró esetleg égető érzésről. Egy átlagos kezelés a választott módszertől függően átlagosan 1-15 percig tart

Direkt fotokoaguláció:

Az egyik hatásásos terápia a beteg ideghártya terület direkt lézerkezelése. Ilyenkor, előzetes pupilla tágítás után az érintett területet egy nagyenergiájú lézer segítségével elégetjük, hegesítjük, ezáltal a betegség előre haladása megakadályozható. Ezt a lézerkezelést egyre ritkábban szoktuk használni, mert a kezelést követően a látás nagyfokban megromlik. A beteg így a kezelés rövid távú eredményével elégedetlen lesz, annak ellenére, hogy hosszú távon a használható látásból így sokkal több őrizhető meg. 


Transzpupilláris termoterápia: 

A beteg retina területet egy speciális lézer segítségével felmelegítjük. A hatvan másodpercig tartó melegítés hatására, a beteg területben burjánzó kóros erek elzáródnak. A kezelés hatása nem rögtön, hanem körülbelül 1-2 hónap távlatában fog megmutatkozni. A kezelést követően általában 1 hónappal, egy kontroll érfestés követően bizonyosodhatunk meg arról, hogy a kezelés elérte-e a kívánt hatást. Amennyiben az elváltozást nem sikerült teljes egészében elpusztítani, úgy a beavatkozás megismételhető. 


Ha már kialakult a kóros érhálózat - a nedves típus bizonyos eseteiben (kb. 30-40%) lézeres beavatkozással ezen erek elzárása a cél, így a folyamat tovább alakulása lassítható. Az ún. PDT-kezelés során intravénásan festékanyagot juttatnak a lézerezés előtt 10 perccel. A kóros érhálózat ezt felhalmozza, így a lézerezés hatékonysága sokkal jobb. Szemműtét: a műtéti beavatkozások során a heges, "kiégett" elváltozások eltávolítása a cél, mely sajnos nagyon ritkán jelent látásjavulást.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/szem_betegsegei/1299/makula-degeneratio-sargafolt-sorvadas


Az ideghártya nem kap megfelelő érellátást, ez új erek képződését váltja ki. Az új erek viszont nem megfelelőek. A kóros erek fala gyenge, a folyadék és a vér is ki tud lépni rajta.
http://www.webbeteg.hu/cikkek/szem_betegsegei/1299/makula-degeneratio-sargafolt-sorvadas


Magyarázat

Az PDT során különböző fényérzékenyítő anyagokat (photosensitizer) és laserfényt használunk. "Összehasonlítva a hagyományos kemoterápiával a PDT során nem fordul elő az immunrendszert károsító mellékhatás,

http://komplementer-rakterapia.hu/terapiak/fotodinamias-lezerterapia/


Európa több országában új eljárást a fotodinámiás terápiát (PDT) vezettek be. Ennek lényege, hogy infúzióval a véráramon keresztül speciális gyógyszert juttatnak a látóhártya alatt létrejött kóros érképződésekbe. A kezelés folytatásaként nagypontosságú, kis energiájú lézer aktivizálja a hatóanyagot, ami azután szelektíven pusztítja a betegség kialakulásáért felelős, beteg területet.

Kis energiájú, hő mentes a lézerfény, így a látóhártya sem károsodik. De bármilyen sokat nyújtson is a betegség legyőzésében az orvostudomány, igazán eredményt csak a korai stádiumban lévőknél képes a módszer produkálni. A budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvoskar I. sz. Szemészeti Klinikáján már, s várhatóan a közeljövőben több vidéki szemészeti centrumban is bevezetik majd az eljárást. 

http://www.vitalitas.hu/?ctype=2&cid=1&did=1848



Makula kezelése

1./ A NEVANAC nepafenak nevű hatóanyagot tartalmaz, és a nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek csoportjába tartozik. A NEVANAC-t felnőttek esetében a  szürkehályog műtétet követően a szemfájdalom és gyulladás megelőzésére és megszüntetésére,
- cukorbetegeknél a makula ödéma (a szemfenék vizenyője) kockázatának csökkentésére szolgál

Közölje kezelőorvosával, ha véralvadásgátló (warfarin) vagy egyéb nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszereket is alkalmaz. Ezek megnövelhetik a vérzés kockázatát

Előfordulhat, hogy a NEVANAC alkalmazását követően látása egy időre elhomályosodik.

Do not use Nevanac for longer than 14 days after your surgery unless your doctor tells you to.

Gyártó: Alcon Laboratories (UK)

Vényköteles. Fogyasztói ár: 4484 Ft 


Makula ödéma  kezelése

A betegség megelőzésében és a száraz típus kezelésében nagy jelentőséget tulajdonítanak bizonyos táplálék kiegészítőknek (lutein, zeaxantin, cink, antioxidánsok). Ezek a maculadegeneratio kialakulását korai stádiumban késleltethetik. A lézerkezelés nem fájdalmas, az esetek túlnyomó többségében a látóélesség stabilizálásához vezet, gyakran pedig javulás is elérhető. Bizonyos, ritka esetekben a kezelés ellenére azonban tovább romolhat a látás, ez viszont sokkal kisebb fokú, mintha a kezelést nem végeznék el.

A makula ödéma esetén a lézeres kezelésen kívül a szem belsejébe adott, ún. intravitreális injekciós kezelést is lehetséges alkalmazni, ami a vizenyő létrejöttében szerepet játszó kémiai vegyület hatásának a gátlásával eredményezheti az ödéma csökkenését, illetve a látóélesség javulását. Az injekciót helyi érzéstelenítés mellett, sebészileg steril körülmények között adják be, ami minimális kellemetlenséggel jár.


2./ Lucentis szem-injekció

A Lucentis egy oldat, amit a szembe injekcióznak be. A Lucentis az úgynevezett érújdonképződést (neovaszkularizációt) gátló gyógyszerek csoportjába tartozik. A benne lévő hatóanyag a ranibizumab.A makulaödéma esetén alkalmazzák. Ezt a vizenyőt okozhatja a cukorbetegség (a betegséget diabéteszes makulaödémának (DMÖ) nevezik) vagy az ideghártya retinális vénáinak elzáródása

Lucentis segít megőrizni, és sok esetben javítani a látást. Lucentis-kezelés után átmenetileg homályos látást tapasztalhat

A Lucentis-t szemészorvosa egyetlen injekció formájában adja be a szemébe, helyi érzéstelenítés mellett. Az injekció szokásos adagja 0,05 ml (ami 0,5 mg hatóanyagot tartalmaz). Az ugyanabba a szembe befecskendezett két adag beadása között eltelt időtartam legalább négy hét kell legyen. 

Nagyon gyakori mellékhatások (10 ember közül több mint 1-et érinthet)
A látást érintő mellékhatások közé tartoznak: szemgyulladás, szemfenéki bevérzés (retinavérzés), látászavarok, szemfájdalom, apró részecskék vagy pontok a látótérben (üvegtesti úszkáló homályok), bevérzett szemfehérje, szem irritáció, idegentest érzés a szemben, fokozott könnytermelés, a szemhéjak gyulladása vagy fertőzése, száraz szem, a szem kivörösödése vagy viszketése és a szemnyomás emelkedése.

 

-0-0-0-0-0-0-0-

 

3./ AREDS2 formula

Az időskori makuladegeneráció korai tüneteinek megjelenése esetén a látóhártya bizonyos összetételű mikrotápanyag ellátása 2530%-kal csökkentheti a betegség továbbfejlődésének kockázatát. A megoldás az AREDS2 formula

AREDS 2 FORMULA


Ha nem az AREDS2 étrend kiegészítőt szedi, hanem a formula egyes komponensét külön-külön vásárolt étrend kiegészítő kapszulát fogyasztja akkor az alábbi termékek beszerzéséből ezt megteheti, vagyis

 

Lutein esetében.

Lutein 20mg / 60db

Zeaxantin 800µg tartalommal

Ár: 4900 Ft

Beszerzés: https://vitaminbolt.eu/termek/lutein_20mg__60db.html

Kiegészítő megjegyzés

A lutein és a zeaxanthin elősegíti a számítógép- és televízió-képernyő által valamint a szemüveg és/vagy kontaktlencse viselője által próbára tett szem egészségének megőrzését, mivel részt vesz a szem érrendszere épségének fenntartásában. A lutein képes zeaxantinná alakulni a retinában, ezért a megfelelő lutein ellátottság a zeaxantin szükséges szintjét - így a szem megfelelő védelmét - is biztosíthatja.

E-vitamin esetében.

Now E-400 kapszula

 

100 %-ban természetes tokoferolok keveréke, ez a természetes E-vitamin antioxidánsként segíthet semlegesíteni a szabad-gyököket.

 

Összetétel 1 lágyzselatin kapszulában: E-vitamin (deészterezett d-alfa tokoferol és kevert tokoferolok formában: d-béta, d-delta, d-gamma tokoferol) 400 NE.

 

Beszerzés: Vitamin-ABC, NOW Mintabolt 1092 Budapest, Erkel utca 14/a.nyitva tartás: H-P 10:00-19:00

 

Tel: FEKETE Klára 06-30-4052122

Tel: NÉMETH Zoltán 06-30-8701040

 

Cink esetében.

 

Zinc is essential to the normal function of many organs and systems within the body including the skeletal, immune, neurological, and endocrine systems. Zinc is a necessary mineral co-factor for hundreds of enzymatic reactions related to protein and carbohydrate metabolism, RNA/DNA synthesis, and intercellular signaling. It is also known to play a critical role in the body's defense against oxidative processes and is especially helpful for maintenance of healthy aging.

 

 

 

Beszerzés: Vitamin-ABC, NOW Mintabolt

1092 Budapest, Erkel utca 14/a.nyitva tartás: H-P 10:00-19:00

Tel: FEKETE Klára 06-30-4052122

Tel: NÉMETH Zoltán 06-30-8701040

 

Astaxantin esetében.

 

Now Astaxanthin 4mg kapszula 60db

 

Kiegészítő megjegyzés

Zanthin, természetes asztaxantinban (CO2 kivonat Haematococcus Pluvialis mikroalgából nyerik. 4 mg.

Astaxanthin a legerősebb anitoxidáns. A karotinoidok csoportjába tartozik.

 

Beszerzés: Vitamin-ABC, NOW Mintabolt

1092 Budapest, Erkel utca 14/a.nyitva tartás: H-P 10:00-19:00

Tel: FEKETE Klára 06-30-4052122

Tel: NÉMETH Zoltán 06-30-8701040

 

Réz tartalom pótlása

Egy felnőtt ember szervezetében körülbelül 80 mg-ot találunk belőle, főleg az agyban, a szemben, a májban, a szívben, a szemben, a vesékben, a szemben és az izmokban találjuk. A cinkhez hasonlóan sok enzim alkotórésze. A réz mintegy 90%-a egy speciális fehérjéhez, az úgynevezett cöruloplazminhoz kötődik

Testünkben a réz, cink és vas hasznosulása szorosan összefügg egymással. Az optimális cink-réz arány 10:1-hez, de a cinkbevitel (magas cinktartalmú kiegészítők) fokozásához kapcsoltan a rézbevitel 3 mg fölé emelése nem javasolt.

A rák elleni védelemben és az immunrendszer erősítésében fontos.

A rézhiány egyik korai jele a csontritkulás. Dr. Robert O. Becker 15 évvel ezelőtt publikált felfedezése szerint a réz elektromágneses kötőereje tartja össze a csontokat alkotó apatit kristályokat és a kollagén rostokat, így a csontokban és kollagén területeken fellépő rézhiány lehet a hiányzó láncszem, ami csontritkulást okoz.

 

Flavitamin Réz Natur+Power kapszula - réz és taurin tartalmú étrendkiegészítő kapszula polifenol tartalommal

 

Hatóanyag a napi adagban:

Réz-szulfát 1 mg

RDA 100%

Taurin 800 mg

Zöld tea 200 mg

Összes polifenol: 16,6 mg +/- 10%. Ebből: flavonoid: 11,6 mg és rezveratrol: 0,008 mg.

Ár: 2280 Ft

Kiegészítő megjegyzés

Ha a szervezetben alacsony a taurin szint, különböző zavarok jelentkezhetnek, például a szívizom károsodása, a recehártya rendellenes fejlődése és növekedési visszaesések. A taurin az összes, szívben jelenlévő szabad aminosav 50 %-át teszi ki. Pozitív hatást fejt ki a szívizomra és több kutatás során kimutatták, hogy csökkenti a vérnyomást. A taurin segít a sejt belsejében lévő kalcium szintjének szabályozásában. Ha tehát a szervezetben elegendő taurin található, úgy a szív elmeszesedésének veszélye jelentősen csökken.

A taurin adagolás a stresszes állapotban lévő, extrém energiát kifejtő szervezet számára, a szellemi tevékenység és a cukorbetegek megsegítésére hasznos. Egy kísérlet során a taurin az inzulin 50%-os kapacitásának megfelelő mennyiségű glükóz bevitelt stimulált a sejtekbe.

Beszerzés

Kecskeméti Edit

06 30 941 3228

Flavin azonosítókód: 605793

Mobiltelefon: 06 30 941 3228

E-mail cím: sejtkiraly@gmail.com

 

A 2013-ban lezárult nagy klinikai vizsgálat melyben több, mint 4200 páciens vett részt kimutatta, mely mikrotápanyagok csökkenthetik a látásromlás kockázatát és milyen mennyiségben szükséges ezeket a szervezetbe juttatni.

Az időskori makuladegeneráció korai tüneteinek megjelenése esetén a látóhártya bizonyos összetételű mikrotápanyag ellátása 2530%-kal csökkenti a betegség továbbfejlődésének kockázatát.(6)
Az összetétel elnevezése: AREDS 2 formula

(6) Age-Related Eye Disease Study 2 Research Group.

JAMA. 2013 May 15;309(19):2005-15. doi: 10.1001/jama.2013.4997.9.

http://www.kk.pte.hu/docs/protokollok/SZEM-az_idoskori_maculadegeneracio_kezelese.pdf

Beszerzés:  Egészség pláza Személyes bolti átvétel Budapesten 1024 Bp., Retek utca 19. 


AREDS 3 kategória

Közepesen súlyos (intermedier, AREDS 3. kategória) AMD esetén a betegeknek nagyszámú közepes  méretű drusen vagy legalább 1 nagy (>125micron) drusen látható a fundusukon. Amennyiben a nagy drusen csak az egyik szemen figyelhető meg, a látásromlással fenyegető formák kialakulásának 5 éves veszélyét 6,3%-nak, mindkét szemen nagy drusenek esetén ezt a kockázatot 26%-nak találták. Ezekben az esetekben antioxidáns hatású vitaminok és cink szedését a vizsgálatban alkalmazott dózisban kifejezetten előnyösnek találták a látásromlás kockázatnak csökkentésére. Ezekben az állapotokban tehát antioxidáns vitaminok és cink szedése javallt, az AREDS vizsgálatban leírtaknak megfelelően.

 

-0-0-0-0-0-0-0-

 

4./ Trophosan Visiobalance (120 kapszula)  

AMD (Age-related Macular Degeneration)

Időskori makula degeneráció (AMD) esetén a betegek étrendjének kiegészítésére szolgáló, speciális -gyógyászati célra szánt- tápszer.
AREDS 2 tanulmány szerinti összetétellel!
Havi kiszerelés: 120 kapszula
Napi adagolás: 2 X 2


Amennyiben szemész szakorvosa időskori makula degenerációt (AMD-t) diagnosztizált Önnél, akkor bizonyítottan a TROPHOSAN VISIOBALANCE a legjobb megoldás
TROPHOSAN VISIOBALANCE: az AREDS klinikai tanulmány szerinti összetétellel és adagolással.

Beszerzése: Egészség Pláza Budapest   Személyes bolti átvétel 1024 Bp., Retek utca 19

Telefon:   06 (70) 639 3928

Ár: 9360 Ft



3./ Olimp Labs Lutein Bio-Complex kapszula

Minimumkúra-maximumkúra: minimumkúra 1 hónap, amit évente 2-szer ismételünk. A kúraidő diagnosztizált betegségnél 6 hónapra változik.

Összetétel: 1 kapszula 

Zinc ChelazomeŸ szabadalom: 37.5 mg

ebből Zinc: 7.5 mg

http://makuladegeneracio-amd.hu/

Beszerzés: https://www.provitamin.hu/olimp-labs-lutein-bio-complex-kapszula-c73-p54280.html

Ára: 2500 Ft


4./ Béres Egészségtár Szemerő FORTE

A filmtabletta időskori szembetegség (makuladegeneráció), illetve az erős fénysugárzás oxidatív szemkárosító hatása esetén a különleges táplálkozási igény kielégítésére szolgáló, speciális - gyógyászati célra szánt tápszer.

Gluténmentes, lisztérzékenyek is fogyaszthatják

Laktózmentes, tejcukorérzékenyek is fogyaszthatják

Cukorbetegek számára nem ajánlott, mert 1 db filmtabletta 52,5 mg cukrot tartalmaz

Vegetáriánusok számára nem ajánlott, mert állati eredetű (sertés) zselatint tartalmaz

Magas vérnyomásban szenvedők is fogyaszthatják


Amennyiben a beteg egyik szemén már kialakult a betegség látásromlást okozó formája (érújdonképződéses forma vagy geografikus atrófia), a másik szemen a látásromlást okozó formák kialakulásának 5 éves valószínűsége igen magas, 43%. A megfelelő összetételű vitamin- cink kombináció adásától a rizikó jelentős csökkenését tapasztalták.


Közepesen súlyos (intermedier, AREDS 3. kategória) AMD esetén antioxidáns vitaminok és cink szedése javallt


Milyen vitamint szedjünk?

Hazánkban számos kombinált vitaminkészítmény kapható, melyek összetétele legtöbb esetben igen jelentősen eltér az AREDS vizsgálat által ajánlott kombinációtól. Két termék kivételével az összetétel és a hatóanyag tartalom a Centrum tabletta összetételéhez hasonló. Ennek jelentősége azért van, mert az AREDS tanulmány minden betegének megengedték, hogy függetlenül attól, hogy milyen kísérleti szert (Vitamint, cinket, ezek kombinációját vagy placebót) kap, szedje a Centrum-ot (Whitehall- Robbins Healthcare, USA), és a betegek 2/3-a élt is ezzel a lehetőséggel. A statisztikai vizsgálat során az AREDS ben az eredményeket teljesen függetlennek találták attól, hogy a beteg szedte-e a Centrum-ot, ez alapján azt a következtetés vonható le, hogy a Centrum (és így az ahhoz hasonló hatóanyag tartalmú szerek) nincsenek érdemi, az AREDS vitaminkombinációhoz hasonló befolyással a betegség menetére.

Az AREDS formula alkotó vegyületei külön is  beszerezhetők





 


Figyelem: A zeaxantin hatása nem azonos az astaxantinével. Másrészt a természetes astaxantin kedvezőbb a szintetikusnál. A szintetikus asztaxantin lényegesen különbözik a természetes asztaxantin algáktól. 



zeaxantin






Astaxantin



Az astaxantin természetes algája több mint 95%-ban észterezett. Ez azt jelenti, hogy természetes zsírsavak kapcsolódnak a molekula egy vagy mindkét végéhez. Ezzel ellentétben a szintetikus asztaxantin szabad formájú vagy nem észterezett. Egyre több klinikai vizsgálat kimutatta a természetes alga astaxantin egészségre gyakorolt ​​előnyeit.

https://fittenjo.hu/asztaxantin-314?gclid=CJjtudWr8NMCFUg8GwoddncIqA


Számos tanulmány kimutatta, hogy a lutein és a zeaxantin vagy segít megelőzni az
AMD-t, vagy lelassíthatja a betegség progresszióját:
http://www.allaboutvision.com/nutrition/lutein.htm



LEGFONTOSABB RIZIKÓTÉNYEZŐK


AZ AMD TÍPUSAI



Age-Related Eye Disease Study AREDS TANULMÁNY

Régóta gyanítják, hogy antioxidáns vitaminoknak és nyomelemeknek előnyös hatása lehet időskori makula degeneráció egyes formáiban. Ezzel kapcsolatosan a legfontosabb gyakorlati tudományos ismeretet az AREDS vizsgálat nyújtja.

Az (AREDS) - Korfüggő Szembetegségre vonatkozó Tanulmány - című klinikai tanulmányt az USA-ban a kormány Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek egyike, a Nemzeti Szemintézet (National Eye Institute - NEI) támogatta.

4757 beteget kezeltek faktoriális randomizáció szerint antioxidáns vitaminokkal + cinkkel, az utóbbi kettő kombinációjával vagy placeboval. A követési idő 6 év volt. Amellett, hogy alapvető fontosságú tudás birtokába jutottak az egyes állapotok természetes lefolyásával kapcsolatban, igazolódott, hogy a magas kockázatú állapotokban az antioxidáns vitaminok és a cink együttes adása az exszudatív formák kialakulásának és a látásromlásnak a kockázatát jelentős mértékben csökkentette. A kétféle kezelés kombinációja hatásosabb volt, mint azok külön-külön.

Az AREDS-kutatók által vizsgált tápanyag-kombináció

FONTOS! Az adagolás napi 2x2.

 

MILYEN VITAMINT ADJUNK?


Az első helyen a Trophosan Visiobalance!

2015 decemberétől a magyar piacon már az ÚJ AREDS 2 tanulmány szerinti TROPHOSAN VISIOBLANCE kapható!

http://www.trophosan.hu/kezeloorvosoknak

 

A TROPHOSAN VISIOBALANCE olyan időskori makuladegenerációs betegek étrendjének kiegészítésére szolgáló speciálisgyógyászati célra szánt tápszer, amely tovább tökéletesített változata az Amerikai Egyesült Államokban végzett "Age-Related Eye Disease Study" (AREDS*Időskori Szembetegségekről Szóló Tanulmány) tudományos kutatásai során használt összetételű készítménynek. Ennek hatékonyságát ugyanis az "Archives of Ophtalmology" tudományos szaklapban, 2001. októberében publikált AREDS* tanulmány igazolja. A vizsgálat során alkalmazott összetételtől a mai TROPHOSAN VISIOBALANCE annyiban tér el, hogy azóta felismert és szintén tudományosan bizonyított okok révén a dohányosokra való tekintettel a ß-carotin tartalmát 15 mg-ról 7, 5 mg-ra csökkentették, valamint, hogy hatékonyságát tovább fokozzák, 6 mg Lutein-nel egészítették ki.


Beszerzés:

http://www.egeszsegplazabudapest.hu/szem-latas/trophosan-visiobalance-kapszula-120db#reszletes

Személyes átvétel: 1024 Budapest, Retek utca 19.

Telefon: +36 (1) 50-60-250

E-mail: info@egeszsegplazabudapest.hu


5./ Lutein

A korral járó látásromlás vagy makula-degeneráció a retina fokozatos károsodásával hozható összefüggésbe. A lutein megóvja a retinacellákat az oxidatív károsodástól. A retina központi részén koncentrálódik, ezt hívják makulának. A makulában (a makula latin neve "macula lutea" azaz "sárgafolt") találhatók a látóideg-végződések a legsűrűbben, ennél fogva ez a terület teszi lehetővé az éleslátást; ezen kívül a sárgafolt tartalmazza a szervezetben a legmagasabb mennyiségben a luteint és a zeaxanthint. A makulában sárga pigmentek vannak (maculáris pigmentek, melyek zeaxanthinból és luteinből épülnek fel) melyek védik a retinát a károsodásoktól és a kék fény foto-oxidatív hatásaitól. A lutein a nagy energiájú kék fényt 90%-ban kiszűri a látható fény spektrumából. Ez a kék fény nem azonos a jól ismert ultraviola A-és B hullámhosszú láthatatlan sugárzással.

Egy 1999-es amerikai felmérés tanulsága szerint már három hónap alatt kimutatható volt a luteinben gazdag étrend előnye a makula degenerációban szenvedő páciensek körében. Az Egyesült Államokban a szemészek 84%-a javasolja lutein fogyasztását és a szemorvosok 91%-a gondolja úgy, hogy a lutein fontos szerepet játszik a szem egészségének megőrzésében

A lutein az érelmeszesedésnek is elejét veheti. Kutatások kimutatták, hogy a magas luteinbevitel megakadályozza az artériák falának megvastagodását. Az LDL koleszterin oxidációját is

gátolja, így csökkentve az artériák eltömődésének kockázatát.

táplálkozásunk ilyen jellegű hiányosságait ajánlatos luteintartalmú filmtabletta fogyasztásával pótolni. 


Klinikai vizsgálatok szerint a Phototrop tartós szedése az időskori makuladegeneráció minden formájában csökkentette a betegség súlyosbodásának kockázatát. Adagolási javaslat: napi 1 kapszula; 70 kg testsúly felett, illetve előrehaladott állapotban célszerű a napi 2 kapszula. Étkezés közben, napi 2 kapszula esetén egyenletesen elosztva. A szedés folyamatosan javasolt, napi 2 kapszula esetén három hónapos kúrát egy hónap szünet követ, majd ismét három hónapos kúra. Napi 1 kapszula esetén a szedés megszakítás nélkül, folyamatosan javasolt. Mennyi ideig szedhető a készítmény? A készítmény folyamatosan, kúraszerűen javasolt mindaddig, amíg a kezelőorvos másként nem rendelkezik. Mikor nem szabad a készítményt szedni? Kizáró tényezők és mellékhatások eddig nem ismeretesek. A Phototrop kapszula természetes anyagokat tartalmaz. Ha mégis szokatlan hatást észlelne, értesítse kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. Cukor- és lisztérzékenyek is szedhetik! Hogyan kell tárolni a készítményt? A készítmény filmbe csomagolt lágyzselatin kpszula, amelyet fénytől védve. száraz, hűvös (25°C-nál alacsonyabb) helyen kell tárolni.

 

6./ PHOTOTROP nevű készítmény

Egy nemzetközi szemész kutatócsoport, magyar orvos vezetésével, utat tört az időskori makuladegeneráció (AMD) kezelésére. Készítményük a sejtanyagcsere, a mitokondrium működési zavarait befolyásolja pozitívan. Kezelés nélkül ez ugyanis az oxidáns anyagok termelődése mellett csökkent energiatermelést és a zsírok tökéletlen elégetését eredményezi, ami súlyosan károsítja a retina működését és a sejtek pusztulásához vezet.

A PHOTOTROP nevű készítmény a makula degeneráció kezelésére sikeres klinikai vizsgálattal (kettősvak, placebo-kontrollált, randomizált) rendelkezik. Ma már több éves tapasztalat is igazolja, hogy az AMD korai stádiumában a készítménnyel történő kezelés hatására jelentősen javultak a szemfenéki elváltozások. (Fehér és mtsai, 2005)


Alkalmazásával megelőzhető a lipoid természetű anyagok lerakódása. Elősegíti a már lerakódott zsírok felszívódását, amely együtt jár a látásfunkciók stabilizálódásával, sőt, korai stádiumban történő kezelés esetén akár javulásával. Megfelelő kezelés nélkül az AMD súlyos és maradandó vaksághoz vezet.

Az AMD kialakulásának veszélyét több tényező is fokozza és kórtanilag nagyon hasonlít az egyéb korral járó neurodegeneratív betegségekhez (Alzheimer, Parkinson betegség, diabeteses neuropátia). Ma már cáfolják a korábbi feltevést, miszerint e betegségek kialakulásában az oxidáns anyagok, az ún. reaktív vagy szabad oxigén gyökök játszanák a főszerepet. Így a nagy adag antioxidáns vitamin és cink fogyasztása helyett melyet gyakran luteinnel kiegészítenek, más kezelési mód ajánlott! Ezek bevitele ugyanis nem befolyásolja a betegség lefolyását, csak a súlyosabb komplikációk kialakulását segíti elkerülni,        

Eredményeik megerősítették a több tízezer beteg több éves megfigyelésével az omega 3 és a koemzim Q10 szerepét más, az időskorral járó, megbetegedésekben is.

A Q10, a PHOTOTROP egyik alkotórészeAusztráliából 3654 beteg 10 éves megfigyelése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az omega3 zsírsav, melyet a PHOTOTROP is tartalmaz, csökkenti a korai AMD kialakulását. A korai AMD, az Alzheimer betegség, az időskori elbutulás/dementia és az időskori szívbetegségek közt kapcsolat, van. A PHOTOTROP összetételénél fogva nemcsak az időskori makula degeneráció lefolyását javítja, hanem az agy és szív időskori betegségeit is.


Phototrop lágyzselatin kapszula 20db

A lágyzselatin kapszula omega 3 többszörösen telítetlen zsírsavakat, acetil-L-karnitint és coenzim Q10-et tartalmaz. Ez a három összetevő egymással kölcsönhatásban meghatározó szerepet játszik a látóhártya anyagcseréjének fenntartásában, illetve javításában. Ennek a kölcsönhatásnak köszönhetően az összetevők élettani hatása hatványozottan érvényesül és így jelentősen felülmúlja a hagyományosan alkalmazott antioxidáns étrendkiegészítők hatását. Mind az összetételt, mind az alkalmazást eredeti tudományos kutatások támasztják alá és szabadalom védi.

Klinikai vizsgálatok szerint a Phototrop tartós szedése az időskori makula degeneráció minden formájában csökkentette a betegség súlyosbodásának kockázatát.

Adagolási javaslat: napi 1 kapszula; 70 kg testsúly felett, illetve előrehaladott állapotban célszerű a napi 2 kapszula. Étkezés közben, napi 2 kapszula esetén egyenletesen elosztva. A szedés folyamatosan javasolt, napi 2 kapszula esetén három hónapos kúrát egy hónap szünet követ, majd ismét három hónapos kúra.

Napi 1 kapszula esetén a szedés megszakítás nélkül, folyamatosan javasolt. A készítmény folyamatosan, kúraszerűen javasolt mindaddig, amíg a kezelőorvos másként nem rendelkezik. Kizáró tényezők és mellékhatások eddig nem ismeretesek.

 Phototrop kapszula acetil-L karnitint, n-3 típusú többszörösen telítetlen zsírsavakat (EPA és DHA) valamint koenzim Q10-et tartalmaz. Mindhárom összetevő alapvető szerepet játszik a sejtanyagcserében. Ez az ún. metabolikus terápia magába foglalja a sejtpusztulás megelőzését és a károsodott sejtek regenerációját. A Pécsi Egyetem Szemklinikáján végzett vizsgálatok igazolták ezt a feltevést. Egy londoni székhelyű, független kutató csoport értékelése szerint a betegség korai szakaszában mind a látásfunkciók (látótér, látásélesség) mind a szemfenéki kép a kezelt csoportban 3-6 hónap elteltével javult, majd ezen a szinten maradt a megfigyelési idő végéig (1 év)

OÉTI.: 1746/2006.

Ár 4115 Ft/db

Beszerzés: http://www.egeszsegplazabudapest.hu/szem-latas/phototrop-lagyzselatin-kapszula-20db