Mellrákból meggyógyult hírességek. Öröklődés vizsgálata. Sugár kezelés. Életmódváltás





Shirley Temple

Temple 1935-ben, mindössze hétévesen ifjúsági Oscar-díjat kapott az életművéért. 44 éves korában diagnosztizálták nála a mellrákot, amivel sikeresen megküzdött. Hozzáállása példaértékű, nem beszélve arról, hogy a színésznő történelmet írt azzal, hogy ő volt az első híresség, aki a televízióban nyíltan beszélt a betegségéről. Korábban ugyanis senki sem merte nyilvánosan felvállalni ezt a betegséget, és kimondani együtt a mell és a rák szavakat. Nyolcvanöt éves korában meghalt Shirley Temple, a 30-as évek legnagyobb hollywoodi gyereksztárja.



Nancy Reagan

Amerikai ügyvéd, Ronald Reagan amerikai elnök felesége. Amerika negyvenedik elnökének özvegyénél 1987 októberében egy mammográfiai vizsgálat során vették észre a rosszindulatú daganatot A first lady orvosai tanácsára a masztektómia mellett döntött, néhány nappal később tehát eltávolították a bal mellét. Nancy Reagan felépült, a betegség és a műtét hírének hallatán pedig Amerika-szerte tömegesen kezdtek jelentkezni a nők mammográfiai vizsgálatra.



Olivia Newton-John

A Grammy-díjas sztár a kezelések hatására sikeresen legyőzte a rákot, és azóta is fáradhatatlanul küzd azért, hogy felhívja a nők figyelmét erre a veszélyes betegségre és a megelőzés fontosságára

1992-ben lett rákos. Az énekesnő-színésznő, a Grease női főszereplője, részleges masztektómián és kemoterápián esett át. 2005-ös albuma, a Stronger Than Before a mellrákra való odafigyelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Szülővárosában, az ausztráliai Melbourne-ben az ő segítségével jött létre - és az ő nevét viseli - egy rákközpont. Szintén az ő nevét viseli egy olyan egészségügyi készlet, amely az önvizsgálatot segíti a nőknél.



Kylie Minogue

Kylie Minogue-nak mellrákja miatt el kellett halasztania 2005-ös Showgirl The Greatest Hits turnéjának hátralévő koncertjeit, és le kellett mondania a Glastonbury Fesztiválon való szerepléséről is. Betegségét és melbourni kezelését óriási médiafigyelem övezte, a hír hallatán pedig az aggódó rajongók közül egyre többen gyűltek össze az énekesnő rezidenciája közelében.

2005. május 21-én műtötték meg, egyik legjobb barátnője, Olivia Newton-John pedig arra kérte a rajongókat és a paparazzókat, hogy tartsák tiszteletben a sztár magánéletét. Néhány héttel később elkezdődött az énekesnő kemoterápiája, július elején pedig már nyilvánosan jelent meg egy kórházban, ahol rákos kisgyerekeket kezelnek.

Ezután visszatért Franciaországba, ahol befejezték a sugárkezelését. Néhány hónappal később már újra koncertezett, habár eleinte sokan aggódtak, vajon képes lesz-e folytatni karrierjét. A beszámolók szerint, amikor megjelent a színpadon, mintha atombombát robbantottak volna, Minogue lendülete ugyanis fékezhetetlen volt, energikussága pedig mindenkit magával ragadott. Kylie Minogue koncert - 2014.10.18 án volt a  Papp László Budapest Sportarénában



Cynthia Nixon


2006 októberében tudta meg, hogy mellrákja van, amiből hónapok alatt sikeresen felépült, de évekig eltitkolta a betegségét a közvélemény elől, mivel attól félt, hogy emiatt kitaszítottá válik. A helyzet azonban mostanra megváltozott, idén áprilisban ugyanis úgy döntött, hogy először beszél nyíltan mellrákjáról, azóta pedig a kór elleni küzdelem egyik lelkes aktivistája is lett.





Christina Applegate

Idén Christina Applegate mellében találtak rosszindulatú daganatot. A színésznő azonnal alávetette magát a műtétnek, illetve a kemoterápiának. Szívesen beszélt az őt ért traumáról, hogy segítse sorstársait, illetve, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy fiatalkorban is szükséges az odafigyelés.







Sheryl Crow

2006-ban, egy rutinvizsgálat során Sheryl mindkét mellében rosszindulatú daganatot fedeztek fel az orvosok. A diagnózist gyors sebészeti beavatkozás, ezt pedig sugárterápia követte.  A korai felismerésnek köszönhetően az énekesnő sikeresen meggyógyult, és pár hónappal a műtét után ismét színpadra állhatott.

Mivel kezdeti stádiumban volt a daganat, kisebb műtéttel és hat hetes sugárterápiával megúszta.Oroszlánrészt vállalt egy mellrákkutatási alapítvány munkájában. Fellépti díjainak, lemezbevételeinek bizonyos százalékát a mellrák elleni küzdelemre ajánlja. Saját tervezésű pólójának profitját kutatásokra ajánlja fel

 


Öröklődő mellrákról

Az öröklődő mellrák kialakulásának kockázatát a BRCA1 és a BRCA2 nevű génekben előforduló mutációk növelik. Ha egy nő a két gén valamelyikének hibás változatát örökli, annál a betegség kialakulásának átlagos valószínűsége 65%.


A két gén olyan fehérjéket állít elő, amelyek a DNS hibáinak kijavításában vesznek részt. Hibás gének esetén romlik a DNS javítómechanizmusainak hatékonysága, ezáltal megnő a rákkockázat.

http://www.mutacio.hu/BRCA-mutacio-vizsgalata-oroklodo-emlorak-szures


A BRCA vizsgálat azok számára mindenképpen javasolt, akiknél a mellrák családi halmozódása kimutatható, így például anyai vagy apai ágon több nőrokon is érintett volt mellrákban és/vagy petefészekrákban

Az összes felismert emlőrákos megbetegedés 20-30%-ának hátterében állhat ilyen öröklött genetikai elváltozás (mutáció). Ezek többségének hátterében nagy áthatolóképességű mutációk állnak, elsősorban a BRCA1 és BRCA2 génhez kapcsolhatóan. Ilyen génmutáció előfordulásakor az emlő- és petefészekrák kialakulásának esélye szignifikánsan nagyobb, 70 éves korig megközelítőleg 80%.

http://www.pentacorelab.hu/breaston


A BRCA1 és a BRCA2 gének szűrése több mint háromezer dollárba kerül az Egyesült Államokban, ami sok nő számára akadályt jelent


Itthon a vizsgálat mindkettő BRCA gén vizsgálatát magában foglalja, ára 250.000 Ft, amely  korlátozott ideig 190.000 Ft-os áron érhető el az Istenhegyi Géndiagnosztikai centrumban vagy a Pentacorelab a Semmelweis EgyetemI. számú Belgyógyászati Klinikáján található.1083 Budapest Korányi Sándor u. 2/a

06 80) 69-69-69

A vizsgálathoz DNS-re van szükség, ehhez elégséges egy egyszerű vérvétel is


Magyarázat

A testi vagy szomatikus mutációkat nem örököljük, hanem saját testi sejtjeinkben halmozzuk fel az évek során. A szerzett mutációk megjelenésének és felhalmozódásának oka, hogy egészséges sejtjeink örökítőanyaga folyamatosan károsodik életünk során. A mutációk megjelenhetnek teljesen spontán módon, illetve a DNS-javító mechanizmusok hibás működése miatt is

http://www.mutacio.hu/mutacio


Tallós Rita

Mellrákkal küzd Tallós Rita, ráadásul a betegsége egy olyan darab premierje után derült ki, amelyben a színésznő egy ugyancsak mellrákos nőt játszik. A Jóban Rosszban egykori sztárja a Frizbi felvételén beszélt először a betegségéről, amelyre már most úgy tekint, hogy nincs is. Az 52 éves színésznőt novemberben műtötték, rendszeresen jár kemoterápiára, sugárkezelésre.. Szerelme akivel a közelmúltban össze is házasodott és fia azonban nem hagyta, hogy beteg legyen, ők tartják benne a lelket. Mint mondja, nem hagyta el magát; a korábban is rendszeresen sportoló színésznő továbbra is edz, fut, teniszezik és dolgozik, és a mindennapos teendői részévé vált kezelések miatt kihullott haja is nő már. „Az esküvőmre is sugárkezelésről mentem. (...) Öt év után mondanak hivatalosan egészségesnek az orvosok. Az út elején járok még, de megyek tovább” .



Christina Applegate

Christina Applegate színésznő. 2005-ben Tony díjra jelölték legjobb színésznő Musical-ben kategóriában. Elnyerte a Theatre World Award-ot a Sweet Charity-ért. Valamint jelölték a Drama Desk Award-ra a legjobb főszereplő nő Musicalben kategóriában a Sweet Charity-ben nyújtott előadásáért 

2008-ban diagnosztizálták a mellrákot, 36 éves

2008. Augusztus 3-án színésznõnél korai stádiumban lévõ mellrákot diagnosztizáltak.2008 Augusztus 19-én Christina orvosai javaslatára úgy döntött, hogy mindkét mellét teljesen eltávolíttatja. Applegate szilikon implantátummal pótolta elvesztett kebleit.Christina anyukája is mellrák túlélő. Tőle örökölte a hibás gént a BRCA1-et.




Edie Falco színésznő

2003-ban diagnosztizálták a mellrákot, 40 éves

In 2003, Falco was diagnosed with breast cancer. She chose not to make the news public until the following year.



Kathy Bates színésznő

2012-ben diagnosztizálták a mellrákot, 64 éves

Golden Globe-díj 1991 - Oscar-díj

2012 szeptemberében szintén kettős masztektómián esett át, miután emlőrákot állapítottak meg nála. Az Oscar-díjas színésznő a beavatkozás után azzal viccelődött a Twitter közösségi portálon, hogy mellei nem is hiányoznak neki annyira. A 64 éves művésznő, aki legutóbb Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjében volt látható, 2003-ban petefészekrákkal küzdött.




Suzanne Somers énekesnő 2001-ben diagnosztizálták a mellrákot, 55 éves

Suzanne never admitted these procedures. As a matter of fact, only think she admitted is a breast operation. She recovered from the breast cancer, but it left her with uneven breasts. According to her, she did not want some foreign object such as implants in her body,

In 2001, Somers was diagnosed with breast cancer. She had a lumpectomy, and radiation, but declined to undergo chemotherapy.[3] In November, 2008, Suzanne Somers announced she was diagnosed with inoperable cancer by six doctors, but Somers learned a week later that she was misdiagnosed. During this time, she interviewed doctors about cancer treatments and these interviews became the basis of her book, Knockout, about alternative treatments to chemotherapy. In her book Knockout, Somers promotes alternative cancer treatments, for which she was criticized by the American Cancer Society:


Jaclyn Smith színésznő

Charlie első angyalainak egyike is megküzdött a mellrákkal. A színésznő, aki sikeres divatvállalkozást épített ki, lumpektómián - emlőmegtartó műtéten - esett át, vagyis csak a rákos csomót távolították el szervezetéből. A most 67 éves híresség azóta több csoportot és kampányt támogat a betegség elleni küzdelemben.





Diahann Carroll színésznő 1998-ban diagnosztizálták a mellrákot, 63 éves

A legfontosabb alakítása a Júlia című sorozatban volt, amely szakított a sztereotípiákkal, és nem háztartási alkalmazottként mutatott be egy afroamerikait. 1968-ban megkapta a Golden Globe-ot az alakításáért, majd igazán híres a Dinasztia című sorozattal vált. A most 78 éves színésznő az utóbbi időkben a mellrákkal való sikeres harca révén került reflektorfénybe, amiről dokumentumfilm is készült vele.


Sugárkezelésről

Ma már nagy dózisú besugárzás irányítható a mélyen fekvő rákos szövetekre is, a normál szövetek minimális sugárhatásnak való kitétele mellett.

Az orvos a daganat típusa, elhelyezkedése szerint meghatározza a szükséges besugárzás dózisát és azt, hogy milyen adagokban adják le és hány kezelésre lesz szükség. 

A sugárterápia tervezése során CT, MR, illetve újabban PET-CT vizsgálatokkal azonosítják a besugárzandó terület pontos méretét, elhelyezkedését.

A besugárzás maga fájdalmatlan és egy-egy alkalommal néhány percig tart.

Az Országos Onkológiai Intézet 1996-ban - nemzetközi szinten is az elsők között - vezette be az emlőtűzdeléses módszeren alapuló gyorsított részleges emlőbesugárzást. Az utóbbi 11 év vizsgálatainak eredményei alapján a részleges emlő besugárzással jól válogatott betegeknél azonos eredmény érhető el, mint a hagyományos 5-7 hetes külső sugárkezeléssel. A részleges emlő besugárzással a kozmetikai eredmény is javítható és a sugárkezelés költsége is csökkenthető.

Forrás: Dr. Polgár Csaba PhD., az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás osztályának osztályvezetője.



Országos Onkológiai Intézet: Átadták az ország legkorszerűbb sugárterápiás készülékét

(800 millió Ft) 2014 október

A berendezés speciális tulajdonsága a nagy intenzitású sugárnyalábbal történő kezelés, így jelentősen rövidül a besugárzási idő.

Fontos része az integrált képalkotás, amelynek során röntgenfelvétellel és CT-vizsgálattal ellenőrzik és javítják a betegek beállításának pontosságát, közvetlenül a sugárkezelések megkezdése előtt, vagy akár közben is.

A módszer előnye az ép szövetek és a védendő szervek kímélete, amely csökkenti a mellékhatásokat.


Harcra készség  gyógyulás gyorsító hatása

A legújabb kutatási eredmények alapján a bizonytalanságból, kilátástalanságból eredő szorongás, a szükséges kezelésektől, mellékhatásoktól való félelem és a depresszió csökkentése szempontjából kiemelt jelentősége van a részletes tájékoztatásnak és a beteg állapotához igazított lelki támasznak/pszichológiai segítségnek, amely jelentősen javíthatja a kezelések hatékonyságát. Tapasztalatok alapján a tájékozott, felkészült, a gyógyulásuk szempontjából „harcra kész” és elkötelezett betegek gyógyulási esélye többszöröse lehet a csüggedt, depresszióval küszködő, betegségükbe beletörődő betegekhez képest.


Életmód. Táplálkozás, mozgás 


Táplálkozás

Általánosságban elmondható, hogy a daganatok kezelésére alkalmazott módszerek igen erőteljesen igénybe veszik az egész szervezetet. Éppen ezért a  daganatos kezelések alatti megfelelő tápláltsági állapot elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a szervezet felvegye a küzdelmet a daganattal és alkalmazkodjon annak kezeléséhez.

A megfelelő mennyiségű fehérje és kalória bevitele fontos a sebgyógyulás, a fertőzések leküzdése és az energia biztosítása szempontjából. Mindezek mellett a helyes étrend javítja az általános erőnlétet, megállítja a fogyást, elviselhetőbbé teszi a kezeléseket, csökkenti a műtét utáni komplikációkat, valamint hozzájárul a daganatellenes kezelés sikeréhez és így elősegíti a gyógyulást. 

A betegség és a kezelések hatására az anyagcsere megbomlik, a különböző szervrendszerek működése megváltozik. A  betegek étkezését több különböző tényező is befolyásolja, így például a kezelésük előtti tápláltsági állapotuk és a kezelések alatti aktivitásuk. A különböző kezelések mellett potenciálisan kialakuló mellékhatások amelyek függenek az alkalmazott kezelés módjától, gyógyszerektől, a kezelés időtartamától, a beteg egyéni érzékenységétől is alapvetően befolyásolják a daganatos beteg táplálkozását.


Az eredmények kapcsán a kutatást vezető Dr. Llanos hangsúlyozta a rendszeres zöldség, gyümölcs fogyasztás, azaz a természetes tápanyagok, vitaminok és ásványi anyagok, valamint az elhízás megelőzésének a jelentős hatását a mellrák kialakulásának a csökkentése érdekében.  

Korábbi kutatási eredmények alapján a rendszeres paradicsom fogyasztásnak jótékony hatása van nemcsak a mellrák, hanem a prosztatarák megelőzésében is, sőt csökkenti a szélütés (stroke) kialakulásának az esélyét is.  


Elhízás

Az már korábban is ismert volt a mellrák kialakulása kapcsán, hogy az elhízás az egyik legfontosabb rizikó faktor. Több, mint 80 000 hölgy vizsgálatának az adatai alapján az elhízás, mint önálló rizikófaktor 50%-kal növeli a mellrák kialakulásának az esélyét, de az összefüggés háttér mechanizmusa eddig ismeretlen volt.


Életmód hatása

Az új kutatási eredmény alapot teremthet a megfelelő gyógyszeres kezelés kifejlesztésére és ismételten felhívja a figyelmet a megfelelő táplálkozás és testmozgás fontosságára a mellrák megelőzésében és a mellrák okozta halálozás csökkentésében, hiszen több nagy vizsgálatban is bizonyították, hogy a megfelelő étrend és életmód jelentősen hozzájárul a mellrákos betegek túlélési esélyeinek, életminőségének a javulásához. 

A helyes étrend kialakításával a betegek könnyebben megbirkóznak a mellékhatásokkal, ritkábban van szükség a kezelések halasztására és dóziscsökkentésre 




Bangó Margit és a mellrák

Bangó Margit egy súlyos betegségnek (tüdőembólia)  köszönheti, hogy idejében fedezték fel a mellrákját. A nótaénekes a Rákgyógyításnak vall betegsége megéléséről és családja érzelmeiről.

Bangó Margit a Rákgyógyítás magazinban mellrákjáról úgy fogalmaz: "nem engedem meg, hogy a napjaim a betegséggel, a kockázatok latolgatásával teljenek.

A Kossuth-díjas nótaénekes részletesen beszél arról, betegsége ellenére hogyan tért vissza a színpadra, s miért tartja fontosnak azt, hogy a betegek tapasztalataikat megosszák egymással és az egészségesekkel.



Halász Judit

A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagjává vált a Halhatatlanok Társulatának, de korábban megkapta - sok más elismerés mellett - a Kossuth-, a Jászai- és a Prima Primissima-díjat is.

Halász Judittal egy szűrővizsgálat után közölték, hogy mellrák alakult ki a szervezetében, amit azonnal műteni kell, s az utókezeléseket sem kerülheti el. Ennek immár nyolc éve: műtétek, majd kemoterápia és célzott gyógyszeres kezelések után azóta majdnem úgy éli az életét, mint azelőtt. Azért majdnem, mert amíg korábban maga is kerülte a szűrővizsgálatokat, majd a történtek után sokáig nem szívesen nyilatkozott betegségéről, ma már nyíltan beszél az akkori megpróbáltatásokról. A Rákgyógyítás felkérésére is azért vállalta az interjút, hogy ezzel is minél több nőnek és férfinak üzenje: butaságot tesz az, aki nem megy el a szűrővizsgálatokra, hiszen saját élete is bizonyíték rá, hogy az időben felfedezett rosszindulatú daganat legyőzhető. Ha pedig már kiderült a baj, a legfontosabb: hinni kell a gyógyulásban, s nem szabad átengedni a betegségnek az életünket