Húsvéti ünnep előtti Nagy Hét története

A Nagyhét (Passion week)   virágvasárnaptól nagyszombatig tart

Virágvasárnap. Jézus bevonulása Jeruzsálembe
A szenvedéstörténet első eseménye a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap, amikor Jézus ünnepélyesen bevonult Jeruzsálembe, megkezdve ezzel működésének utolsó szakaszát, mely nyíltan a fennálló hivatalos renddel és a főpapokkal való összeütközéséhez vezetett.
A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!”
Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostolok szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

Jézus bevonulásának útvonala a Biblia szerint Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd az Aranykapun keresztül vezetett. A bevonulás célja a jeruzsálemi templom volt. Szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium említi, hogy a „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással fogadták. A „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne. A szamárháton való érkezés, valamint a templom, mint cél ugyanakkor egy szolgáló, papi messiásképre utal.
A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap.  A barkával a hagyomány szerint Jézus Jeruzsálembe vonulására emlékeznek (foto). Mivel pálma vagy olajfa Magyarországon nem volt, ezért ideális választás volt a fűz barkája.
A magyar népszokáskincsben a virágvasárnaphoz kapcsolódott többek közt a barkaszentelés. A fűzfán éppen kora tavasszal jelennek meg a barkák, természetesen az újjászületés, valamint az élet egy kiemelkedő jelképe is a legtöbb kultúrában.
A Jézus korabeli messiásmodellek közül az egyik a Dávid házából származó király modellje. Ilyen értelemben pedig a római leigázás, az idegen elnyomás alól várták a felszabadulást és az ország helyreállítását.
Jézus jeruzsálemi bevonulásakor két momentumot kell megkülönböztetni, nevezetesen:

Egyszerre van tehát jelen az alázatosan szolgáló, és a papi messiás. Érdekes, hogy ezek közül Jézus a királyi messiásmodellt mindig kellő távolságtartással kezeli, nem mondja ki soha magáról, hogy ő a messiás-király, és nem is engedi magát megkoronázni. Ennek az az oka, hogy semmilyen formában nem akart azonosulni a politikai felhanggal.

A templomban
Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek, üzleteltek. “Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!”
A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. Meg van írva – mondta –, hogy az „én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”
A templomban vakok és sánták mentek hozzá, s ő meggyógyította őket. 
A Jézus-korabeli Jeruzsálemben a Templom volt az egyetlen hely, ahol nem érvényesült korlátlanul a római hatalom. Jézus idejében törvény szólt arról, hogy itt a zsidók szabadon bíráskodhatnak, a római hatóságoknak pedig semmilyen beleszólásuk sincs az itt történt eseményekbe. A templomtisztítás nem egy hirtelen felindulásból elkövetett akció volt. Ezt mutatja, hogy Jézus nem csak úgy berohant a tömegbe, hanem először ostort készített és azzal zavarta ki az embereket. Az ostornak komoly üzenete van. Az Ószövetségben az ostor Isten kezében az ítélet eszköze. Jézus isteni önkijelentése ez. Nem véletlenül kérnek tőle isteni jelet tettei igazolására:
Jézus ezután az embereket otthagyva, tanítványaival visszament Betániába, és ott töltötte az éjszakát.
A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót.

Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.” Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította.

Jézus nemcsak tanít a szentségtelenségek ellen, de prófétai haraggal cselekszik is. Fellép az öncélú, formális istentisztelet ellen. Jézus azért tisztítja meg a templomot, hogy az betöltse rendeltetését, Isten jelenlétének helye, az imádság háza legyen Izráel és a népek számára.

Az utolsó vacsora
Az utolsó vacsora egyértelműen a zsidó húsvéti bárány elfogyasztását jelentette, az egyiptomi kivonulás emlékezetére. Az utolsó vacsorát a zsidó húsvét előtti estén tartotta Jézus tanítványaival
A Biblia szerint Jézus az utolsó vacsorán mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére. Leonardo azt a történetet ábrázolta, amikor Jézus többek közt a következőket mondja tanítványainak: „Bizony, bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem” (Jn 13,21).

Ezt az eseményt tartják az Eucharisztia, illetve az úrvacsora megalapításának. Leonardo ezt a jelenetet festette meg hatalmas freskóján, a Santa Maria delle Grazie kolostor ebédlőjének falán. Középen a szelíd és „beletörődött” Jézus, de arckifejezésén tükröződik az is, amit előzőleg mondott: „Az Írásnak be kell teljesednie” (Jn 13,18).
Az utolsó vacsora (latin cena Domini, az Úr vacsorája) Jézusnak és tizenkét apostolának utolsó közös pászkavacsorája a Jézus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estén. A vacsorára Jeruzsálemben, egy ház „berendezett emeleti termében” került sor. A Biblia szerint Jézus ekkor mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére. A keresztény vallás hívői az eseményre a nagycsütörtöki úrvacsora-liturgia keretében emlékeznek.

A vacsorát követően Krisztus és tanítványai az Olajfák hegyén lévő Getsemáné kertbe mentek, ahol Jézus arra kérte híveit, hogy vele virrasszanak. A tanítványok azonban elaludtak. Karióti Júdás a Getsemáné kertben árulta el egy csókkal Jézus kilétét a Kajafás által odaküldött katonáknak, akik ezután elhurcolták. „Akit megcsókolok, ő az, fogjátok el” – mondta Judás.
Jézus tanításai és népszerűsége a zsidó egyházfők számára veszélyt és konkurenciát jelentettek. Főként Kajafás ismerte fel: ha engedik Jézust továbbra is prédikálni, akkor befolyása és tanai kiszoríthatják a zsidó tanokat, és csökkenthetik a zsidó főpapok befolyását.

Megjegyzés: Kajafás Izráel főpapja és a NAGYTANÁCS elnöke Kr. u. 18–36 között. Ő sürgette főpapként Jézus elfogatását és megölését. Ő volt a vezetője annak a bíróságnak is, amely Jézust halálra ítélte 

Végül a zsidók egyházvezetői úgy döntöttek, hogy elfogják, majd a rómaiakkal halálra ítéltetik Jézust, mégpedig arra hivatkozva, hogy a zsidók királyának hívatva magát veszélyes a római uralomra is!
Jézus az elfogása előtti estén az "utolsó vacsora" alkalmával megjósolta az eljövendő nap eseményeit! Így azt is például, hogy Péter meg fogja őt tagadni, mégpedig háromszor. A vacsorát követően Jézus és tanítványai az Olajfák hegyén lévő Getsemáné kertbe mentek, ahol Jézus arra kérte híveit, hogy vele virrasszanak. A tanítványok azonban elaludtak.

Megjegyzés: A Getszemáni-kert az Olajfák hegyének lábánál található. A név héberül annyit tesz: az olajprés helye. Jézus idejében az Olajfák hegye lejtőjének ezen a részén egy major állt, amelyben olajprés működött. A Biblia szerint Jézus és tanítványai szívesen időztek itt, az utolsó vacsora után pedig ide vonultak vissza: a tanítványok lepihentek, Jézus pedig egy barlanghoz ment imádkozni. Itt talált rá Júdás, itt árulta el egy csókkal, és itt áll ma az 1924-ben befejezett Nemzetek Temploma (foto)

Jézus halálra ítélése
Jézust a gyógyító és csodákat tevő tanítót egyre többen követték, és tartották Messiásnak. Ez utóbbi a papok számára azért tűnt igen veszélyesnek, mert a zsidó nép nagy várakozással tekintett egy harcos Messiás eljövetelére, aki végre kiűzi a megszálló rómaiakat. Ahhoz, hogy elkerüljenek egy biztos bukással fenyegető Róma ellenes lázadást, Jézust le kell tartóztatniuk, és el kell ítélniük. Lehetőleg gyorsan, és kizárólag törvényesen, hogy elkerüljék Jézus híveinek a lázadását. Nagyon gyorsan, pár nap alatt ürügyet kellett találniuk a letartóztatásához, el kellett őt ítélniük, megszerezni az engedélyt a kivégzéshez, és lehetőleg végre is kellett hajtatni az ítéletet a rómaiakkal.
A főpapoknak meg kellett keresni az indokot Jézus letartóztatására, és lehetőleg valami olyan bűn miatt kellett őt elítélniük, ami miatt a rómaiak hajlandók lesznek őt halálra ítélni. Ugyanis a főpapi tanácsnak nem volt pallosjoga. Elítélni bárkit elítélhetett, de a kivégzéshez a rómaiak engedélye kellett.
A főpapok, írástudók nem tudták elítélni Jézust, hiába használtak fel hamis tanukat is.
Jézus ellenségeinek nagy gondot okozott, hogy mi legyen a vád, mert nehezen lehetett a törvényes formák betartása mellett vádaskodni az ellen, aki mindig imádkozott, tanított, mindenkivel jót tett, s akit csaknem állandóan sokaság követett, nem egyszer ezrekre menő sokaság.
Tanításainak harmadik évében az alkalmat az adta rá, hogy Jeruzsálemben a néptömegben is ellenségei lettek s talán a város lakósságából még többen. Erre okul szolgált a templomi jelenet, midőn a pénzváltókat és galambárusokat kikorbácsolta a templomból.
A zsidó papok ezt az alkalmat nem hagyták kiaknázatlanul és maguk közölt elhatározták, hogy Jézust elfogatják még az ünnep előtt. Kitűnő alkalomul szolgált erre Júdás árulása. Midőn az árulás megtörtént és Jézust elfogták, a főpapi törvényszék már össze volt ülve Kajafás házánál. Éjszakának idején üléseztek, mert az ügy sürgős volt számukra. Föltehetjük, hogy a törvényszéken nem voltak jelen teljes számban, mert a zsidó főemberek között is voltak Jézusnak hívei. A főpapi tanácsnak nem az okozott nagy gondot, hogy mi legyen az Ítélet, mert azzal előre készen voltak, hanem arra, mi legyen az indok, a vád.

A főpap ugyanis azt kérdezte: „Az élő Istenre kényszerítlek téged, mondd meg: te vagy-e a Krisztus, az élő Istennek fia ?" Jézus erre már felelt: „Te magad mondád, vagyis: igenis én vagyok. Sőt meglátjátok az embernek fiát ülni az atya Istennek jobbján és eljönni az égnek felhőiben."
A főpap e kijelentésre tettetett megbotránkozással és rejtett örömmel megszaggatta ruháit és fennhangon szólott: „Káromlást szólott. Méltó a halálra. Mi szükség nekünk más bizonyítékra?" A főpapi törvényszék hamarosan kimondta az Ítéletet a legtisztább emberi élet felett: „Méltó a halálra." A halálos Ítélethez az indok: káromlás.
Az istenkáromlás csakugyan a halálos büntetéssel sújtott bűnök közé tartozott. A főpapi törvényszék halálra ítélte Jézust, de a főpapi törvényszéknek nem volt joga a rómaiak uralma alatt halálos ítéletet hozni.

Így elvitték Pilátus elé is, aki a főpapi vádolás ellenében semmi bűnt nem talált benne. Mivel megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, így a döntést rá bízta, remélve, hogy döntés születik az ügyében. De sajnos Heródes viselkedése, és a heves vádlók miatt Jézus semmit sem tesz, csak némán tűr, így visszaküldeti Pilátushoz. A helytartó összehívta a főpapokat, vezetőket és a népet, hogy döntsenek Jézus sorsa felől. Ekkor figyelmezteti felesége Pilátust, hogy ne avatkozzon ennek az igaz embernek a dolgába.

Pilátus a Római Birodalom helytartója "kezeit mosva" halálra ítélte Jézust. Döntésében szerepet játszott, hogy Kajafás értésére adta, ha nem ítéli kereszthalálra Jézust, akkor a rómaiak ellen lázítja a zsidó lakosságot. Ennek ellenére Pilátus még így is lehetőséget adott arra, hogy a júdeai nép megmentse Jézust a kínhaláltól, amikor a húsvéti amnesztia jogszokására hivatkozott. A zsidóknak ugyanis a húsvéti ünnep alkalmával joguk volt amnesztiát kérni a rómaiaktól egy fogoly számára.

Pilátus feltette hát a kérdést az összegyűlt tömegnek: a két zsidó fogoly közül  Jézus, vagy Barabás kapjon szabadságot? A tömeg azonban ekkor már a zsidó főpapok befolyása alatt állt és Barabás nevét kiabálta. A sokaság azt kérte, hogy Krisztus helyett a börtönben ülő Barabás legyen szabad. Barabás néplázító, gyilkos volt. Pilátus félt, hogyha a tüntetés zendülésbe csap át, kegyvesztett lesz a császár előtt. Így végül Pilátus kénytelen volt kimondani a halálos ítéletet. Pilátus megpróbálja megfélemlíteni Jézust. Politikai hatalma van ugyan, Jézus előtt mégis erőtlennek és gyengének bizonyul. Jézus fölfedi hatalmának alapját: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18,36)

A Nagyhét csütörtöki napja
Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Getszemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát.
A nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. Nagycsütörtökhöz köthető az Eucharisztia megalapítása, amikoris az utolsó vacsorára emlékeznek, amelyen Jézus megalapította az Eucharisztiát (azaz a szentmisét).

Az eucharisztia (avagy úrvacsora) keresztény szertartás, amelyen Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait és ottani cselekedeteit ismétlik meg liturgikus módon. Az eucharisztiát/úrvacsorát minden keresztény felekezet (a maga teológiai nézeteinek megfelelően) szentségnek tekinti.
Ez a régi ünnepi hagyomány a bor és a kenyér megáldása, majd kiosztása.[utána étkezés, majd kehelyrítus és hálaadó beszéd

Nagycsütörtök éjjel közvetlen tanítványaival Jézus imádkozni ment az Olajfák hegyéhez a Getsemáne-kertbe. Júdás jelzésére katonák érkeznek oda, a tanítványok rettegve szétfutnak
Jézust Jeruzsálembe érkezése után egy csütörtöki napon Júdás csókja nyomán fogták le, vádolták meg és a bírák halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. „És kezdték őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni, és őt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák Őt” – tudjuk meg Márk evangéliumából Károli Gáspár fordításában.

Jézus számtalan csodájának hírét a római kollaboránsok egyszerűen lázításnak tartották. Az újszövetségi Szentírásban emellett számtalan olyan helyet találunk, ahol a farizeusok azért támadják Jézust, mert egyszerűen szokatlan számukra, ami Jézus működésének alig egy-két évét kísérte: látogatás és vacsora a bűnös vámosnál, vakok, leprások, mozgássérültek „varázsos” meggyógyítása, egy prostituált pártfogásba vétele, ezek mind-mind nem fértek bele a közrendszerető, törvénytudó és -tisztelő uraknál. A prekoncepció megvolt: Jézus veszélyezteti a közrendet, ezt különösebben nem is szándékozott bizonyítani. Az ügy tovább vitele során Kajafásnak – a hivatalos eljárásban – már valami konkrétumot is fel kellett volna mutatnia, de nem tudtak két olyan tanúvallomást összerakni, ami alapjául szolgálhatott volna Jézus elítéléséhez. Az ügy folytatódásának az volt a kulcsa, hogy magától Jézustól kérdezte meg, hogy Ő-e az élő Isten fia. „Igen” válaszáért Jézus elítélhető volt, ezt Márk evangéliuma részletesen leírja.

Jézus elfogatásának előzményei
Pontosan nem tudni mikor határozták el, hogy Jézust ki kell végezni. Az evangélium beszámolójából kiderül, hogy a letartóztatást végzők feltűnés nélkül, a nyilvánosság kerülésével igyekeztek végrehajtani tervüket, melyre a Getsemáné kertben került sor. Erre az óvatosságra azért volt szükség, mert az éppen aktuális pászka ünnepre érkező óriási zarándokseregben bizonyára sokan ismerték Jézust, akik szimpatizáltak vele és adott pillanatban kiálltak volna mellette, ezzel zavargásokat keltve. Reális lehetősége volt annak, hogy a galileaiak és az egyszerű falusi lakosság reakciója megnehezíti Jézus elfogását. Ebben a helyzetben tehát logikus lépés az éj leple alatt egy csendes helyen letartóztatni Jézust. Júdás felajánlott segítsége ehhez épp jókor érkezett.

Jézus kihallgatása: Jézus Pilátus előtt

Nagypéntek
A történetben továbbhaladva Jézust letartóztatása után kihallgatásra vitték. Meglehetősen szokatlan, hogy a főtanács éjnek idején ülésezik, ám a Jézus ellen felhozott, vádak súlyosságát tekintve mégis indokoltnak látszik. Ám az éjszakai ülésezés ténye csupán az egyik olyan furcsaság, mely a szabálytalanságok jelenlétére mutat
Jézust péntek reggel vitték Pilátus elé, aki a nép szavának engedve a bűnöző Barabást részesítette kegyelemben, Jézust pedig megostorozták, bíborba öltöztették, fejére töviskoszorút tettek és gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” Kép: Munkácsy Jézus Pilátus előtt

Halálos ítélet
A halálos ítélet már a tárgyalás megkezdése előtt elhangzott Kaifás szájából, ráadásul a hamis tanúk vallomása sem egyezett meg, melynek alapján Jézust nem lett volna szabad elítélni. A zsidó jog ezen túl ezt tiltja, hogy valaki saját magára nézve terhelő vallomás alapján halálbüntetést kapjon, ahogy azt is súlyosan elmarasztalja – a római jog szigorúságával egyetemben -, hogy bárki a vádlottat fizikailag bántalmazza. Jézus tárgyalásának ezen momentumai az olvasóban azt a meggyőződést erősítik, hogy egy koncepciós kirakatpert lát, mely mögött egyértelműen kirajzolódik az a szándék, ami végül a kereszthalálban csúcsosodik ki.
A vádlók részéről érkező kérdés: „Te vagy a Messiás?” Jézus válasza pedig mindent eldöntő és végérvényes: „Én vagyok”. 
Jézus Messiás-vallomása mindenesetre végső döntésre kényszerítette a főpapot. Kaifás Jézust borzalmas istenkáromlónak minősítette. A kutatók közül azonban többen rámutattak arra, hogy Messiásnak lenni önmagában nem számított istenkáromlásnak, hiszen Dávidtól kezdve minden felkent király Messiás volt.
„Ha valaki a kivégzésre elővezetett elítéltet megüti vagy szidalmazza, büntetlen marad, mivelhogy az már úgy is halálra jut”

Tárgyalás a római jog keretei között
Jézus passiótörténetének következő jelentős állomásai Pilátus és Heródes előtt zajlottak, ám már nem zsidó, hanem római jogi keretek között. Jézus ügye a Szanhedrin (gyülekezet, tanács; 70 tagú, legmagasabb zsidó szellemi és vallási vezetőtestület) után tehát még egy tárgyalási szakaszon keresztülment, amit a történelmi szituációval indokolhatunk: a római megszálló hatalom ugyanis a zsidóktól megvonta a vérbíráskodás jogát. A zsidóknak nem volt lehetőségük arra, hogy halálos ítéletet hajtsanak végre – ellenkező esetben Jézust minden bizonnyal megkövezik.
A keresztre feszítés gyakorlata bár nagyon elterjedt volt az ókorban, a zsidók csak igen ritkán, egészen kivételes esetekben alkalmazták. Jézus halálra ítéléséhez a római oldal beavatkozására volt szükség. Pilátus nem térhetett ki a formai előírásoknak megfelelően lefolytatott eljárás befejezése elől. Az istenkáromlás bűne azonban a római bíróság szemében zsidó vallási vétségnek számított, ami önmagában elégtelen volt ahhoz, hogy Jézust halálra ítéljék. Az az evangéliumi szövegekből is kiderül, hogy Pilátus vonakodott kivégeztetni Jézust. Ahhoz, hogy erre hajlandó legyen, valódi bizonyítékra volt szüksége a vádat illetően, miszerint Jézus politikai lázadást szított és cselekvően részt vett az ahhoz kapcsolódó zavargásokban. Ilyen bizonyíték azonban nem állt rendelkezésre, amit a prefektus nagyon hamar felismert és a vádat ettől a ponttól kezdve nem is vette többé komolyan.
Pilátus helytartó előtt aztán egy kicsit kínos jogászkodásba torkollottak a dolgok; mivel maga a helytartó nem látta bizonyítottnak Jézus bűnösségét, a „zsidó szintre” akarta visszaküldeni a „peranyagot”.
Pilátus továbbra is próbált kibújni a halálbüntetés kiszabása alól. A jánosi beszámolóban olvasható, hogy mi „szorította végül sarokba” Pilátust: „Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja.”
Ahogy a helytartó felismerte a bizonyítékok hiányát, megpróbálta megteremteni azokat a körülményeket, melyek lehetőséget adnak Jézus szabadon bocsátására. Márk bemutatja, ahogy Pilátus Barabást – egy gyilkost, aki valószínűleg Róma- ellenes rajtaütésben vehetett részt – Jézus helyett kínálja a zsidóknak. (Kép Munkácsy Ecce Homo) A leírás szerint két kérdést tesz fel: mi rosszat tett Jézus és mi legyen a sorsa? Pilátus számára igen súlyos következményeket jelenthetett volna, ha egy néplázítónak tartott személyt, aki ráadásul királynak adta ki magát, nem büntet meg. Ez a pont vezet el az ismert epizódhoz, amikor a helytartó minden felelősséget elhárít magától és megmossa kezeit.(kép) Pilátus Jézus elítélése miatt szó szerint mossa kezeit, kijelentve, hogy elítélésében ő ártatlan, a zsidók kényszerítették, hogy Barabást engedje szabadon Jézus helyett
A halálbüntetést végül kiszabták, és a kor legkegyetlenebb formájában hajtották végre rajta: kínzás utáni kereszthalál – ezt annak idején csak gyilkosokon és rabszolgákon alkalmazták. Ami ezek után politikai szinten századokon át történik (keresztényüldözés), arról Máté és János evangélista előre írásban „biztosítja” az utókort. https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/nagypentek-nem-voltak-batrak-nem-megolni-3993832/

Keresztút

A keresztútnak az idők folyamán kiformálódott 14 állomása:

  1. Jézust halálra ítélik

  2. Jézus vállára veszi a keresztet
  3. Jézus először esik el a kereszttel
  4. Jézus anyjával találkozik a keresztúton
  5. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
  6. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
  7. Jézus másodszor esik el a kereszttel
  8. Jézus beszél a síró asszonyokhoz (vagy Jézus vigasztalja a síró asszonyokat)
  9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
  10. Jézust megfosztják ruhájától
  11. Jézust a keresztre szegezik
  12. Jézus meghal a kereszten
  13. Jézust leveszik a keresztről (és anyja ölébe helyezik)
  14. Jézust eltemetik

A Via Dolorosa  Jeruzsálem óvárosában az az út, amelyről úgy gondolják, hogy Jézus ott vitte a keresztet a Golgota felé. A latin kifejezés jelentése: a Szenvedés (vagy) Fájdalmak útja.
Feleségemmel ezt az utat végig jártuk

Korbácsolás
Kétségkívül állíthatjuk, hogy a rómaiak és zsidók által is alkalmazott korbácsolási formula a szó minden értelmében kegyetlen volt.  Josephus Flavius egy alkalommal megemlíti, hogy Galileában néhány zsidó honfitársát annyira megkorbácsoltatta, hogy a beleik is kilógtak.

Magyarázat
Iosephus Flavius zsidó történetíró és hadvezér. A zsidó háború (66–70) idején a felkelők egyik parancsnoka volt Galileában, Egyik nagyon híres műve „A zsidó háború”, amit görögül írt, de latin fordításban vált ismertté. 

A zsidó háború; 4. jav. kiad.; Gondolat, Bp., 1963
A zsidók története; ford. Révay József, vál., utószó Hahn István

Az alexandriai zsidók egy része, akiket a helytartó Flaccus parancsára megostoroztak, már az eljárás alatt belehalt szörnyű sérüléseibe. Az evangéliumi leírás igen távolságtartó, ám Jézus megfenyítése a korbácsolással mindenképpen hiteles és jól beazonosítható kortörténeti vonás.
Jézust megkorbácsolták, fejére töviskoronát tettek, majd nehéz fakeresztjének 40 kg -os vízszintes részét hátára téve a jeruzsálemi Golgota hegyre kísérték, ahol Kr. u. 30 április 3-án, délután három órakor megfeszíttették.
János hasonlóképpen írja le Jézus szenvedéseit, mint a szinoptikusok, vagyis: letartóztatják, a főpap kihallgatja, Pilátus elé állítják, megostorozzák és keresztre feszítik. Jézus hatalommal járja végig szenvedése állomásait. János már elbeszélése kezdetén kiemeli, ki ez a Jézus, akit a poroszlók elfognak.

Magyarázat
Szinoptikus evangéliumok. Az elnevezés alapjául az a megfigyelés szolgál, hogy Máté, Márk és Lukács leírása oly mértékben hasonlít egymásra, hogy szövegüket akár egymás mellé is lehet írni három hasábban, amely így együtt olvasható. http://www.czuczor.hu/anselm-grun-husveti-modon-elni/8-nagypentek
Munkácsy Mihály: Golgota festménye

 

Veronika kendője
Veronika egyetlen irgalmas cselekedete miatt került bele a történelembe: a hagyomány szerint kendőjével megtörölte Jézus vérrel verítékes arcát, amikor a keresztet hordozta. 
Veronika különleges jutalmat kapott irgalmáért és bátorságáért: kendőjén ott maradt Jézus arcának lenyomata. Nemcsak foltok porból és vérből, hanem felismerhető arckép. Veronika ezért szerepelhet név szerint a keresztutat felidéző ájtatosságokban, imákban.

Ítélet előtti események
A keresztre feszítés kegyetlen művelete azonban nem volt zsidó büntetési forma. Az teljes mértékben a rómaiak törvénye és szokása volt. A rómaiak a lázadókkal, tolvajokkal, gyilkosokkal, egyszóval a legalacsonyabb rendű bűnösökkel szemben alkalmazták ezt a legrettenetesebb kivégzési módot. Hogy annál nagyobb és elrettentőbb hatást gyakoroljon.

A kora reggeli órában elvitték Jézust Pilátus elé, aki mint római helytartó Caesareaban székelt, de az ünnepre Jeruzsálembe jött, s Heródes díszes palotájában szállt meg.
A ravasz főpapi tanács itt már nem a káromlás vádjával állott elő, mert tudta, hogy Pilátus előtt az közömbös ügy, hanem azzal vádolták: „ez az ember királynak vallja magát." Pilátus éles esze azonnal átlátott a zsidók gonosz szándékán. Ha Jézus felforgató lázadó volna, neki arról tudnia kellene és arra nem a zsidó papok figyelmeztetnék őt. Ö nagyon is jól tudta, hogy a zsidóknak legfőbb vágya lerázni a nyakukról a római igát s nem az, hogy a római uralom elleni lázadókat keresztre feszítsék.
Pilátus elküldte a Jeruzsálemben tartózkodó Heródeshez, hogy ő ítéljen ebben az ügyben. Heródes azonban nem vállalta s Jézust visszaküldte Pilátushoz. Pilátus érthetetlenül nagyon habozó, határozatlan jellemnek látszik. Nemcsak a külső körülményekből, hanem Jézus szerény, alázatos, de nyugodt és méltóságteljes magatartásából is megállapította Jézus ártatlanságát. Átlátta, hogy csupán vallási kérdésről van szó, az állam biztonsága ellen semmi merénylet nem készült
A zsidók megfenyegetik Pilátust: „Ha el nem ítéled, nem vagy igaz híve a császárnak, mert ez az ember királynak mondja magát."
Ez a fenyegetés hatott. Pilátus nem akart kegyvesztett ember lenni a császár előtt, a zsidók követelésének engedve, meggyőződése ellenére kimondta az akkori divatos halálos ítéletet, a keresztrefeszitést. Ezzel befejeződött az eljárás. Pilátus Jézust átadta a végrehajtó közegeknek, akik az akkori kor minden barbárságát elkövették vele szemben
Pilátus gyűlölte a zsidókat. A zsidók hasonlóan gyűlölték Pilátust és a két gyűlölködő fél egyesült az igazi ártatlanság keresztrefeszitésében. A gyűlölet azonban sohasem vezet jóra. Igazi Ítéletet — még az igazi bűnös fölött is — csak a szeretettel párosult igazság tud hozni. Jézust két egymást gyűlölő fél tehát a keresztre juttatta. Egyelőre a gyűlölet s a belőle származó igazságtalanság diadalmaskodott. Ennek a diadalnak az élete azonban rövid volt. A gyűlölet Ítélete hamar szétfoszlik, mert efölött is ítélt a néplélek igazsága.
A világ lelkiismerete szerint az elítélt Jézus diadalmaskodott, az ő életének és hivatásának a megaláztatás, a kereszthalál új szint és jelentőséget adott s az ítélő bírák pedig viselik a történelem Ítéletét, amely lesújtó és örök.
Benczédi Pál. Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
http://epa.oszk.hu/02100/02190/00069/pdf/KM_1937_01_024.pdf

Keresztre feszítés
Fontos egyetértés az evangéliumok között az a tény, hogy a keresztre feszítés Poncius Pilátus kormányzása idején történt Kr. u. 26 és 36 között volt.
A keresztre feszítés módszere a perzsáktól származott, de a karthágóiaktól vették át a rómaiak. Csak legnagyobb gonosztevőkkel szemben alkalmazták, római polgárt nem is lehetett keresztre feszíteni, viszont a provinciákban előszeretettel alkalmazták ezt a módszert az elrettentésre. Jézus keresztjét két köztörvényes bűnöző (lator) közé helyezték, ezzel is növelve megaláztatását.
Jézus  idejében  a  római  hadsereg  által  rabszolgákkal,  lázadókkal,  rablókkal  és  más gonosztevőkkel  szemben  alkalmazott  módszer  célja  nem  csupán maga a kivégzés volt, hanem a kivégzendő nyilvános megszégyenítése,   és   akár   napokig   tartó kínhalála.  Ez a tömegekre  gyakorolhatott  elrettentő  és  megelőző  hatást.  A hódító  Birodalom  számára  nyilván  ez  volt  a legfontosabb.
A  halál fizikai oka  mai  tudósok  szerint  a  vérveszteség,  a  merevgörcs,  a  légző szervek bénulása miatti   fulladás, vérmérgezés, kiszáradás, traumás sokk és idegfájdalom egyaránt lehetett. Ókori beszámolók szerint az elítéltek szenvedése sok órán sőt, akár napokon át is tarthatott. Ezért csodálkozhatott Pilátus azon, hogy Jézus „alig” hat óra múltán meghalt. Bár a kivégzetteket rendszerint hagyták ott rohadni vagy állatok martalékává válni.
A hagyomány szerint egy Longinus nevű katona százados, aki más katonákkal együtt ott állt Krisztus keresztjénél, Pilátus parancsára lándzsával döfte át az Úr oldalát. Később azt látva ahogyan Jézus meghalt eljutott a fölismerésre: "Ez az ember valóban Isten Fia volt!"

A keresztre feszítés technikájáról leginkább az az archeológiai lelet tanúskodik, mely éppen Jeruzsálemből került elő és az I. századi Jehochanán nevű fiatalember csontjait tartalmazza. A lelet arról tanúskodik, hogy az áldozatot csuklóján átütött szögekkel függesztették fel, valamint mindkét sípcsontját azonos magasságban erős ütésekkel szétzúzták. Utóbbi sajátosság hitelessé teszi a János által említett crurifragium szokását (Ján 19:32).Jézus héber nyelven valószínűleg a zsoltárnak csak egyes mondattöredékeit imádkozhatta hangosan, és ennek során kiáltotta az idézett részt: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Pilátus Arimátiai József kérésére megengedte, hogy Jézus testét levegyék, és eltemessék.

A Golgotára vitték, keresztre szegezték, ruháit egymás közt sorsolással osztották el. A keresztre is felírták: a zsidók királya. Ennek rövidítése INRI, a kereszteken és sírköveken máig négy betű, ami latinul Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, magyarul: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Szenvedése a kereszten nem csak testi volt.
Az arra járók szidalmazták, gúnnyal hajbókoltak előtte csakúgy, mint a papok és írástudók. De még a mellé feszített két lator is pocskondiázta. Estig bírta a kínokat.
A passió jelentése:  (a lat. passio, 'szenvedés' szóból): Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának története az utolsó vacsorától a temetésig. 
Az ünnep előtti napon a zsidók arra kérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárcsontjait és vétesse le őket a keresztről, hogy a holttestek ne maradjanak a kereszten szombaton. A katonák így is jártak el a latrokkal, mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, ahonnan azonnal vér és víz folyt ki. (Jn 19,31-37)

Estefelé arimateai József, egy tekintélyes tanácsos, Jézus titkos tanítványa, bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus miután értesült a századostól Jézus haláláról, oda ajándékozta a holttestet Józsefnek. József halotti leplet vásárolt, levette Jézus testét a keresztről, majd fűszerekkel együtt begöngyölte a lepelbe és egy közeli sziklasírba helyezte.
A sírbolt bejárata elé követ hengerített. A temetésnél a szintén titkos tanítvány, Nikodémus segédkezett neki. A Jézus kíséretéhez tartozó asszonyok figyelték, hogy hogyan és hová temették Jézust. Hazatértükben illatszereket és fűszereket vásároltak, hogy ünnep után - amelyet nyugalomban kellett tölteniük - elvégezhessék Jézus testének a zsidóknál szokásos megkenését.

Jézus kereszten mondott szavait mind a 4 evangélium idézi a következő sorrendben:

1. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).
2. „Még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43).
3. „Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!” (Jn 19,26-27)
4 „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?' (Mt 27,46; Mk 16,34) –
5. „Szomjazom” (Jn 19,28). Szomjúságát ekkor otromba tréfaként egy ember ecettel kínálta, mígnem kiáltott:
6. „Beteljesedett” (Jn 19,30).
7. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) És ezeket mondván, meghalt

És a nép ekkor megértett valamit. “Látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez az ember igaz vala. És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére.”

Rubens Levétel a keresztről Caravaggio: Krisztus sírba tétele  

Jézus halotti leple. A torinói lepel.
A torinói lepel néven ismert relikvia egy közel négy és fél méter hosszú, egy méter széles lenvászon szövetdarab, amelyen egy halott férfi lenyomata látható. E kendő a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus halotti leple, így a képmás az ő vonásait őrzi az utókor számára (kép). Vannak azonban, akik kétségbe vonják ezt.
A lenvászon lepedőt arra használták, hogy valakinek a halott testét csomagolják bele, temetés előtt. Az elektronmikroszkóppal készített vizsgálatokról és a most feltárt kémiai bizonyítékokról komoly tanulmányok születtek. Eddig még soha senki nem került ennyire közel ahhoz, hogy bizonyítani tudja a torinói lepel eredetiségét.
A képmáson körülbelül 120 korbácsütés okozta seb, a római háromágú flagrum nyomai azonosíthatók. (a flagrum, erős bőrszíjai két-két ólomgolyóban végződnek.)
Az egész hajas fejbőrön jól láthatóak azok a sebek, amelyeket, a fejet fövegként borító tövises növény okozott. A fejbőr a tövisek nyomán erősen vérzik, hiszen a test egyik legjobb vérellátású területe.
Újabb kutatások szerint nem a kisujj felőli nyíláson ütötték át a szeget, hanem a tenyér hüvelykujjhoz közel eső részén, amit a leírt nyomok nem cáfolnak meg. Az itt látható vérfoltok ugyanis messze meghaladták egy középkori hamisító tárgyi ismereteit, sőt az első tanulmányozókét is.
A függés közben a csuklókra nehezedő testsúly borzalmas fájdalmat okoz az ujjakban és a karban – a szögek a medián ideget nyomják. Ezért az áldozat megpróbálja a lábakra helyezni a testsúlyát. A metatarsalis csontok közötti idegek elviselhetetlen fájdalma hasít belé. A karok lankadnak, az izmok görcsbe rándulnak. A hatalmas, lüktető fájdalommal járó görcshullámok miatt alig-alig tudja felnyomni magát. A mellizmok megbénulnak, a bordaközi izomzat nem működik. A belégzés lehetséges, de kilélegezni képtelen. Jézus egy-egy pillanatnyi lélegzetvételért küzd. Végül a szén-dioxid felgyűlik a tüdőben és a véráramban, és a görcsrohamok enyhülnek. Egy-egy rángással képes megemelkedni, hogy kilélegezzen és beszívja az éltető oxigént.
Az utólagos kísérletek igazolták, hogy a keresztre feszítettek fulladásos halált haltak. A kínos levegővételhez kétféle testhelyzetet vettek fel, ennek következménye volt a kétirányú vérfolyás. A keresztről történő levétel után pedig egy harmadik, kör alakú vérfolt is keletkezett, amely a szeg eltávolítása után jött létre. A sarkoknál és talpaknál jól látható vérfoltok megerősítik a kivégzés leírt módszerét.
A vizsgálatok szerint a döfés áthatolhatott a tüdőn, ahonnan a felgyülemlett és akkor kiáramló tüdővizenyő okozhatta a jelenséget. Egy katona lándzsát szúrt az ötödik bordaközön át a szívbe, ahonnét „nyomban vér és víz folyt” (Jn 19,34). A szívburokból szivárgó víz post mortem bizonyítja, hogy Jézus halálát nem fulladás okozta, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti szívmegállás, a szív „meghasadása”.
A vászon nélkül nem őrződött volna meg Jézus testének és sebeinek képe. A keletkezett sebek, a kegyeleti rítus kényszerű elodázása miatt, a feltámadás bekövetkeztére tekintettel, mind elég jól kivehetők a vásznon.
Vizsgálataik szerint a leplen található képhez hasonlót a mai legmodernebb laboratóriumi technikákkal sem lehet előállítani, középkori módszerekkel pedig teljességgel lehetetlen.
Egy holland orvosnak, Petrus Soonsnak a leplen látható kép háromdimenziós információi alapján sikerült előállítania a kép hologramját. Az életnagyságú hologram római kiállításakor létráról tekintették meg a leplen látható férfi feje tetejét. A fejtetőn sok apró véres seb nyomai látszottak, ami megerősíti a korábbi feltételezést, hogy nem töviskoszorút, hanem az egész fejet beborító tövises „sapkát” borítottak rá.

Felhasznált irodalom

Feltámadás
A tanítványok nehezen értik meg Jézus feltámadásának igazi természetét. Ha kereszthalála valóságos, akkor a feltámadást nehéz igaznak tartani. Ha viszont a feltámadt Jézus alakja igazi valóság, akkor Jézus szenvedése és halála tűnhet látszólagosnak.
A feltámadt Jézus háromféle módon válaszol ezekre a kétségekre: „Nézzétek meg kezeimet és lábaimat, hogy valóban én vagyok!” Látható valóság: nem délibáb, nem látomás, nem hallucináció.
Azután, felszólította, hogy kézzel fogják meg őt: „Tapintsatok meg és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Tapintható, valódi test.
Végül étkezik is a jelenlétükben: „Van itt valami ennivalótok?” Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára evett belőle.” Nem kísértet, nem szellem.
Jézus tehát bizonyítja testi valóságát. Ez megerősíti a tanítványok meggyőződését, hitét: Jézus valóban meghalt a kereszten, Isten azonban új életre támasztotta és testi valóságában is felvette dicsőségébe. Nemcsak a lelke tért vissza az Atyához, hanem a teste is. Nem véletlenül volt üres a sír. Jézus feltámadásával kapcsolatos kutatásról itt olvashatnak: