A szinglik Napját nov. 11-én ünnepli a világ.

Már csak ez hiányzott!   Ez is a globalizált  világ multi cégeinek nagy ötlete, amely  hatalmas kereskedelmi potenciáljával óriási bevételt jelent, és rángatják ki a kis jövedelműek zsebéből a pénzüket.

Szinglinek általában azt az egyedülálló nőt vagy férfit nevezik, aki tudatosan éli úgy az életét, hogy abba ne férjen bele állandó társ. Régebben hajadonnak, ma inkább szinglinek hívjuk persze azokat a nőket is, akik mindent megtennének egy társért, de valami okból kifolyólag mégsem jön össze a hosszú, tartós párkapcsolat, nem találják a másik felüket a nagyvilágban.
Mára egyre divatosabb szinglinek lenni, számukra ez egy életforma. Szinglinek lenni jó, nem kell alkalmazkodni senkihez- mondják az egyedülállók. Ezt azonban azok vallhatják, akik nem részesültek még a boldog párkapcsolat adta örömeiben.
A harmincadik életévükhöz közelítők már erős nyomásnak vannak kitéve a család, a szülők részéről, a vidékről elszármazottak kiemelkedően. Van viszont egy közkedvelt mondásunk, mégpedig: „A remény hal meg utoljára” úgyhogy ne keseredjenek el a magányos szívek se, hiszen nem tudhatjuk éppen mikor és hol sétál be életünkbe a mindent elsöprő szerelem.

Elvileg azért lett November 11. a Szinglik világnapja, mert az 1 magányos szám, noha ezen a napon még két eseményre is emlékeznek. Talán a febr. 11 tartalmilag is kedvezőbb lett volna.
febr. 11 A betegek világnapja
március 20. A boldogság világnapja
március 24. A tuberkulózis (tbc) elleni küzdelem világnapja
ápr. 11 A Parkinson-kór világnapja
máj 16 A család nemzetközi napja
júm. 1 A szülők világnapja
júl. 14 A cápatudatosság
aug. 1 Az anyatejes táplálás
szept. 20 Az európai kultúra napja
szeptember 22 orrszarvúak világnapja
okt. 10 A lelki egészségvilágnapja
november 11. Az elsõ világháború végének emléknapja
november 11. A katonai felderítõk napja
NOVEMBER 11 SZINGLIK VILÁGNAPJA
nov 20 A transzneműek emléknapja
Nov. utolsó péntek „Ne vásárolj semmit” nap

Itt említek egy példát a profit uralom további erősödését szolgáló egyik leghatalmasabb kínai  kereskedelmi hálózatára.

Az Alibaba 2009-ben látta meg a lehetőséget a Szingli  "ünnepben" és kezdett el először hatalmas akciókat kínálni a Tmall platformján, ami az egyik legnagyobb e-kereskedelmi szolgáltatása.  Abban az évben (2009)  7,8 milliárd dollárt költöttek ezen a napon a vásárlók, 2017-ben 25,3 milliárd dollárt. Vagyis a Szinglik Napját 25,3 milliárd dolláros forgalommal zárta az Alibaba

2018 júniusa óta az Alibaba piaci értékesítése 542 milliárd dollár volt.  Ez a világ 10 legértékesebb és legnagyobb vállalatának egyike.  2018 januárjában Alibaba lett a világon a második óriás kereskedelmi hálózat. Alibabáék így ünneplik meg a Szinglik Napját. A kínai óriáscég által megalkotott ünnep minden elképzelhető elvárást felülmúlt.
A Szinglik Napja ma már a világ legfontosabb kereskedelmi napja, versenytársa az amerikai Hálaadást megelőző úgynevezett Fekete Hétfőnek, ami jelenleg a legnagyobb forgalmú nap a kiskereskedelemben. Kínai viszonylatban is egyre fontosabb ez a nap, sok cég értékesítésében már majdnem akkora volumenű, mint a karácsony vagy a kínai újév.

A Carnegie Mellon Egyetem kutatói által végzett tanulmány szerint optimistább emberek azok, akiket támogató kéz segít. A kísérletben 163 házaspár vett részt. A pár egyik tagjának választania kellett, hogy egy könnyű puzzle-t rak ki, vagy beszédet tart – ami, ugye, nagyobb kihívás. Az eredményből kiderült, hogy akit a párja biztatott a nehezebb feladat elvégzésére, az sokkal elégedettebb volt, mint aki – önbizalom-hiányos társa unszolására – a puzzle-t választotta. Sőt, fél évvel később az előbbiek kapcsolata még harmonikusabbnak bizonyult. Akik mögött tehát ott áll egy biztató társ, barát, szülő, azok sokkal könnyebben néznek szembe a kockázattal. (Forrás: Mindennapi pszichológia magazin.)

A mai magyarországi helyzetkép

A szingli jelenség igazi okai

A szingliségre törekvés evolúciós magyarázata

"A szingliség evolúciója" merőben újszerű és érdekes kérdés. Hiszen a darwini természetes kiválasztódás elmélete szerint a ma élő emberek mind hordozzák őseik azon tulajdonságait, amelyek segítségével képesek voltak a túlélésre és a sikeres szaporodásra. Ezek a (külső és belső) tulajdonságok pedig alapvetően keresettek a párválasztás során.
Az evolúció bizonyos törvényszerűségei egyszerűen úgy formálták fajunkat (is), hogy fajtársainkkal kölcsönösen felkeltsük az egymás iránti szexuális érdeklődést, több szempont alapján kiválasszuk egymást, és az így kialakult szexuális érintkezés következményeként (rövidebb-hosszabb időtartamra kialakított párkapcsolatban)  szaporodjunk. Ennek ellenére számos ember számára a szingli-lét egy tudatos döntés eredménye. Hogyan lehetséges ez?

Tehát a kutatás résztvevői azért maradtak szinglik, mert úgy érezték: így szabadon megvalósíthatnak más fontosabb dolgokat, nem tartották magukat elég sikeresnek, hogy egy partnerért vetélkedjenek, illetve eleve túl problémásnak látták a párkapcsolatokat.

Nem mond ez ellent az evolúciónak?!

A párválasztással kapcsolatos evolúciós kutatások szerint bizonyos körülmények között hatékonyabb stratégia szüneteltetni, vagy leállítani a szaporodást. (Itt azért megjegyzem, hogy az evolúciónak ezt a látens előrelátását, a mai ember belemagyarázza azért, hogy az általa képviselt evolúció ebben a kérdésben se veszítse el érvényességét ZsB)

A belső hang azt suttogja, hogy “azt válaszd, akivel jól érzed magad!” A nőknek semmi mást nem kellene csinálniuk, csakis azt figyelni, melyik férfi hat rájuk intenzíven, melyik jelenlétében érzik azt a mérhetetlen kíváncsiságot, ami gyakorlatilag csillapíthatatlan. 
Amikor szembejön az a férfi, akivel képesek vagyunk önfeledten és jókedvűen együtt lenni – aki inspirál minket minden tekintetben, akiből nincs olyan, hogy “elég” , akkor bátran bemerjük dobni a közösbe az ÉN-t. Kockázat nélkül. Aztán létre tudjuk hozni a másik ÉN-jével közösen a MI-t. Aztán amikor ez a MI megerősödött – amikor kiépítettük a bizalmat, amikor megszületnek a mi  privát érzelmi szálaink, kialakul a kötődés, intimitás és elköteleződés , akkor képesek legyünk azt érezni, hogy hazaérkeztünk,

Megszületett Nagy-Britannia legnépesebb családjának 21. gyereke

A pár legidősebb gyermekét Chris-t Sue csupán 14 évesen szülte meg. Ő most 27 éves. Utána következett, Sophie, 22, Chloe, 21, Jack, 19, Daniel, 17, Luke, 15, Millie, 14, Katie, 13, James, 12, Ellie, 11, Aimee, 10, Josh, 9, Max, 7, Tilly, 6, Oscar, 4, Casper, 3, és Hallie, aki két éves.

Édesanyja ölében a 21. baba

Itt még „csak” a 20.