Rákos emlődaganatra Tamoxifen. Hatása, kiváltása korszerűbbekre. Endometriozis vizsgálata és kezelése
Magyarországon évente körülbelül 5-6000 új emlőrákos beteget
fedeznek fel, és nagyjából 2000 nő hal bele a betegségbe. Az
emlőrák ezzel a magyar nők leggyakrabban előforduló daganata.
Összehasonlításul: méhnyak rákban évente nagyjából 1100-an
betegszenek meg és 4-500 nő hal meg emiatt.
A Tamoxifent 20 éve használják a mellrák kezelésben, és ezalatt több százezer nő életét mentette meg. DE attól függetlenül, hogy úgy tűnik, hogy csökkenti a halálozást, komoly kockázatot hordoz magában, mert egy sokkal rosszabb indulatú mellrákfajta gyakoriságát viszont megnöveli.
2001-ben már voltak eredmények, amik azt mutatták, hogy kapcsolat van a tamoxifen hosszabb távú alkalmazása és a megnövekedett ER-negatív, másodlagos tumorok kialakulása között.
Az ösztrogén elősegíti azoknak a mellráksejteknek a növekedését, amelyek ösztrogén receptorokban gazdagok. A Tamoxifen gátolja ezt a hatást, azáltal, hogy hozzákapcsolódik a ráksejt felületére vagy receptorhoz, amit a hormon használ. Ez blokkolja az ösztrogén hatását a ráksejten (az ösztrogén már nem tud hozzákapcsolódni a ráksejthez, mivel a tamoxifen már elfoglalta a helyét). Az ösztrogén receptor nélküli ráksejtekre azonban nem hat a tamoxifen.
Ezért a Tamoxifen gyógyszer nem adható rutinszerűen, HANEM KIZÁRÓLAG CSAK AZOKNAK, AKIKNEK DAGANATA ERŐSEN ÖSZTROGÉN POZITÍV! Sajnos volt olyan időszak, amikor 40 év alatt szinte minden mellrákban szenvedő nő megkapta ezt a szert, mert a receptor vizsgálatok elmaradtak! Az ER negatív daganat tehát nem tartalmaz ösztrogén (hormon) receptorokat. Ilyen daganatnál nincs értelme ösztrogén-ellenes hormonkezelést alkalmazni (amelyet ösztrogén pozitív daganatoknál hosszú évekig szoktak adni)
A tanulmány rámutat arra, hogy szoros kapcsolat van a tamoxifen és a megnövekedett számú ER-negatív (vagyis ösztrogén receptort nem tartalmazó) daganatok kialakulása között. Mindebből azonban nem következtethetünk arra, hogy a mellrákot túlélő betegeknél le kellene állítani a hormon terápiát a tumor kialakulása miatt, csupán figyelmeztet, hogy a kezelés kockázattal jár.
Az egyik ilyen kockázati tényező pedig a megnövekedett számú, másodlagos, ER-negatív tumorok előfordulása
Az ösztrogén receptorokat tartalmazó emlőrákot ER pozitív (ER+) ráknak nevezik, míg a progeszteron receptorokat tartalmazót PR pozitívnak (PR+). A hormonreceptor-pozitív daganattal rendelkező nők prognózisa általában jobb, továbbá sokkal nagyobb valószínűséggel reagálnak a hormonterápiára, mint azok, akiknél a daganat nem tartalmazza ezeket a receptorokat.
https://www.webbeteg.hu/cikkek/szovettan/18769/mellrak-lelet-ertelmezese
A tamoxifen, amelyet 1977 óta alkalmaznak az emlőrák kezelésében, az antihormonok csoportjába tartozik. Tamoxifent (Nolvadex), egy nem szteroid antiösztrogént, először az FDA hagyott jóvá mellrákos betegek kezelésére 1978-ban. Ez a gyógyszerfajta a szervezetben jelen lévő hormonok hatását ellensúlyozza. A tamoxifen mérsékli a női nemi hormon ösztradiol hatását (képlet) a hormon szerepet játszik egyes daganatok, így az emlődaganat növekedésében.
A Raloxifen hasonlóan működik: idősebb nőknél alkalmazzák a tamoxifen alternatívájaként, mivel ezek a hölgyek már túlestek a menopauzán
A tamoxifen egy ösztrogén antagonista
A
tamoxifen képes az ösztrogénszint növelésére premenopauzában
A
potenciális káros hatásokat csak most ismerik fel
Endometriomák alakultak ki a tamoxifen alkalmazása során emlőrák esetén.
Int
J Gynaecol Obstet. 1994
Apr;45(1):55-7.
Endometriosis
and tamoxifen therapy.
Morgan
MA 1 , Gincherman
Y , Mikuta
JJ .
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/7913061
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11922402
Nagy
beteganyagon végzett megfigyelések arra utalnak, hogy a tamoxifén
többéves (3-5 év), nagyobb dózisban (30 mg <) történő
alkalmazása során – más hormonális (ösztrogén) terápiákhoz
hasonlóan - gyakrabban
fordul elő
endometrialis hyperplasia és endometrialis polyposis; továbbá nő
az endometrium karcinoma előfordulási
gyakorisága.
Megállapítás
1.
Tamoxifén
méh nyálkahártya daganatot illetve annak rákos elváltozását
is okozhatja
Megállapítás
2.
Kimutatták,
hogy a Tamoxifén megakadályozza a magas kockázatú nőknél a
mellrákot. A tamoxifen
azonban összefüggésben van az endometriális rák növekedésével. A
tamoxifenhez hasonlóan a Raloxifen
úgy tűnik, hogy megakadályozza a magas kockázatú nőknél a
mellrákot, és a mai napig nem tapasztalták, hogy növelné az
endometriális rák előfordulását.
Semin
Oncol. 2001, 28 (3), 260-73.
Tamoxifen
raloxifenre és azon túl.
O'Regan
RM 1 , Jordan
VC .
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11402436
Az ellenoldali daganat kialakulásának kockázata annál alacsonyabb volt, minél tovább tartott a tamoxifen terápia: az után követés végén is tamoxifent szedők között, a 4 évig tartó kezelés 66%-os rizikócsökkenést eredményezett a hormonterápiát nem alkalmazó emlőrák túlélők adataihoz képest. Bár a tamoxifen ilyen jellegű hatása a gyógyszer szedésének befejezése után csökken, még 5 évvel később is statisztikailag szignifikáns mértékű.
A Tamoxifen
és az I3C együtt
95%-ban
gátolják a
mellrák sejtek növekedését (Cover és mtsi., 1999).
I3C-hez
juthatunk keresztesvirágúak fogyasztásával, vagy bevihetjük
kivonat formájában is. Az utóbbi forma azért előnyösebb, mert
képtelenség elég keresztesvirágút fogyasztani.
Indole-3-Carbinol
(I3C) 200 mg
az I3C
rendszeres fogyasztása elősegíti mind nőknél, mind férfiaknál
az egészséges hormon termelést, ezáltal hozzájárulnak a mell, a
prosztata, és az egyéb reproduktív szervek egészséges
működéséhez.
Segíthet
Cover
CM, Hsieh SJ, Cram EJ, ET AL. Indole-3-carbinol and tamoxifen
cooperate to arrest the cell cycle of MCF-7 human breast cancer
cells. Cancer Res. 1999 Mar 15;59(6):1244-51.
Megállapítás
3.
Tamoxifen
és az I3C együtt 95%-ban
gátolják
a mellrák sejtek növekedését
Premenopauza
A menopauza az utolsó vérzés, amelyet egy éven belül nem
követ másik.
A menopauza időpontja az utóbbi évszázadban a fejlett európai
országok népességében mintegy 5-6 évvel kitolódott, és
általában 48-52 éves korra tehető.
A menopauza időszakát
előzi meg egy átmeneti időszak, a premenopauza. Ez az a fázis,
amelyben a petefészkek fokozatosan kezdenek egyre kevesebb
ösztrogént termelni.
A premenopauzának az átlagos időtartama négy év, de a nők egy
része ebben a szakaszban is csak az utolsó néhány hónapban
tapasztal tüneteket.
A premenopauza jellemzői
Posztmenopauza
Vizsgálatok. Képalkotó eljárások
Ha az MR/CT állásfoglalása bizonytalan és vezérelt percutan
mintavétel nem végezhető, ha a klinikai kép és a képalkotói
vizsgálatok között ellentmondás van, akkor a PET/CT
vizsgálat javasolt.
Évente mellkas-röntgenvizsgálat, daganatos kiújulás gyanúja esetén MR/CT/UH vizsgálat javasolt.
Megállapítás
4.
Hüvelyi
ultrahang vizsgálat a kis medencei szervek áttekintésére kiváló
eljárás. Endometrium ráknál az MR vizsgálat pontossága 82-94%.
Daganatos kiújulás gyanúja esetén MR/CT/UH
vizsgálat, valamint CA-125
daganatjelző
meghatározása javasolt.
Méhtükrözés
vizsgálatával kimutatható a méhben lévő mióma, polipok,
összenövések.
Biopszia
vizsgálatról
Módszer
Az értékelhetetlen kenetek arányát jelentősen növeli, ha a patológus + a radiológus ultrahangvezérlés használata nélkül végzi a sejt mintavételt. Javasoljuk, hogy ha nem a mi laborunkat választja mintavételre, akkor is ügyeljen arra, hogy a biopszia lehetőleg ultrahang vezérlés mellett történjen, főképp ha nem jól tapintható elváltozásról van szó.
Bizonyos esetekben a vékonytű biopszia során nem állapítható meg az elváltozás pontos mibenléte, ez elsősorban lágyrész tumorok, limfomák, egyes esetekben emlőelváltozások esetében van így. Emlőrákok esetében célszerű vastagtű biopsziás mintán prognosztikai marker vizsgálatokat is elvégezni. Ilyen esetekben műtéti próbakimetszés vagy vastagtű biopszia válhat szükségessé a pontosabb diagnózis érdekében.
A vékonytű helyzetét szakorvosaink az ultrahangkészülék
képernyőjén
követik, garantálva ezzel, hogy pontosan onnan történjen a
mintavétel, ahol a tumorgyanús sejtek találhatóak.
A kapott vizsgálati anyagot laboratóriumi előkészítés
után mikroszkópos vizsgálatnak vetjük alá.
A vékonytűvel történő biopsziát (aspirációs citológiai
vizsgálat, illetve vékonytű biopszia) egy
időben két orvos, egy citopatológus és egy radiológus szakorvos
végzi:
Sajnos gyakran előfordul, hogy a páciens felesleges vizsgálatok
sorozatán esik át, míg végül – jelentős késéssel – a
citológiai mintavételre is sor kerül.
Ezzel a
beteg megfelelő kezelése heteket, hónapokat is csúszhat, ami a
betegség várható lefolyását nyilvánvalóan negatívan
befolyásolja, ennek minden vonzatával együtt, beleértve az
egészségbiztosítóra rótt költségeket is.
Előny,
hogy citológusunk személyesen is ki
tudja kérdezni Önt, emellett tanulmányozhatja a korábbi leleteit,
ultrahangos, egyéb képalkotó leleteit.
Viszonylag gyakori, hogy a mintavételhez túl vastag tűt
használnak, azt gondolván, hogy minél vastagabb a tű, annál
sejtdúsabb, így jobb lesz a levett minta. Ez hibás elképzelés,
ugyanis vastagabb tű esetében nagyobb a veszélye a kiserek már
említett sérülésének, aminek következtében megnő a vérzések
valószínűsége.
A vérzések kockázata minimálisra csökkenthető akkor, ha az ultrahangvezérlés
mellett vékony tűt
használunk a mintavételhez.
Radiológusaink
és citopatológusaink évente 2-3000 körüli biopsziát végeznek,
laborunkban évente összesen több mint 8000 biopsziára kerül sor.
Viszonylag gyakori, hogy a mintavételhez túl vastag tűt használnak, azt gondolván, hogy minél vastagabb a tű, annál sejtdúsabb, így jobb lesz a levett minta. Ez hibás elképzelés, ugyanis vastagabb tű esetében nagyobb a veszélye a kiserek már említett sérülésének, aminek következtében megnő a vérzések valószínűsége.
A vérzések kockázata minimálisra csökkenthető akkor, ha az ultrahangvezérlés mellett vékony tűt használunk a mintavételhez.
A laborunkban is alkalmazott vékonytű-biopszia előnyei:
CITOPATOLÓGUSAINK SZEMÉLYESEN IS TALÁLKOZNAK ÖNNEL
Ennek az az előnye, hogy citológusunk személyesen is ki tudja kérdezni Önt, emellett tanulmányozhatja a korábbi leleteit, ultrahangos, egyéb képalkotó leleteit. Ez sokkal informatívabb, mint ha a kenetet értékelő citopatológus csak a korábban megírt kérőlapot látja, amelyen sok esetben sajnos nem tüntetik fel megfelelően a minta megfelelő értékeléséhez részletes klinikai adatokat.
Sajnos gyakran előfordul, hogy a páciens felesleges vizsgálatok sorozatán esik át, míg végül – jelentős késéssel – a citológiai mintavételre is sor kerül.
Ezzel a beteg megfelelő kezelése heteket, hónapokat is csúszhat, ami a betegség várható lefolyását nyilvánvalóan negatívan befolyásolja, ennek minden vonzatával együtt, beleértve az egészségbiztosítóra rótt költségeket is.
Eredményes citológiai mintavétellel és vizsgálattal a daganatok és daganatszerű elváltozások nagy része tökéletesen behatárolható.
A vékonytűvel történő biopsziát (aspirációs citológiai vizsgálat, illetve vékonytű biopszia) egy időben két orvos, egy citopatológus és egy radiológus szakorvos végzi:
a citopatológus szakorvos felelős a vékonytűvel történő mintavételért,
Az aspirációs citológiai vizsgálat során mindig olyan elváltozásokat célzunk meg, amely:
Ezen elváltozásoknak szerencsére csak egy részéről derül ki, hogy valóban rosszindulatú daganatról van szó, a jóindulatú tumorok ugyanis gyakoriabbak.
A vizsgálandó területet:
A vékonytű helyzetét szakorvosaink az ultrahangkészülék képernyőjén követik, garantálva ezzel, hogy pontosan onnan történjen a mintavétel, ahol a tumorgyanús sejtek találhatóak. A kapott vizsgálati anyagot laboratóriumi előkészítés után mikroszkópos vizsgálatnak vetjük alá.
Sokéves, komoly szakmai tapasztalattal rendelkező szakembereink
képesek a vékonytű biopszia lehető legjobb minőségben történő
elvégzésére. Radiológusaink és citopatológusaink évente 2-3000
körüli biopsziát végeznek, laborunkban évente
összesen több mint 8000 biopsziára kerül sor.
Istenhegyi Magánklinika
1125 Budapest, Istenhegyi út 31/B
Közvetlen telefonszám: +36.30.357.82.78
Központi telefonszám:
36.1.224.54.24
Email: info@ihklinika.hu
Web: ihklinika.hu
Bejelentkezéshez
hétköznap 9:00 – 17:00 óra között hívja a fenti
telefonszámainkat
http://aspiracios-citologia.hu
Megállapítás
5.
Ultrahang-vezérléssel
és vékonytűvel végzett biopszia úgy végzendő, hogy mindkét
szakorvos a radiológus és a citopatológus közösen végzi a
vizsgálatot. A vékonytű használatával a
vérzések kockázata minimálisra csökkenthető..
Emlőrákok, lágyrész tumorok, limfomák, egyes emlőelváltozások
esetében azonban vastagtű
biopszia válhat szükségessé a pontosabb diagnózis érdekében
Laparoszkóp vizsgálat
A legkedvezőbb módja annak, hogy megbizonyosodjon arról, hogy
endometriózis van-e, az orvosa egy laparoszkópot használ úgy,
hogy egy kis vágást végez a bőrön a hasán, és egy vékony
csövet helyez be a műszerbe. A laparoszkópos vizsgálatot
fájdalomcsillapító hatása alatt végzik.
https://www.breastcancer.org/treatment/side_effects/endometriosis
Tamoxifen
mellékhatásai
Nagyon
gyakori
Gyakori
Tamoxifen
leváltása: Anasztrozol
5 év tamoxifen után váltás további 5 év aromatáz-inhibitor
terápiára (így összesen 10 évig tart a hormonkezelés)
Az aromatáz-inhibitorok leggyakrabban izom és ízületi fájdalmakat
okozhatnak, de ritkán súlyosabb mellékhatásaik is lehetnek (pl.
csontritkulás). Mindezek ellenére a 10 évig tartó hormoterápia
kockázata kisebb az általa várható haszonnál.
Az anasztrozol
hatóanyagú szer az aromatáz-inhibitoroknak nevezett
gyógyszercsoportba tartozik. Jelenleg előrehaladott emlőrák
kezelésére alkalmazzák olyan nőknél, akik túl vannak a
menopauzán. A szer a szervezet által termelt ösztrogén
hormon mennyiségének csökkentése által
fejti ki hatását, az aromatáz nevű enzim gátlásával.
A kutatók szerint az anasztrozol hatékonyan, kevés
mellékhatást kiváltva csökkenti a mellrák megjelenésének
esélyét a magas kockázatú, menopauza után lévő nőknél.
Ezért a szer használata a betegség megelőzésére lehetőséget
biztosít arra, hogy ne az emlőeltávolítás legyen a megelőzés
egyetlen eszköze.
Jack Cuzick professzor, a kutatás vezetője a BBC
News-nak elmondta, hogy "ez a típusú gyógyszer
sokkal
hatékonyabb, mint a korábbi hasonló szerek, például a tamoxifen,
és létfontosságú, hogy kevesebb a
mellékhatása."
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/ujabb_eszkozoket_talaltak_a_mellrak_megelozesere
Az Anastrozolt-ratiopharm a szervezet által termelt ösztrogén hormon mennyiségének csökkentése által fejti ki hatását. Ezt egy, a szervezetben található természetes aromatáz enzim gátlásával éri el,
Nagyon
gyakori mellékhatások
- Fejfájás.
- Hőhullámok.
-
Hányinger.
- Bőrkiütés.
- Ízületi fájdalom vagy
merevség.
- Ízületi gyulladás (artritisz).
-
Gyengeségérzés.
- Csontvesztés (oszteoporózis).
A Tamoxifen hosszabb ideig tartó beadását számos mellékhatással
társították, amelyek közül az endometriális
karcinóma a legfontosabb. Vizsgálatunk célja a
tamoxifen-kezelés és az endometriális elváltozások kialakulása
közötti esetleges korreláció vizsgálata volt.
Ha öt éven át
naponta szedik a tamoxifen vagy raloxifen nevű ösztrogéngátlókat,
az 40%-kal
csökkenti a mellrák kockázatát - idézte
a BBC online kiadása a brit Országos
Egészségügyi és Gondozási Intézet (NICE) ajánlását
Összefoglalva, ezeknek az adatoknak az alapján úgy vélik, hogy a
tamoxifen (20 mg / nap) hormonális adjuváns terápiája, nem
feltétlenül növeli az endometrium carcinoma kockázatát.
Breast
J., 2001, Jul-Aug, 7 (4):
240-4.
Az
endometriális elváltozások tamoxifen terápia után a mellrákos
nőknél.
Maugeri
G 1 , Nardo
LG , Campione
C , Nardo
F.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11678801
Tamoxifen
hatása az endometriumra
Vizsgálattal megerősítették, hogy a Tamoxifen-kezelés a
proliferatív és neoplasztikus endometriális változások gyakoribb
előfordulásával jár. Nem találtak viszont egyértelmű
összefüggést a Tamoxifen expozíciós idő és az endometrium
patológiák előfordulása között. A Tamoxifen-kezelésben
részesülő betegeknél évente kétszer
kell elvégezni a nőgyógyászati vizsgálatokat, hogy az
endometriális változásokat azonnal azonosítsák és megfelelően
kezeljék
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11019604
A tartós tamoxifén
kezelés mellett gyakrabban fordulnak elő a méh belsejének
bizonyos rendellenességei, különösen a polipok (jóindulatú
daganatok), a méhnyálkahártya
túlnövekedése, és a rosszindulatú daganatok.
Amennyiben a tamoxifén kezelés alatt rendellenes hüvelyi vérzést
tapasztal, akkor haladéktalanul forduljon az orvosához!
https://www.webbeteg.hu/gyogyszerkereso/tamoxifen-teva-10-mg/702/betegtajekoztato
Az endometrium vastagság 4-10 mm között nem igényel
azonnali mintavételt, de követése
5 mm felett tanácsos..Az endometrium növekedésében
az ösztrogén hormonnak van szerepe. A gyógyszer elhagyása után a
szervezet saját hormonjának termelődése okozza a méhnyálkahártya
megvastagodását.
A kutatások szerint a tamoxifen
vagy a raloxifen öt éven át naponta történő
szedése majdnem felére csökkenti a megbetegedés kockázatát, a védőhatás pedig legalább
egy évtizedes lehet. Ám a szakértők szerint
mérlegelni kell a lehetőségeket, hiszen a mellszövet-eltávolítás
gyakorlatilag nullára redukálja a daganat kockázatát, míg
például a tamoxifen mellékhatásai között hőhullámokkal
és vérrögök képződésével is számolni kell.
A kutatók azt is feltárták, hogy a mellrák kezelése céljából
gyógyszert szedő nők majdnem fele abbahagyja a kezelés
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/gyogyszerrel_elozik_meg_a_mellrakot
Killackey és munkatársai arra utalnak, hogy a betegek között van kapcsolat a tamoxifen-használat és az endometriális carcinoma kialakulása között, A tamoxifen-kezelt csoportban 7,5-szeres növekedést tapasztaltak az endometriális rák kialakulásának kockázatára.
VanLeeuwen és munkatársai megállapították, hogy a nők,
akik már több
mint 2 éve használnak tamoxifent, 2,3-szer nagyobb az endometriális
rák kockázata, mint a nem használóknál.
A kockázat 3,0-ra emelkedett,
akiket 5 évnél hosszabb ideig kezeltek. A használat
időtartamára vonatkozó kockázati becslések egyike sem mutatott
statisztikai jelentőséget.
VanLeeuwen FE, Benraadt J,
Coebergh JWW és munkatársai: Endometrium rák kockázata az emlőrák
tamoxifen-kezelése után. Lancet 343, 448-452 (1994)].
http://www.cancernetwork.com/oncology-journal/effect-tamoxifen-endometrium/page/0/1
Megállapítás
6.
A
tamoxifen (20 mg/nap) hormonális terápiája, nem
feltétlenül növeli az endometrium carcinoma kockázatát.
Más kutatási eredmények szerint viszont a
tartós tamoxifén kezelés mellett gyakrabban fordulnak elő a méh
belsejének bizonyos rendellenességei, különösen a polipok
(jóindulatú daganatok), a méhnyálkahártya
túlnövekedése, és a rosszindulatú daganatok. A szakirodalomban
az is olvasható, hogy akik több, mint 2 éve szednek tamoxifent,
2,3-szer nagyobb az endometriális rák kockázata,
a nem használókhoz viszonyítva. A kockázat
3,0-szorosrara emelkedett, akiket 5 évnél hosszabb ideig kezeltek
Tamoxifennel.
Endometriozis
Az
endometriózis egy nőgyógyászati kórkép.
Normális esetben csak a méh
belső felszínén van jelen. előfordul, hogy a méh üregén kívül
is megtalálható. Leggyakrabban a hashártyát
érinti, ami belülről béleli a hasüreget
és beborítja a kismedencei szerveket. Mintegy 176
millió nő él endometriózissal a világon és minden
10. reproduktív korú nő érintett.
A név a latin
endometrium szóból származik, amely a méh belső felszínét
borító szövet megnevezése.
Az endometriózisban a méhet bélelő szövet (az endometrium) a
méhen kívül, leggyakrabban a petevezetőben, a petefészek falában
vagy a kismedencét bélelő szövetekben ágyazódik be. Ritkán az
endometrium a kismedencét is elhagyhatja.
Az elváltozások mérete a
gombostűfejnyitől egészen a tenyérnyi endometrikum elváltozásig
terjedhetnek.
Az endometriózis csomók leggyakoribb elhelyezkedése a hasüreg,
ideértve a petefészkeket, a petevezetőket, a méhet függesztő
szalagokat, a hüvely és végbél közötti réteget, a méh külső
felszínét, a méh vastag izomrétegét, a beleket és a medence
hashártyaborítékát valamint a hólyagot.
Az endometriózis gyakori tünetei és jelei
A petefészekrák a várhatónál gyakrabban
fordul elő endometriózisban szenvedő nőknél, bár a
petefészekrák teljes élettartamra vonatkozó kockázata alacsony.
Néhány vizsgálat arra utal, hogy az endometriózis
növeli ennek kockázatát, de még így is viszonylag
alacsony marad. Ritkán egy másik rákos betegség, az
endometriózissal összefüggő adenokarcinóma is kialakulhat a
korábban endometriózisban szenvedő nőknél.
http://gendiagnosztika.hu/endometriozis/
Magyarázat: adenokarcinoma valamely mirigy rosszindulatú rákos daganata. Adenocarcinomának nevezzük azokat a daganatokat, amelyek szövetileg mirigyes elváltozást mutatnak, vagyis a daganat sejtek mirigystruktúrákat képeznek. Számos helyen előfordul ilyen típusú daganat, pl. vastagbélben.
Megállapítás
7.
A tamoxifen stimulálja
az endometriális sejtek növekedését. Ez endometriózist
okozhat, és növelheti az endometriális rák kockázatát.
Tünetei
Kialakulása
Az endometriózis bármely korban kialakulhat, és általában az
első menstruáció jelentkezése után néhány évvel kezdődik.
Amikor a menstruáció végleg
elmarad, az endometriózis tünetei
is gyakran megszűnnek.
A szülés után a panaszok gyakran kiújulnak,
A tünetek
előjöhetnek, ha hormonpótló kezelést alkalmaznak.
Endometriozis
oka
Az
endometriózis kialakulásának pontos okai még ismeretlenek a
tudomány előtt, előfordulhat családon belüli halmozódás.
Egyes
elméletek immungyengeséget feltételeznek,
miszerint a méhnyálkahártya sejtek egyébként is megjelennének a
méhen kívül, a normálisan működő immunrendszer
azonban fellép a burjánzásuk ellen.
Ezeken túl
még az alábbi tényezők is kiválthatják a betegséget:
A
diagnózis megállapítása
UH,
hasüregi tükrözés, a laparoszkópia., nagyfelbontású, jó
képminőségű endoszkópos eszközök
Kezelés A legelterjedtebb és leghatékonyabb kezelés az operáció. A műtétet követően gyermekvállalási szándék esetén javasolt, a minél hamarabb történő teherbeesés, szükség esetén mesterséges úton.
Az
endoszkópos (laparoszkópos) műtét előnyei
Az endoscopia vagy laparoscopia olyan műtéti forma, amikor a
behatolás néhány centiméteres metszéseken keresztül történik.
A laparoscopos műtétek előnye a lényegesen rövidebb lábadozási
idő, ezáltal a gyorsabb visszatérés a munkába, illetve szokásos
hétköznapi tevékenységekhez. A műtétet követő fájdalom
lényegesen kisebb, ami előnyös a gyors gyógyulás szempontjából.
A kisebb fájdalom a kisebb metszéseknek köszönhető.
A legyengült immunrendszer elősegíti a betegség kialakulását.
Ennek megfelelően műtét után - teljesen kitisztított kismedencét
hátrahagyva – érdemes immunerősítő étrend kiegészítők
alkalmazása, mint pl.: grapefruit magolaj, aloe-vera termékek,
C-vitamin, speciális vitamin és nyomelem komplexek.
https://robertkorhaz.hu/vizsgalati-ajanlo/endometriozis?gclid=
Megállapítás
8
Normális
esetben az endometrium szövet csak a méh belső falát borítja,
endometriózisban azonban megjelenik ettől eltérő helyeken is:
általában a méh izomállományában, a petefészkeken,
a húgyhólyagon, összenövéseket alkothat a hashártya borítékán.
Ennél is rosszabb esetben a betegség
érintheti a beleket,
és ritkán, de leírtak már endometriózist a külső
nemi szerveken,
ízületekben (térd ízület), a tüdőben és az agyban is. Ezek a
rendellenes helyen elhelyezkedő szövetek ugyanúgy
viselkednek, mintha a méh üregén belül lennének,
minden ciklusban megvastagszanak és véreznek. Ez a vér azonban a
menstruációval ellentétben nem tud kiürülni a szervezetből,
erőteljes fájdalmat, görcsöket okoz, úgynevezett steril
gyulladást kelthet az érintett szerven és annak környezetében. www.egeszsegor.com
https://www.webbeteg.hu/cikkek/nogyogyaszat/13136/endometriozis-egy-rejtelyes-betegseg
Küret és
biopszia összehasonlítása. Hüvelyi UH
Az ultrahang vizsgálat
költség-effektivitás szempontjából előnyösebb,
mint az endometrium biopszia.
A végleges diagnózis felállításában a küret
során vett minta előnyösebb
A biopsziás mintavétel során a
negatív cytologiai vizsgálat illetve negatív endometrium biopszia
esetén nem lehetünk
teljes mértekben biztosak abban, hogy kizártuk az
endometrium carcinoma lehetőségét.
A
méhkaparást azonban mindig meg kell, hogy előzze egy hüvelyi
ultrahang vizsgálat, ennek elmulasztása gyakorlatilag műhibának
minősül. A vizsgálattal meg lehet állapítani, hogy
vannak–e malignitásra utaló egyéb jelek, vagy esetleg egy
jóindulatú polip vagy myomagóc állhat a vérzészavar hátterében.
Tehát hüvelyi
ultrahang vizsgálat (TVS) során a méhnyálkahártya
vastagságát és szerkezetét, valamint a malignitásra utaló
jeleket keressük.
Ezt követően végezzük el a méhnyálkahártya biopsziát -
küretet -, amely során az eltávolított méhnyálkahártya
mikroszkópos vizsgálata után kapjuk meg a biztos diagnózist. Ez
alapján derül ki, hogy egy ártalmatlan hormonális zavarról, egy
polipusról, vagy műtétes kezelést igénylő, komoly daganatos
vagy daganatmegelőző elváltozásról van-e szó.
A
küret előnye, hogy az esetek egy részében általában
alaposabb mintavétel történhet, és bő vérzés esetén a vérzés
gyorsabban eláll.
Ezzel szemben a speciális Endo
Sampleres mintavétel előnye, hogy gyors - a műtét
mindössze fél óra alatt készen van, a páciens távozhat a
rendelőből, nem kell bennfekvés, megfigyelés. Kevés
előkészületet igényel, lokális érzéstelenítésben
elvégezhető, kisebb a perforáció veszélye. Sokkal "tisztább"
szövethengereket nyerünk, a szövettani eredmény gyorsabb.
Az endometriális biopszia a legbiztonságosabb módszer a méh bélés
degenerált sejtjeinek kimutatására. A vizsgálatot
gyakran kombinálják egy hiszteroszkóppal (méh tükrözés)
a szövetminták eltávolítására.
A laparoszkópia a legfontosabb és
leghatékonyabb diagnosztikus eszköz. Akár néhány
milliméteres elváltozások is okozhatnak meddőséget vagy komoly
fájdalmat.
Az OEP a műtétet nem támogatja, így a biztosított
pácienseknek is - a felhasznált mintavevő minőségétől és
mennyiségétől valamint a szövettani vizsgálattól függő
mértékű - térítési díjat kell
fizetni.
Ezt kárpótolja, hogy nem kell az előkészületekre esetleg több
napot szánni, és az egynapos kórházi bennfekvés is
elmarad, továbbá a szövettani leletet lényegesen hamarabb készhez
kapják. (néhány napon belül e-mailban elküldjük)
Szent Anna
Nőgyógyászati, Szülészeti és Ultrahang Magánrendelő
4024
Debrecen, Szent Anna utca 48. sz. /
https://www.zatik-nogyogyasz.hu/rendelo.htm
Tamoxifen helyett más gyógyszerek használata
Megállapítás
9.
Brit
rákkutató központ szakemberei azt tapasztalták, hogy 17%-kal
csökkent a halálozási arány, ha a tamoxifen két-hároméves
szedése után két év erejéig átállnak az Aromasinra
A
Fulvesztrant
és az ICI 164 384 hatásosabb, mint a tamoxifen a mellráksejtek
növekedésének gátlásában. Nincsenek ösztrogén-agonista
hatásuk a méhre és a hüvelyre.
Az
Anastrozol
sokkal hatékonyabb, mint a korábbi hasonló szerek, például a
tamoxifen, és létfontosságú, hogy kevesebb a
mellékhatása."(Cuzick professzor).
A
Femara
néven forgalmazott Letrozol
aromatáz gátló. A Femara gyógyszer a Tamoxifent
abbahagyó posztmenopauzás nők számára
a rák kiújulásának megakadályozására. Adható az emlősebészeti
beavatkozás utáni első kezelésként vagy ötéves
tamoxifen-kezelést követően.
Fulvestrant
A Fulvestrant
Sandoz hatóanyaga a fulvesztrant, amely az ösztrogén-blokkolók
csoportjába tartozik. Az ösztrogén, esetenként szerepet játszhat
az emlőrák növekedésében.
A Fulvestrant Sandoz az előrehaladott vagy áttétes emlőrák
kezelésére használatos gyógyszer olyan nők esetében, akik már
túl vannak a menopauzán.
A tiszta
antiösztrogéneknek nincsenek ösztrogén
agonista hatásai. A fulvestrant (Faslodex)
ösztrogén receptorhoz (ER) kötődő versenyképes inhibitorok. A
preklinikai és klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a
fulvesztrant és az ICI 164 384 hatásosabb,
mint a tamoxifen a mellráksejtek növekedésének
gátlásában. Nincsenek
ösztrogén-agonista hatásuk a méhre és a hüvelyre,
A
vizsgálatok kimutatták, hogy a fulvestrant
legalább olyan jó, mint az anastrozol a fejlett mellrákban
szenvedő posztmenopauzális nők kezelésében,
Anasztrozol
Az anasztrozol
hatóanyagú szer az aromatáz-inhibitoroknak nevezett
gyógyszercsoportba tartozik. Jelenleg előrehaladott emlőrák
kezelésére alkalmazzák olyan nőknél, akik túl vannak a
menopauzán. A szer a szervezet által termelt ösztrogén
hormon mennyiségének csökkentése által
fejti ki hatását, az aromatáz nevű enzim gátlásával.
A kutatók szerint az anasztrozol hatékonyan, kevés
mellékhatást kiváltva csökkenti a mellrák megjelenésének
esélyét a magas kockázatú, menopauza után lévő nőknél.
Ezért a szer használata a betegség megelőzésére lehetőséget
biztosít arra, hogy ne az emlőeltávolítás legyen a megelőzés
egyetlen eszköze.
Jack Cuzick professzor, a kutatás vezetője a BBC
News-nak elmondta, hogy "ez a típusú gyógyszer
sokkal
hatékonyabb, mint a korábbi hasonló szerek, például a tamoxifen,
és létfontosságú, hogy kevesebb a
mellékhatása."
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/ujabb_eszkozoket_talaltak_a_mellrak_megelozesere
Az
Anastrozolt-ratiopharm
a szervezet által termelt ösztrogén
hormon mennyiségének csökkentése által fejti ki hatását.
Ezt egy, a szervezetben található természetes aromatáz enzim
gátlásával éri el,
Femara
(lánynevén: Letrozol)
A tamoxifen 4-5évig tartó szedése után 2,5 évig Letrozolt
kaptak. A tamoxifent 5 évet követően nem ajánlatos szedni, mert
nem csak előnyei csökkennek, hanem fenn áll az endometriális rák,
a tüdőembólia vagy a sztrók veszélye. Ugyanakkor megmarad a rák
kiújulásának a kockázata A Letrozol
40%-ka csökkentette, hogy a rák más helyen keletkezzen.
A Femara
néven forgalmazott Letrozol aromatáz
gátló. A Femara az elő hormon
terápiás gyógyszer a Tamoxifent abbahagyó posztmenopauzás nők
számára a rák kiújulásának megakadályozására.
A megnyújtott hormonkezelés lehetővé teszi hogy a túlélési
esélyeik a maximumra növekedjenek.
Prof Ian
Smith Royal Marsden kórház emlőosztályának vezetóje UK BBC
News
http://www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/ob_gyn/breast/breast_cancer/?article_hid=40237
Magyarázat
A letrozol az úgynevezett nem szteroid aromatáz-gátlók
gyógyszercsoportjába tartozik. A letrozol az emlőrák hormonális
(vagy más néven "endokrin") alapokon nyugvó kezelésére
szolgál. Az emlőrák növekedését gyakran elősegítik az
ösztrogének.. A letrozol az ösztrogéneket termelő enzim
(aromatáz) gátlásával csökkenti az ösztrogén mennyiségét.
Ennek következményeként lelassul, illetve leáll a daganatsejtek
növekedése és/vagy a test egyéb részébe terjedése.
A letrozol az emlőrák kiújulásának
megakadályozására is alkalmazható. Adható
az emlősebészeti beavatkozás utáni első kezelésként vagy
ötéves tamoxifen-kezelést követően.
A letrozol a daganatsejtek más
testrészekre való átterjedésének megakadályozására is
alkalmazható a betegség előrehaladott
állapotában.
A letrozol kizárólag az alábbi esetekben
alkalmazható:
- ösztrogénreceptor pozitív emlőrákban és
- azoknál a nőknél, akik menopauza utáni
állapotban vannak, tehát már nem menstruálnak.
A Femara a csontok elvékonyodását vagy csontritkulást
(oszteoporózist) okozhat az ösztrogének szintjének csökkentése
folytán. Ez azt jelenti, hogy kezelőorvosa a kezelés előtt, alatt
és után csontsűrűség-mérés (a csontritkulás kimutatásának
egyik módja) elvégzése mellett dönthet.
https://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/femara_25_mg_filmtabletta/5569
Aromasin.
Lánynevén: Examestán
A brit rákkutató központ szakemberei azt tapasztalták, hogy
17%-kal csökkent a halálozási arány, ha a (Magyarországon is
használt) tamoxifen két-hároméves szedése után két év erejéig
átállnak az aromasinra.
Ez az első olyan kombinált hormonkezelés, ahol jobb volt az
eredmény, mint ha egyedül tamoxifent használtunk volna - tette
hozzá Charles Coombes.
A kutatók úgy vélik, hogy a két gyógyszer együtt azért
hatékonyabb, mert az aromasin exemasztán hatóanyaga azokat a rákos
sejteket is elpusztítja, amelyek a tamoxifenre rezisztenssé váltak
https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/daganatok/cikkek/
nok_ezreinek_eletet_mentheti_meg_egy_uj_kura/20070214101211
Az Aromasin az ún. aromatázgátlók csoportjába tartozó gyógyszer. Ezek a gyógyszerek gátolják az aromatáz nevű enzimet, amely szükséges az ösztrogének képződéséhez. Különösen a posztmenopauzában lévő nőkben. A szervezet ösztrogén-szintjének csökkentése a hormonfüggő emlődaganat kezelésének egyik módja.
Az Aromasin-t a posztmenopauzában lévő nők korai stádiumú,
hormonfüggő emlődaganatának kezelésére alkalmazzák, miután a
tamoxifen hatóanyagú gyógyszerrel történő két-három éves
kezelés befejeződött. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszerek
csökkentik a női nemi hormonok szintjét,
ami a csontok ásványianyag-tartalmának csökkenéséhez vezethet,
gyengítve azok erősségét-szilárdságát.
A
készítmény ajánlott adagja 25 mg (egy tabletta) naponta.
Nagyon gyakori mellékhatások
- álmatlanság,
- depresszió
- fejfájás,
- szédülés
-
hőhullámok,
- hasi fájdalom, émelygés,
- fokozott
verítékezés,
- izom- és ízületi fájdalom (köztük
végtagfájdalom, csontízületi gyulladás, hátfájás, ízületi
gyulladás és ízületi merevség),
- fájdalom, fáradtság,
-
bizonyos májenzim szintek emelkedése, bilirubin vérszint
emelkedése, alkalikus foszfatáz vérszint emelkedése,
-
fehérvérsejt szám csökkenése
A 4 évig tartó Tamoxifen kezelés 66%-os
rizikócsökkenést eredményezett a hormonterápiát
nem alkalmazó emlőrák túlélők adataihoz képest. Bár a
tamoxifen ilyen jellegű hatása a
gyógyszer szedésének befejezése után csökken,
még 5 évvel később is statisztikailag szignifikáns mértékű. A
csak
aromatázgátlót használó nők esetében 52%-os kockázatcsökkenést
mértek ellenoldali második emlőrák tekintetében.
Szakmai
lektor: Dr. Mátrai Zoltán PhD főorvos
http://onkoplasztika.hu/hirek/item/71-a-tamoxifen-hatasa-az-ellenoldali-emlorak-kialakulasara
Zodalex (Goserelin Acetate)
Goserelin
Acetate is used to treat hormone-sensitive cancers
of the breast (in
pre- and peri- menopausal women)
Ezt
a fajta kombinált hormonkezelést általában 5
évig szokták alkalmazni annak
érdekében, hogy csökkentsék az emlőrák kiújulásának
kockázatát.
Letrozol
A
letrozol a mellrák hormonális (vagyis belső elválasztású
mirigyekre ható, azaz "endokrin") kezelésére használatos
szer. A női nemi hormonok egyik típusát képező ösztrogének
gyakran serkentik a mellrák növekedését.
A
letrozol csökkenti
az ösztrogének mennyiségét egy enzim (az ún. aromatáz) gátlása
révén,
amely az ösztrogének képződéséhez szükséges. Ennek
következtében a daganatsejtek szaporodása és/vagy a szervezet más
részeibe való terjedése (szóródása) lassul
vagy teljesen leáll.
A
letrozol az emlőrák
kiújulásának megelőzésre használatos.
A melldaganat műtéti eltávolítása után elsődleges
kezelésként vagy 5 éves tamoxifen kezelést követően
alkalmazható.
A
letrozol előrehaladott emlőrák esetén a daganat
szóródásának (áttétek képződésének) megelőzésére is
használatos.
A
letrozol kizárólag az alábbi esetben alkalmazható: