Vicalin tabletta, MSM por/krém, Étrend kiegészítőkre vonatkozó szabályok


Válasz Olvasóimnak 50. rész.


Kedves Olvasó írta

„Tisztelettel köszöntöm Hondrocream kenőcs használhatósága "értéke" felöl érdeklődöm Megköszönném ha tudna tippet adni Vicalin tbl beszerezhetőségével kapcsolatban”

T László


Válasz

Érdekes momentumnak találtam, hogy mindkét termék, amely után érdeklődik  orosz (szovjet) gyártású.


Vicalin tablettáról

Vicalin tabletta (GI fekélyek ellen) originális kombináció Törzskönyvezve 1972 Törzskönyvezésének megszüntetése. 1980.


A törzskönyvezési a folyamatot az OGYI-nál (illetve az illetékes nemzeti hatóságnál) kell kezdeményezni

Az így megszerzett forgalomba hozatali engedély csak Magyarország területén érvényes

Magyarországon  a rendszerváltozást követően azonban két nagyobb hullámban, 1994-ben és 2000-ben törölték az egykori szovjet készítményeket a törzskönyvből.

Mára az egykori szovjet gyógyszerek közül Magyarországon „hírmondóként” egyedül a Ftorafur kapszula (Lettország) maradt törzskönyvezve.


A fentiek azt jelentik, hogy a Vicalin gyógyszerkénti törzskönyvezése megszűnt ezért gyógyszerként nem hozható forgalomba. Étrend kiegészítőként lehetne forgalmazni az OÉTInél bejelentési kötelezettség mellett. Mivel ez vélhetően nem történt meg, ezért a Vicalin sem gyógyszerként sem étrend kiegészítőként nem forgalmazható. Az oroszországi importja ezért szűnhetett meg.   


Meg kell jegyezni, hogy az európai obszervációs vizsgálatban nem sikerült igazolni a PPI-szerek hatását a GI  (gastrointestinalis) események megelőzésében. Ez azt jelenti, hogy a Vicalin (amely GI) gyógyszer helyett protonpumpagátlókkal nem érdemes kísérletezni.

Javaslatom, hogy a fentiek miatt forduljon jó nevű gasztroenterológushoz


Hondro krém helyett  ajánlom az MSM norvég gyártású krémet

Norvég MSM krém

Az MSM (metil-szulfonil-metán) szerves kén vegyület, amely jelen van minden élő organizmusban, növényben, állatban, emberben. Hiányának tünetei a lassú sebgyógyulás, erősebb hegképződés, töredező haj és köröm, gyomor- és bélrendszeri problémák, alacsony fájdalomküszöb, memóriazavarok, allergiahajlam-fokozódás, pattanások, krónikus bőrgyulladások, ízületi gyulladások, depresszív hajlam, immunrendszeri gyengeség, női görcsös panaszok. Az MSM nem gyógyszer, mellékhatásai nincsenek, és a fájdalom kiváltó okától függetlenül is hatékony természetes vegyület. 

Mire jó az MSM krém és hogy használjuk?

Izom-, derék-, csípő-, hát-, tarkó-, térdtáji fájdalom, porckopás, köszvény, izomgörcs, sportsérülés, csonttörés utáni állapot esetén napi 1-2 pumpányi adag reggel és délután a fájdalom helyén, minden nap ugyanarra a területre bemasszírozva Menstruációs görcsök, PMS (premenstruális szindróma), endometriosis, migrén, fogfájás, ekcéma, ízületi fájdalom esetén napi 2 pumpányi adagban

A hatás kifejlődése folyamatos használat esetén 1-3 hét alatt várható. Súlyosabb esetben ez az időtartam hosszabb. 1 adag 3000 mg hatóanyagot tartalmaz.

A minimum, de már hatékony dózis 750-1500 mg (fél pumpa)

1 doboz krém kb. 2-3 hónapra elegendő. (1 pumpa = 2.500 -3.000 mg MSM napi használatával)

Csak külső használatra


Időpont tanácsadásra a 30 696 6633-as telefonszámon (H-P: 10-18h között)

Ára: 6900 Ft (kb. 2-3 havi adag) A termék a Naturwell Központban beszerezhető.

OÉTI szám: 978/2011


http://nelegybeteg.hu/tanulmany-porckopas-es-kezelese.php

www.msmkrem.orghttp://bolthely.hu/paleoshop/id/00118_MSM_krem


Kérem olvassa el ezen termékről szóló tájékoztató anyagot, és tekintse át a klinikai vizsgálatok eredményeit. Elérhető itt:

http://www.msmkrem.org/klinikai-tapasztalatok/


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-


Kedves Olvasó írta

Kedves Zsoldos Bence! Örömmel olvastam az MSM -ről szóló cikkét, a por származási helyének fontosságát kiemelő résztől kissé elkedvetlenedtem. Pont a napokban adtam le a rendelést 400 grammnyi MSM porra, amelyről már tudom, hogy Bulgáriában készült és Kínai eredetű (? ):

http://www.egeszsegmarket.hu/dragon/dragonsuperfoods-mas-por-200-g-35


Sajnos többre nem jöttem rá, így arra sem, hogy miből állítják elő, azonban minden engedélyük megvan az európai terjesztésre- ha jól láttam még ausztrál engedélyük is van. Mi a véleménye? Tudna nekem segíteni? Üdvözlettel: P Evelin


Válasz

Tisztelt P Evelin asszony,

Én a norvég MSM krém használatát ajánlanám egyrészt mert nem terheli az emésztő szervet, másrészt jól felszívódása miatt kedvezően hasznosul és norvég gyártású, megbízható termék Skandináv fából vonják ki a hatóanyagot. A krémről itt olvashat:


http://naturwell.hu/index.php?page=254

http://www.msmkrem.org/mi-az-az-msm/

http://bolthely.hu/paleoshop/id/00118_MSM_krem



Más beszerzési forrás a következő:

MSM étrend-kiegészítő (PlanetBio) por

Ára 7.290Ft


http://bionom.hu/biobolt/etrend-taplalek-kiegeszitok/msm-metil-szulfonil-metan-planetbio.html



Dragon Superfoods MSM por, 200g

Az MSM por kiszerelése (kép)  Ár: 2049 Ft /csomag

http://www.egeszsegmarket.hu/dragon/dragonsuperfoods-mas-por-200-g-35


Figyelem

Az alábbi közlemény ugyan nem az itt bemutatott  MSM porra vonatkozik azonban ez is Dragon készítmény. Idézet a közleményből, íme


„Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Dragon Power - Növényi kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula férfiak részére (3 kapszula) elnevezésű 17.11.2015. gyártási számú, 2018. 11.16. lejárati idejű, 13044/2013. számon notifikált készítmény jelenlegi összetételével veszélyeztetheti a fogyasztók egészségét. Amennyiben a nevezett készítmény forgalmazását észlelik a lakosság egészségének védelme érdekében a szükséges hatósági intézkedések mielőbbi megtétele céljából jelezzék az illetékes Fővárosi/Megyei Kormányhivatalok Népegészségügyi Főosztályai (elérhetőségük megtalálható a www.kormanyhivatalok.hu, valamint az www.antsz.hu internetes oldalon) részére”.

http://www.elelmiszer.hu/cikk/tajekoztatas_veszelyes_etrend_kiegeszito_keszitmenyrol


Irodalom

http://shop.builder.hu/msm-a2979


Az MSM története

Az MSM-mel kapcsolatos kutatások és több évtizedes klinikai tapasztalatok Dr. Robert Herschler és Dr. Stanley Jacob nevéhez fűződnek, akik az Oregoni Orvostudományi Egyetem orvosai és tanárai mai napig.

A kutatások a nyolcvanas évek elején kezdődtek és mai napig tartanak. Ezt megelőzően, közel 40 évvel ezelőtt, maga a felfedezés egy amerikai papírgyárban történt, ahol a papírgyártás egyik melléktermékére próbáltak felhasználási módot találni. Ezt a vegyületet ligninnek hívják, fák, főleg fenyőfélék alkotóeleme.

A gyárban a visszamaradt oxidált lignint tartalmazó víz, amely már, ezáltal DMSO-t tartalmazott, csodákat tett a papírgyár alkalmazottaival. Azt kezdték tapasztalni, hogy a kénes vízzel való kapcsolatuk után vágott vagy égett sebeik nagyon rövid idő alatt begyógyultak, ízületi fájdalmuk megszűnt, asztmájuknak nyoma veszett.

Ezután a „véletlen” felfedezés után cikkek ezrei kezdtek megjelenni az USA sajtójában, aminek hatására elindultak a tudományos kutatások.

Bizonyítottá vált, hogy a papírgyár mellékterméke egy szerves kén vegyületet tartalmazott (DMSO), aminek pozitív hatásai voltak az emberi szervezetre.

Volt egy kis gond a DMSO-t tartalmazó kénes vízzel… borzasztó záptojás szaga volt és hihetetlenül keserű íze, ráadásul szárította és irritálta a bőrt. Emiatt nem tudott elterjedni, mert az emberek képtelenek voltak elfogadni a kellemetlen mellékhatásai miatt!

Ekkor jött a képbe Dr. Stanley és Dr. Herschler, akik célul tűzték ki a DMSO egy ember barátibb változatának kifejlesztését. Amikor oxidálták a DMSO-t, MSM-et kaptak. (DMSO->DMSO2, vagyis MSM)Ez már egy sokkal stabilabb szerves kén vegyület volt, ugyanazokkal a kedvező hatásokkal, de szag és bőrirritáció nélkül! A kutatásaik továbbá arra világítottak rá, hogy az MSM (metil-szulfonil-metán) (képlet)  egy szerves kén vegyület, amely minden élő organizmusban megtalálható

Képzeljük el, hogy egy kb. 72 kg-os ember testéből 1.8 kg a kén, ebből is látszik, hogy ez nem egy elhanyagolható alkotóelemünk.

A hosszú évtizedek során arra jöttek rá, hogy az MSM pótlással nagyon sok állapot illetve betegség javítható, gyógyítható, mint például: allergiák, tüdőtágulás, tüdő diszfunkció, ízületi gyulladás, migrén, bőrbetegségek, gyomor,- és emésztési gondok, székrekedés, keringés, sejt ozmózis és felszívódás

www.msmkrem.org/klinikai-tapasztalatok/


Klinikai vizsgálatok eredményei:Dr. Lawrence kettős vak vizsgálatokkal 82%-os javulási eredményt ért el kopásos ízületi gyulladással rendelkező csoportokban. Mérgezéses tüneteket nem tapasztaltak hosszan tartó magasabb dózisú kezelés esetén sem.

 

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-


Az Olvasó ezt írta

„Honlapjukon megtaláltam a táplálék kiegészítők bejelentési kötelezettségéről. (hibás) Különféle olajok (pl.:mákolaj, mandulaolaj stb.) is ebbe a csoportba tartoznak-e vagy egyszerűen élelmiszerek? Köszönöm!”


Válasz

Tisztelt O György úr,

Kérdésére válaszolva az alábbi olajok OÉTI számát Ön helyett kigyűjtöttem (lásd a lap alján).. Az OÉTI nyilvántartási száma azt jelenti, hogy a bejelentési kötelezettségnek a forgalmazó/gyártó eleget tett és minőségük megfelel az előírásoknak.

Az étrend-kiegészítőkről szóló EU irányelvnek megfelelően, a 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet életbe lépésével megszűnt az előzetes, kötelező engedélyezés és helyette csak ún. bejelentési (notifikáció) kötelezettség van, ami nem jelent mást, mint a termék címkéjének és adatlapjának benyújtását az OGYÉI-hez, legkésőbb a termék piacra helyezésének napján. A rendszer nem alkalmas a termék forgalomba kerülésének megakadályozására, 

Bejelentett étrend-kiegészítők listája (Frissítve: 2016. 06. 07.)


Felhívom a figyelmet arra, hogy az étrend-kiegészítők az Európai Unió és a magyarországi szabályozás szerint is élelmiszernek minősülnek.

http://www.elelmiszer.hu/cikk/tajekoztatas_veszelyes_etrend_kiegeszito_keszitmenyrol


Az étrend-kiegészítők és az orvostechnikai termékek esetében a piacra vitel, a biztonsági előírások megtartása a gyártó felelőssége

Az egészségügyi szakjogász szerint a hazai rendszerben nincs iránymutatás arra nézve, hogy milyen elvek alapján minősül gyógyszernek vagy étrend-kiegészítőnek egy termék minden olyan állítás, ami kijelenti vagy sejteti, hogy a termék alkalmas az emberi szervezet rendellenességeinek illetve működési zavarainak gyógyítására, az élelmiszerrel kapcsolatban ilyet állítani tilos.

 

A gyógyszerekkel szemben az étrend-kiegészítőknél kevesebb a megkötés, ám kevésbé egyértelműek a szabályok, ami nehezíti a hibátlan kommunikáció kialakítását. Az összevont új szervezet, az OGYÉI a gyógyszereknél szerzett tapasztalatait szívesen felhasználná az étrend-kiegészítőknél, e termékek esetében is lehet majd előzetes normakontrollt kérni tőlük.

http://www.pharmaonline.hu/aktualis/cikk/rendezesre_szorul_az_etrend_kiegeszitok_piaca


Az egyéb, táplálkozási vagy élettani szempontból fontos anyagokra (pl. aminosavak, zsírsavak, L-karnitin, taurin, természetes antioxidánsok, növényi komponensek, kivonatok, stb.) vonatkozó EU szintű szabályozás jelenleg még nem harmonizált.


Amennyiben a felvetett témával kapcsolatban kérdése van azt itt felteheti, nevezetesen

hétfő, szerda: 8.00 12.00

kedd, csütörtök: 12.00 16.00

Helye: 1097 Budapest, Albert Flórián út 3/a, fszt. 13

Telefon:(1) 476 64 40

E-mail: oeti.ugyfelszolgalat@ogyei.gov.hu


Tökmagolaj

OÉTI szám: 5349/2009
Forgalmazó: JuvaPharma Kft.
http://pharmasoft.hu/etrendkiegeszitok/etrendkiegeszito-termek_2140_juvitatokmagolaj600mgetrendkiegeszitokapszula


Mandulaolaj

Kiszerelés: 100 ml
OÉTI: 2803/2012.

http://multi-vitamin.hu/Olajok/100-os-hidegen-sajtolt-mandulaolaj-500ml.html


Mákolaj

OÉTI Szám: 5097/2009

http://www.biobolt.e-tar.hu/bolt/3609/70/gy%C3%B3gyhat%C3%A1s%C3%BA-k


Lenmagolaj

OÉTI SZ.:5096/2009

http://www.provitamin.hu/balint-cseppek-lenmagolaj-100-c633-p55859.html

O György úr részére ajánlott Étrend kiegészítőkkel kapcsolatos hazai szakirodalom

http://www.pharmaonline.hu/cikk/epul_az_etrend_kiegeszitok_uj_adatbazisa

http://www.pharmaonline.hu/gyogyszereszi_gondozas/cikk/kiut_az_etrend_kiegeszitok_es_tapszerek_utvesztojebol

http://www.pharmaonline.hu/aktualis/cikk/taplalekkiegeszitok__sok_mindennel_lehet_baj

http://www.pharmaonline.hu/kereses.php?searchString=t%C3%A1pl%C3%A1l%C3%A9k-kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91k&search=1

http://www.pharmaonline.hu/gyogyszereszi_gondozas/cikk/gondolatok_az_etrend_kiegeszitok_realis_megitelesehez

http://www.pharmaonline.hu/aktualis/cikk/rendezesre_szorul_az_etrend_kiegeszitok_piaca



Egyéb megjegyzés O György úr részére

1./  Levelében használt többes szám helytelen, mivel a web anyagban több száz dolgozat szerzője, szerkesztője egy személyben jelen sorok írója illetékes

2./  Levelének első mondata hibás, mert hiányzik a mondat tárgya

3./  Minden levél megszólítással kezdődik. Sajnos ez O írásából  hiányzik

4,/  Nem határozza meg a kérdésének célját, ami zavaró, hiszen a levelét olvasó  úgy véli, hogy a termék fogyasztása szempontjából mindegy, hogy az élelmiszer vagy étrend- (az Ön szóhasználatával: táplálék-) kiegészítő  Kérdésének tehát vélhetően más célja lehetett. Ennek elhallgatása azért  kedvezőtlen, mert a kérdésére adandó válasz a cél definiálásának a függvénye

5./  Minden levél elköszönéssel zárul  nevezetesen: tisztelettel, üdvözlettel, (Yours faithfully, Yours sincerely, Yours respectfully, Very respectfully, Yours truly) vagy befejező záró mondattal, mint például: If need any further information, please contact me.

Egyszóval kedves O György úr Önnek még van bőven  tanulnivalója. Ha nem is tisztelettel, de szívélyesen üdvözli


Zsoldos Bence (81)