Koleszterin és vérzsír ellen:  Sztatin, Lizin, Prolin C-vitamin  Válasz 

Olvasómnak 48. rész



A kedves Olvasó ezt írta

Tisztelt Zsoldos Úr! Kérném szépen esetleges javaslatát arra vonatkozóan, hogy magas a koleszterinszintem, illetve a vérzsír értékem. Koleszterincsökkentőnek az Atorva-Tevá-t írta fel az orvosom, korábban Astonin-t szedtem.

Közel lO éve gyógyszerezem magam. Utóbbi kb. egy évben azt tapasztaltam, hogy mind a két lábamban az izomzat oly mértékben fáj, hogy néha alig birok menni, ill. szinten egy évvel ezelőtt kezdett zúgni mindkét fülem. A háziorvosom már az 5. agyértágitó tbl.-t irta fel, illetve Bilobil-t is. Teljesen hatástalannak bizonyult mindegyik. Nekem az a furcsa, hogy mindkét lában egyforma intenzitással fáj, illetve a fülcsengés is. Korábban olvastam, h. a statinok képesek ilyen erős lábizom-fájdalmat okozni. Nagyon szeretnék étrendkieg.-őre váltani, én az L-Lysine, illetve az L-prolinnal kapcsolatban vagyok nagyon bizakodó. Ebben kérném szives segitségét, illetve tanácsát, h. melyiket kezdhetném el szedni. Össz-koleszterin értékem 8,Om Triglicerin-érték: 2,61. Köszönöm szépen, ha tudna tanácsot adni. Szilvia /6O é./



Válasz

Az Atorva-Teva a "sztatinok" csoportjába tartozik, amelyek a vérzsírszintet szabályozó gyógyszerek közé tartoznak.

Az Atorva-Teva-t a vérben lévő, koleszterin- és trigliceridként ismert vérzsírok  csökkentésére alkalmazzák, ha az alacsony zsírtartalmú diéta és az életmódbeli változtatások önmagukban nem hoznak kellő eredményt.

Amennyiben Önnél emelkedett a szívbetegség kialakulásának kockázata, az Atorva-Teva alkalmazható a kockázat csökkentésére abban az esetben is, ha az Ön koleszterinszintje megfelelő. A kezelés alatt folytassa a standard alacsony koleszterintartalmú étrendet.


Az Atorva-Teva lehet, hogy nem megfelelő az Ön számára:

http://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/atorva-teva_40_mg_filmtabletta/14294


Astonin 0,1 mg tabletta

Az Astonin 0,1 mg tabletta kémiai úton előállított, ún. szintetikus  fludrokortizont tartalmaz. A fludrokortizon az emberi mellékvesekéregben termelődő egyik hormonhoz - az aldoszteronhoz - hasonló szerkezetű és hatású anyag.


A sztatin alapú  gyógyszerek értékeléséhez

 "A modern világunkban dúló szívelégtelenség- és érelmeszesedés-járványt tehát a sztatin tartalmú gyógyszerek széles körű alkalmazása tovább súlyosbíthatja. Ezért javasoljuk a sztatinokra vonatkozó jelenlegi klinikai irányelvek kritikus újraértékelését."

A kutatók visszafogottan ugyan, de megfogalmazták kérésüket és javaslataikat.

Beszéljen kardiológusával! Vajon tisztában van-e a sztatinok hatásmechanizmusával? Ha igen, akkor haladéktalanul fel kell hagynia e veszélyes gyógyszerek felírásának és szedésének gyakorlatával. Vegye kezébe saját egészségét még ma! (Ha el szeretné hagyni gyógyszerét, előtte konzultáljon orvossal!)

http://www.tenyek-tevhitek.hu/a_sztatinok_erszukuletet_es_szivelegtelenseget_okoznak.htm



Valójában a szív-étrend hipotézist, mely annak az elképzelésnek a tudományos elnevezése, amely szerint a koleszterinfogyasztás szívbetegséget okoz, ma már azok a kutatók sem tartják hitelesnek, akiknek az elmélet születését köszönhetjük. Ancel Keys, aki sok szempontból a koleszterin-szívbetegség elmélet "szülőatyjaként" tartható számon, a következőt nyilatkozta 1997-ben:

"Semmiféle kapcsolat nem létezik az ételben és a vérben található koleszterin között. És ezt mindvégig tudtuk. Az ételben lévő koleszterinnel nincsen semmi gond, hacsak nem véletlenül tyúk vagy nyúl az ember."

 Chris Kresser: A magas koleszterinszint nem okoz szívbetegséget

Fordította: Homok Szilvia

http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/koleszterin-bloff.php

 

Uffe Ravnskov igen sok ember szemét nyitotta már fel koleszterin ügyben 2002-es könyvével. Arra világít rá, hogy a sztatinok hatásossága és biztonságossága egy világméretű orvostudományi csalás eredménye. Van egy veszélyes koleszterin összetevő, csak annak szintjét a sztatinok nem befolyásolják, többek közt ezért nem védenek a szívbetegség ellen.

A szerzők pesszimistán látják a jövőt. Ha a gyógyszeripar így folytatja propaganda tevékenységét az orvos továbbképzéseken, egyetemeken és a médián keresztül, maholnap mindenki sztatint fog szedni, akinek egy kicsit is magasabb lesz egy önkényesen megállapított határértékhez képest a koleszterin szintje.

A optimistább jövőkép szerint a túlsúlyos és cukorbeteg emberek áttérnének a lowcarb (pl. paleolit) táplálkozásra, elkezdenének mozogni és ezáltal lecsökkenne a kardiovaszkuláris kockázatuk.

 

Diamond DM, Ravnskov U. How statistical deception created the appearance that statins are safe and effective in primary and secondary prevention of cardiovascular disease. Expert Rev Clin Pharmacol. 2015 Mar;8(2):201-

http://www.tenyek-tevhitek.hu/a_koleszterincsokkentok_es_a_statisztikai_csalas.htm.



A magas glikémiás indexű szénhidrátok okozzák a szívbetegséget: tertile Jakobsen és mtsi.(2010): 53 644 embert 12 éven át követtek. Az 5%-nyi zsír szénhidrátra cserélése a következőképen befolyásolta a szívinfarktus kockázatot.

Egyedül a gyorsan felszívódó szénhidrátoknak volt kapcsolata a szívhalálozással. Ugyanez a kutatócsoport azt is megállapította ugyanebben a vizsgálatban, hogy a zsír fogyasztásnak nem volt köze a szívhalálozáshoz

(Forrás:Jakobsen MU, Dethlefsen C, Joensen AM, Stegger J, Tjonneland A, Schmidt EB, Overvad K. Intake of carbohydrates compared with intake of saturated fatty acids and risk of myocardial infarction: importance of the glycemic index. Am J Clin Nutr. 2010 Jun;91(6):1764-8.)

http://www.tenyek-tevhitek.hu/athidalhatatlan-szakadek-az-ajanlasok-es-atudomany-kozott.htm#mellekhatas



Dr. Rath intézetében eredményes kísérletek bizonyították, hogy a szívritmus zavar étrend kiegészítők fogyasztásával csökkenthető. Néhány ilyen kiegészítőt mutatok be, amelyek bioboltokban megvásárolhatók.


Lizin
A lizin egy esszenciális aminosav, ami azt jelenti, hogy a test nem képes szintetizálni. Ezért nagyon fontos ennek az aminosavnak a naponkénti pótlása.

A lizin a prolinhoz hasonlóan a kollagén és más stabilizáló molekulák fontos építőeleme, és bevitele segít stabilizálni az érfalakat és más szerveket a testben. A lizin, a prolin és a C-vitamin együttes bevitele különösen fontos a kötőszövet optimális tartóssága szempontjából.

A kollagén molekulák optimális megerősítéséhez a lizin és prolin építőelemek biokémiailag módosított formájára van szükség: hidroxil-lizin és hidroxi-prolin. A C-vitamin a leghatékonyabb biokatalizátor a hidroxilációs reakció végrehajtásához, és ezáltal biztosítja a kötőszövet optimális megerősítését.

A lizin egy  „teflon”-anyag, mely képes leoldani a lerakódott zsír gömböcskéket a plakkokról. A lizin egyúttal a karnitin aminosav előfutára is. A lizin karnitinná való átalakulása megköveteli a C-vitamin, mint biokatalizátor jelenlétét. Ez a másik ok amiért létfontosságú a lizint C-vitaminnal kombinálni.

http://vitaminspecialista.hu/aminosavak/l-lysine-1000mg-100db-now
A termék kapható Bp. VI. Teréz Krt 35. : azonnal átvehető



Prolin

A prolinnak nagyon jelentős szerepe van az érelmeszesedéses lerakódási folyamat visszafordításában. A koleszterint szállító zsír gömböcskék (lipoproteinek) az erek belső falához tapadnak. A prolin egy félelmetes „teflon”-anyag, mely képes semlegesíteni ezeknek a zsírcseppeknek a ragadósságát. A terápiás hatás kettős. Először, a prolin segít megelőzni a további érelmeszesedéses lerakódások képződését és másodszor, segít leoldani és a véráramba bocsájtani az érfalra már lerakódott zsír gömböcskéket.

Amikor sok zsír gömböcske leoldódik az artériafalakon lévő plakkokról, a lerakódás mérete csökken és ez a szív- és érrendszeri betegség visszafordulásához vezet. A prolint a testünk képes szintetizálni, de az előállított mennyiség kevés, különösen azoknál a pácienseknél, akiknél nagy a szív- és érrendszeri betegség kockázat

http://nelegybeteg.hu/tanulmany-szivritmus-szabalyozasa.php



Hogyan segítenek dr. Rath (foto) Cellular HealthTM sejtegészségi ajánlásai

A legtöbb esetben, ha követik ajánlásaimat, a koleszterin és a többi kockázati tényező vérben mért koncentrációja hamarosan csökkenni kezd. Már ismerjük ennek az okát: az alapvető tápanyagprogram mérsékli a koleszterin és a többi másodlagos kockázati tényező előállításának ütemét a májban, és ezáltal szükségszerűen elvezet az ilyen kockázati tényezők vérben mért szintjének apadásához.


Mit tegyen?

1. Felejtse el, hogy a koleszterin okozza a szívbetegségeket.

2. Stabilizálja érfalát dr. Rath sejtegészségi ajánlásaival.

3. Fogyasszon több gabonafélét, zöldségeket és más, rostokban gazdag élelmiszert, hogy természetes úton üríthesse ki a fölösleges koleszterint testéből.

4. Ne szedjen koleszterincsökkentő gyógyszereket!



Cellular HealthTM sejtegészségi ajánlások magas koleszterinszint vagy más anyagcserezavar esetén

Az alapvető sejtegészségi ajánlások mellett, magas koleszterinszint, illetve más anyagcserezavar esetén a betegeknek javasoljuk, hogy a sejtek számára bioenergiát biztosító következő tényezőket magasabb adagban vegyék magukhoz:

C-vitamin: az érfalak védelme és természetes gyógyulása, a megnőtt koleszterinszint és más másodlagos kockázati tényezők májban történő termelődésének mérséklése, és az ilyen másodlagos kockázati tényezők megnövekedett koncentrációjának csökkentése érdekében;

E-vitamin: a vérzsírok és sejtek antioxidáns védelme érdekében;

B1-vitamin: a sejtanyagcsere metabolizálása, és különösen a bioenergia átadásának optimalizálása érdekében;

B2-vitamin: a sejtanyagcsere metabolizálása, és különösen a bioenergia átadásának optimalizálása érdekében;

B3-vitamin: a koleszterin és a lipoproteinek májban történő termelődésének csökkentése érdekében;

B5-vitamin: a sejtek központi anyagcsere-molekulájának szerkezeti összetevője (A-koenzim), a zsírmolekulák optimális metabolikus elégetése érdekében;

B6-vitamin, biotin és folsav: a homocisztein nevű kockázati tényező megnövekedett szintje ellen, és a sejtanyagcsere optimalizálása érdekében;

Karnitin: a zsírok sejtanyagcseréjének optimalizálása, és a triglicerid-szint csökkentése érdekében.

http://www.miert-nem-kapnak-az-allatok-szivrohamot.org/pdf-files/Why_Animal_Chapter03_HU_1009



Dr. Rath igazolta és kutatásaink bizonyították, hogy az atherosclerosis valójában természetes tapasz (flastrom) az elgyengült sérült artériafalon, mely krónikus C-vitamin és más esszenciális tápanyag hiányától szenved. E tápanyagok egyike a lizin aminosav. Esszenciális aminosavnak hívják, mert, csakúgy mint a C vitamint, az emberi szervezet nem tudja előállítani. A lizin együtt a prolin aminosavval a kollagén fő alkotórésze. E két aminosav kb. 25%-a a kollagén molekulát alkotó aminosavaknak. A lizin és a prolin hiánya képes előidézni az érfalak gyengülését és instabilitását.

A lizin megőrzi az érfalak egészségét. „Teflonként” dolgozik, védőréteget képez és megelőzi, hogy a koleszterinszállító lipoproteinek (LDL) az artériafalakra tapadjanak, és ott összegyűljenek. Emellett segít leválasztani az érfal belső oldalához kapcsolódó zsírmolekulákat, ami az atherosclerosis természetes visszafordításához vezet.

A lizin a C vitaminnal együtt, szükséges a karnitin termeléséhez, ami egy zsírsavakat szállító molekula és így a zsírsavak átalakulhatnak biológiai energiává.

 

A sejttápanyagok ( C-vitamin, lizin, prolin és mások ) optimális bevitel esetén szinergiában működnek, erősítik és stabilizálják az artériákat, megelőzhetik és visszafordítják az atherosclerosist.

 

Az E-vitaminnal, mint antioxidánssal folytatott szívvizsgálat Cambridge-ben. E vizsgálat során a már ateroszklerózisos betegek közül azok, akik naponta 400 vagy 800 nemzetközi egységnyi Evitamint kaptak, 47%-kal kevesebben szenvedtek el nem halálos kimenetelű infarktust, mint azok a résztvevők, akiknek placebót adagoltak.

Dr. David H. Emmert és dr. Jeffrey T. Kirchner több klinikai vizsgálatot tanulmányozva megjegyezték, hogy a szív- és érrendszeri betegségek miatti elhalálozás valószínűsége az

E-vitamin alkalmazásával csökkenthető.

Egy többcentrumos vizsgálat kimutatta, hogy csökkent a szívkoszorúér-megbetegedés, az agyvérzés és a perifériális érrendszeri megbetegedés kockázata, ha a vérben magasabb a folsav, a B6-vitamin, és a B12-vitamin szintje.

A több mint 1500 betegre kiterjedő klinikai vizsgálatában dr. K. Robinson, az ohioi Cleveland Clinic Foundation munkatársa rámutatott, hogy a B6- vitamin, a B12-vitamin és a folsav szintje a vérben fontos tényezők a homocisztein-szint és a szívkoszorúér-megbetegedés kockázatának csökkentésében


Zsírlerakódás gátlása az érfalon

Az érfali zsírlerakódások megakadályozásának elsődleges terápiás célja, hogy semlegesítsük a lipoprotein-molekulák tapadó képességét, és megakadályozzuk, hogy beágyazódjanak az érfalba. Ezt „teflonszerű” anyagok segítségével érhetjük el. Ezeknek a „teflonszereknek” az első generációját már azonosítottuk. Ezek a lizin és prolin nevű természetes aminosavak.


Ezek az aminosavak védőréteget képeznek a lipoprotein(a) molekulák körül, aminek kettős hatása van:

A zsírmolekulák felszabadítása az ateroszklerotikus lerakódásokból a szív- és érrendszeri megbetegedések természetes visszafordításához vezet. Egyik molekula a másik után válik ki az ateroszklerotikus lerakódásból, innen a véráramba jut, ami azt a májba szállítja. A máj ezeket a molekulákat elégeti. Fontos megérteni, hogy ez természetes folyamat



Pauling (foto) Therapy for the Reversal of Heart Disease

http://nutritionreview.org/2013/04/collagen-connection/


Megjegyzés

Az ortomolekuláris medicina elmélete szerint az emberi szervezetben a vitaminokásványi anyagok és nyomelemek optimális koncentrációja szükséges ahhoz, hogy testi, szellemi és lelki téren jó közérzettel rendelkezzünk, vagyis, minden baj, betegség, fejlődési rendellenesség okát az ásványi anyagok és a vitaminok hiányában kell keresni.

Pauling 1966-ban magáévá tette Irwin Stone biokémikus gondolatát, aki egy nagy adag C-vitaminbangondolta megtalálni a megfázás ellenszerét. Pauling tovább ment: ő azt gondolta, hogy a C-vitamin megfelelő mennyiségben megakadályozza a rák kialakulását is. Ő maga naponta kb. 18 gramm C-vitamint juttatott a szervezetébe. Nézeteit a Vitamin C and the Common Cold (1970), a Cancer and Vitamin C (1979) és a How to Live Longer and Feel Better (1986) című könyveiben fejtette 


Érfal tisztítás

1 liter víz, 30 gerezd fokhagyma és 5 egész citrom.
Ezeket össze kell turmixolni, mindkettőt héjastól és ezt kell a vízzel
felönteni, majd forráspontig felmelegíteni (amíg gyöngyözik).

Hagyni kell kihűlni és utána leszűrni.
Ebből kell naponta reggel egy kupicával meginni 30 napon át, majd 8
nap szünet és ismét 30 nap, ez egész évre kitisztítja az ereket.